Alsómarosváradja

Oarda de Jos, Unter-Wardein
 

1290-ben Warda-ként jelentkezett az oklevelekben. 1396–1408-ban még magyarok és szászok lakták. 1300-ban Warda, 1346-ban Waradya, 1517-ben Váraggya, 1630-ban Varadgia formában írják. Szász alapítású település. A templomról már 1291-ben van adat, amikor Alvinci Herbord kapja meg Várda birtokát. Egyik birtokán, Damásföldjén a Szentháromság tiszteletére szentelt kőtemplom állott: „ecclesia lapidea is honore S. Trinitatis constructa. 1331-ben plébánosa a Székeskáptalan dézsma elszámolásában szerepelt. 1332-ben Jakab a plébános, aki a pápai tizedjegyzék szerint 40 dénárt fizetett. 1396-ban Miklós volt a plébános. 1402-ben misealapítványt létesítenek Péter volt alvajda és fia, Mihály hunyadi főesperes lelki üdvéért. 1608. október 28-án a „Fejér megyei Váradgyán” Gyulafehérvári Pál Deák (Képíró Pál, Paulus Alba Iulius) a falunak tett szolgálataiért egy adómentes mezőt kapott. A többi birtokolt területet Báthory Gábortól kapta, és két, személyesen vásárolt földjét Bethlen Gábor mentesítette mindennemű adótehertől. Az 1608-1614 között Gyulafehérváron dolgozó Pál deák kancellária írnokként, jegyzőként, de főleg címerfestőként tevékenykedett. Ő valósította meg az olasz példa után a magyaros erdélyi heraldikát. Lánya a Bornemissza nevet vette fel és később báróságot is nyert. A későbbiekben sem templomáról, sem egyházáról nincs adat, de tudjuk azt, hogy I. Rákóczi György református magyar lakóinak templomot építtetett és papi lakot adományozott. 1658-ban ezt a települést is lerohanták a krími tatárok, ahonnan Gyulafehérvárra és Magyarigenbe mentek rabolni. Már akkor kipusztulhattak a magyarok, mert a XVIII. században főleg román jobbágyokkal találkozunk a környéken. Egyetlen utca őrizte a korábbi lakók emlékét, a Magyar utca. Egyháza a gyulafehérvári reformátusok filiája lett: „Continuata haec eadem Inquisitio continuata die Decima Nona Mensis Septembris anni Superfati, in Possesione Maros Váradja, ibique in Domo Ecclesiae Reformatae Alba Carolinensis Rustica /56/” Nemesi rangú birtokos családjai közül megemlíthetjük a cegei Wass családot, a báró Bornemissza családot, és a külső birtokos Sztoyka Zsigmond katolikus püspököt. Helynevei többnyire román lakosokra utalnak: Oláh Uttca, Magyar Uttza, Dublihány, Parou Sztojki, Gyászupra Belczi Perou Besouluj, Drumul Sesului,Közép nevű helly, Szupt – Kále- árbului, Gura- Diisori, Szupt Vie linge Perou, Gye Kitre Limbá, Bordán, Lá Vádu Périlor, Lá Ulm. Itt működött a gyulafehérvári román tribün, Ioachim Băcilă, vértörvényszéke, amely két diódi magyart és egy lengyel tisztet végeztetett ki. Utolsó magyar lakói 1848-ban pusztultak el.