Az egyházmegye esperesei
Fotógaléria
(Összesen 5 kép. Kattintson bármelyik képre a galéria megtekintéséhez)
5. Pápai Páriz Imre (Pápa, 1619. – Gyulafehérvár, 1667. máj 8.)
Gyulafehérvári lelkész 1667-ig „Miután Gyulafehérvárt befejezte tanulmányait, négy évig nevelője volt Apafi Mihálynak, a későbbi fejedelemnek, majd 1642-től 1645-ig tanári hivatalt töltött be Gyulafehérvárt. Ezután külföldre ment és 1645. júl. 21-én a franekeri, aug. 31-én pedig a leideni egyetemre iratkozott be. Visszatérve, 1647-ben lelkész lett Désen, 1649. nov. 10-én pedig esperessé választotta a dési egyházmegye. II. Rákóczi György 1656-ban udvari papjának hívta meg Gyulafehérvárra, de innen az ország zavaros helyzetében 1658-ban mint biztosabb helyre, Kolozsvárra vonult, míg ugyancsak ez évben ismét Désre választották lelkésznek, hol erre mindjárt (jún. 26.) esperesnek is megint megtették. A megújult tatár pusztítás elől 1661-ben Besztercére menekült s ott töltött pár évet. 1664-ben újból visszament Gyulafehérvárra, hol mint lelkész és egyszersmind a gyulafehérvári egyházmegye esperese, haláláig működött.”
6. Veresmarti János borosbenedeki lelkész-esperes 1679-ben.
7. Nyíresi Bálint (1680-1691)
Nyíresi Bálint (1660-tól magyarigeni lelkész, †1691. június 2.) esperes idejében Magyarigen mezővárosi tanácsa lelkész előtti esküvel kötelezte magát a Statutumok betartására, majd ezt pecsétes okirattal erősítették meg. Nyíresit 1654-ben szentelték lelkésszé a lugosi egyházban, ahonnan Magyarigenbe hívták. Az ő idejében adományozta I. Apafi Mihály azokat az újabb egyházi javakat, és jövedelmeket, amelyek az igeni reformátusság gazdasági alapjait hosszú időre biztosították. Maga Nyíresi Bálint és felesége, Thoma Katalin is a magyarigeni Felső Lábban 1663. április 20-án kapott birtokadományt, amelyet I. Apafi Mihály jóvoltából vehetett adó- és vámmentesen birtokba. 1680 novemberében választották esperesnek, e tisztséget 1691-ig töltötte be.
8. Gidófalvi Gálgyor Balázs (1691-1698)
Enyeden végezte a kollégiumot, négy évig a Schola Particula rektora, majd Belgiumban fejezi be egyetemi tanulmányait. Ő az első marosvásárhelyi rektor, aki kétszer töltötte be ezt a tisztséget. 1681-ben nemeslevelet kapott, miután ugyanazon év szeptemberében a gyulafehérváriak elsőpapjuknak hívták meg. Gyulafehérvári lelkész, és az Egyházmegye esperese. 1698 szeptemberéig.
9. Veszprémi István (?. 1637. v. 1638. – Gyulafehérvár. 1713. szept. 22.)
Gyulafehérvári lelkész 1713-ig. „Tanult Sárospatakon, hol 1658. okt. 12-én lépett a felsőbb osztályok elsőjébe s 1661 szeptemberétől fél évig seniori tisztet töltött be. Ekkor rektornak ment Szatmárra, ahonnan 1664-ben indult külföldre, s ez évi máj. 23-án Franekerben, szept. 7-én Groningenben, 1665-ben Utrechtben, 1666. ápr. 12-én Leidenben iratkozott be egyetemi hallgatónak. Még ebben az évben visszatérvén, ismét szatmári rektor lett, 1671-ben pedig a Kemény Jánosné udvari papja. 1675 után Székelyudvarhelyre vitték lelkésznek, az udvarhelyi egyházmegye pedig egyidejűleg esperesévé választotta. Miután 1691-ben püspökévé tette az erdélyi egyházkerület, e hivatalánál fogva egyúttal a gyulafehérvári elsőpapságot is vitte, haláláig.”
10. Kolosvári István (püspök és esperes 1713-1717)
A gyulafehérvári lelkész 1713–1717 között volt az egyházmegye esperese. Korábban nagyenyedi professzor volt. Megválasztása vitatott volt: „Minthogy az öregrendűek közzül volt a személy, mindeneknek tetszett, de a választásnak módját nem szerették."1714-ben elkezdődött az 1738-ig tartó gyulafehérvári, Vauban jellegű várépítés. A várfalak közelsége indok és alkalom volt arra, hogy a Bethlen-Apafi Kollégiumot, parókiát és nagytemplomot birtokló reformátusokat véglegesen eltávolítsák a várból. A várépítésben újabb veszélyt felismerő református diákok között, akik a Szent György kapu előtt az új erőd építését közelről láthatták, pánikhangulat uralkodott el. Ezt a közelgő események miatt rettegésben élő püspöki család érezhette leginkább. 1714-ben Kolosvári István püspök fia volt az, aki a Kollégium kertjében tilosban legeltető pásztorokat és inasokat kikergette, majd a várépítő Morando Visconti mérnök szeme láttára alaposan megverte. Kolosvári Istvánnak kellett átadnia a várban levő épületeket, miután tanári pályára lépett. Kolosvári István 1717. augusztus 29-én Kolozsvárott halt meg.
11. Pelsőci Kovács János (Pelsőc, 1672. – Magyarigen, 1749. jan. 18.) református püspök és esperes.
Pelsőczi Jánost 1717-ben választották meg esperesnek, e tisztséget 21 éven át viselte. „Tanulmányait szülőhelyén, 1681-től Rimaszombatban, 1686-tól Debrecenben, azután Miskolcon, 1691-től Gyulafehérvárt végezte. Miután egy ideig káplánkodott, 1697 őszén külföldre indult, s ez évi dec. 24-én Oderafrankfurtban, 1698 tavaszár. Utrechtben, 1699. febr. 28-án Leidenben, 1699. szept. 2-án Franekerben lépett az egyetemi hallgatók sorába. 1700 őszén tért vissza hazájába, hol előbb Keresztesi Sámuelnek udvari papja, 1702 márciusában felsőszentmihályi, két év múlva magyarigeni lelkész lett. 1717-ben a gyulafehérvári egyházmegye esperessé, 1740-ben az erdélyi egyházkerület egyszersmind generalis notariussá választotta. Mint ilyen, 1748. nov. 27-én a püspökségre következett, de halála miatt nagyon kevés ideig viselhette tisztét.”
12. Csernátoni Gajdó Dániel (Alsócsernáton, 1696. – Gyulafehérvár, 1749. szept. 6.)
A gyulafehérvári esperes életét Zoványi a következőképpen foglalta össze: „Nagyenyeden tanult, ahonnan külföldre menvén, 1721. nov. 17-én az oderafrankfurti, 1722. szept. 19-én a leideni egyetemre iratkozott be. 1726-ban hazatérvén, előbb ismeretlen helyen, 1738-tól Gyulafehérvárt lelkészkedett. 1749-ben esperessé választotta a gyulafehérvári egyházmegye, de még ez évben meghalt.” A korábbi főjegyzőt, 1749. szeptember 3-án a gyulafehérvári parciális zsinaton választották meg esperesnek, de szeptember 6-án már meghalt. Tisztségét így csak három napig viselhette. Az esperesi tisztség betöltésében beállt változásokat a Nomina szövegezte meg: „Senior tandem seu Antistes Ven. Tractus hujus Albensis creatur Clar. Daniel Gajdo Tsernatoni, Jur. Notarius Reverendus Stephanus Bányai Ecclesiae Benedekensis Verb. D. Minister in Synodo Parochiali habita Albae Carolinae Anno 1749, die 3. Septembr.”
13. Söveges Bányai István (Borosbenedek, esperes 1749-1779)
Borosbenedeki lelkész, 1749–1779. szeptember 7. közötti egyházmegyei esperes. Hirtelen lett esperessé. 1749. szeptember 3-án a gyulafehérvári parciális zsinaton megválasztották főjegyzőnek, de Gajdó Dániel hirtelen halála miatt 1749. szeptember 10-től, a hagyományos tisztség öröklés rendjén, ő lett az Egyházmegye hosszú életű esperese. 30 évig töltötte be ezt a tisztséget. Megválasztásáról a Nomina így számolt be: „At Cl. Danieli Gajdo Tsernatoni Ecclesiae Reformatae Albensis V. D. Ministro, propediem i. e. 6. Septembris vita defuncto 10. Septembris honorifice sepulto, succedit ibidem loci eodem die in Seniorem Reverendus D. Stephanus Bányai.” Bod Péter apósa. 1758-ban éjjel megtámadták, kirabolták és leütötték az esperest, de túlélte. Életét a Nomina így foglalta össze: „Venerandus Senex Stephanus Sövegy Banyai pius, probus, affabilis, eruditus V. D. Minister in Ecclesia Benedekiensi indefussus per totos 59 Annos cum mensibus Senior Vener. Dioeceseos A. Carolinensi per Annos 30. morte placida, mente serena ac devota animam Deo reddidit Anno 1779 die 7 Decembris, Anno atavis 85 cum mensis 6. die vero 12. Decembris in circulo Templi Benedekiensi cum magna sollennitate honeste sepultus. In officio posteris loco reliquit Clar. D. Petro Deak.” 1754-benaz Inquisitoria- Relatoria adóösszeírás biztosai királyi és erdélyi (guberniumi) pecséttel hitelesített „tanúmeghallgatási parancsot” neki mutatták be.