Az adóösszeírás (Inquisitoria-Relatoria)
Az összeírás tartalmi részei a következők voltak: az adózandó alany általános leírása (descriptio frontalis) és részletes jellemzése (szántók, szőlők, kaszálók- vékában, vederben és más mértékegységekben kifejezve). Ezt kiegészítette egy táblázat egyéb jövedelmekről: vámok, malmok, korcsomáltatási jog, malomjog, adósok stb. Az adóösszeírás elkezdésére Mária Terézia jóváhagyása 1750. február 16-án érkezett meg, majd az előírásokat 1750. március 15-én leküldték a Guberniumnak is. 1750-ben a kért és előírt adatokat kiegészítették az adósok felsorolásának külön táblázatban való szerepeltetésének szükségességével is. Az erdélyi adóreformok további megvalósítására 1754-ben Adolf Bucow (1712-1764) báró új adóelőírásokat vezetett be, amelyeket Samuel von Bruckenthal (1721-1803) hirdetett ki. Ez váltotta fel a régi, 1730-ban megállapított kalkulusok szerinti erdélyi adószabályokat. Az új adózási rendszert a történetírás a Systhema Bethlenianum (a katolikus gróf Bethlen Gábor adórendszer megalkotó szerepe miatt) néven ismeri. Bár az összeírás már 1750-re többnyire elkészült, ennek egyházi késlekedését az okozta, hogy 1753. október 3-án az Udvar eldöntötte: a lelkészek vásárolt, vagy örökölt földjei adókötelesekké váltak. Ugyanakkor azok a canonica portiok (lelkészi illetmények, földjövedelmek), amelyek meghaladták a 9 veder (cubulus) szántóföldet, és a négy szekér szénát termelő kaszálót, már nem rendelkezhettek többé adómenteséggel. Minden egyes felesleges vederért (cubulusért) 3, vagy 4 krajcárt tartoztak befizetni az államnak. A Systhema Bethlenianum kötelező évi revíziójának következménye volt tehát: Inquisitoria- Relatoriánk. Ezeknek az új adóelőírásoknak mentén állították össze egyházi vagyonösszeírásunk kérdőíveit, annak érdekében, hogy jobban megismerhessék az egyházi adóalanyt. Céljaként fogalmazta meg az adócsalás kiiktatását és az egyházi nemesség körültekintő megadóztatását. Ezt a vagyon-összeírási célt követte az egyházi jövedelmek minél pontosabb körülírása és az adópolitika személyre szabása. Esetünkben a kérdés az volt, hogy az 1753. október 3-án született döntés értelmében a papi -kanonika portiók meghaladták-e az adómenteséggel - immunitással rendelkező földterületeket, vagy sem? Főleg a nemesség tervezett megadóztatása váltott ki Erdélyben ellenállást. Az egyházak, egyházi alapítványok, és lelkészek korábban birtokolt javai többé-kevésbé adómentesek maradtak. Mégis a hegyaljai Inquisitoria-Relatoria mondanivalója több mint beszédes. Felsorolva az igeni pénztármaradványt az adóztatók felé való szarkasztikus üzenetként fogalmazta meg a költségvetés, és az év végi pénztármaradvány (kassza) közötti ma is ismerősen hangzó kapcsolatát: „Ezen Ecclésiának most pénzbeli fundusa vagyon kész pénzbül: nyolcz tízes aranya, 40 magyar zlottya, 13 oláh zlottya, hat keresztes tallérja s fél. Vagyon még mostani folyó fejér pénz is, egynéhány forint. De minthogy költsége vagyon az Ecclésiának, az pénz, mintha jelen sem volna.”
Az adóösszeírás előkészítése megfelelt a központi hivatalok elvárásainak. A Relatoria bevezetésében az adóösszeírók bemutatták megbízóleveleiket, és a vagyont összeíró eljárásokat - parancsokat. A megbízólevél arra hatalmazta fel az összeírókat, hogy településenként tanúkat hallgassanak ki. A tanúvallomás kötelező része volt a vagyonösszeírásnak. A Relatoria megbízóleveleinek szereplői: Cegei Wass Miklós ispán és Szalontai Toldi László, a Gyulafehérvári Református Egyházmegye világi gondnokai, Bányai István – az egyházmegye esperese, Borosbenedek mezőváros lelkipásztora. Az adóösszeírás biztosai a „tanúmeghallgatási parancsot” is bemutatták, amelyet királyi és erdélyi (guberniumi) pecséttel hitelesítettek fölül. Az okirat kiállításának ideje 1754. január 25., helye Nagyszeben volt. A megbízó okiratban bemutatott kikérdezési-összeíró feladatokat királyi biztosok végezték: „az említett kiválasztott és nemes Wass György, Kercsedi János, és Balogh Márton, az erdélyi királyi kancellária titkárai és esküdt jegyzők az ispánhelyettes mellett, akiket különlegesen választottunk ki erre a célra, és ugyanakkor az esküdtek és az esküdtek helyettesei, törvényszéki assesorok és az erdélyi Fehér, Küküllő, Szolnok-Közép Szolnok, Hunyad és Zaránd. Valamint a nemes városok polgármesterei (ductorai): Nagyenyed, Torda, Dés, Szilágysomlyó, Magyarigen, Borbánd, Tövis, Vajasd, Egerbegy, Alvinc – Borberekkel együtt, és végül a királyi és más városok esküdtei, tanácsosok és jegyzők a mi Kolozsvár, Károlyfehérvár, Marosvásárhely és Kézdivásárhely városainkból, azaz a mi királyi embereinknek, és az ő esküdteiknek, a fent megemlített szolgálatok védelmében és támogatásában, akarjuk, hogy ezek a tanúvallomások és hiteles beszámolók, a kihallgatási jog elfogadása után, az igaz tanúvallomás és igazság elismerése mellett, senkinek ne legyen megtagadva. Továbbá felhatalmazzuk, és határozottan parancsoljuk, az ezekben foglaltak által, hogy bármikor és bármerre meghívnak egyszerre vagy külön, nektek, 16 márka büntetés terhe alatt, azaz mindazoknak akiknek érdekében van, vagy azoknak érdekében akik meghívtak, hogy a possesorok, vagy embereik által kért helyen, és órában mutatkozzatok, akik az említett királyi megbízott embereink előtt át fogják adni azt, hogy személyesen, és ott valljanak hitet Isten előtt azokról a dolgokról amelyeket tőlük kérdeztek. Meg kell állapítanotok az igazság helytállását, szükséges lesz, és kötelezve lesztek minden módon, hogy beszámoljatok, vallomást tegyetek és igazoljatok.”