Borosbenedek

Benic, Bendesdorf

Tövistől tizenöt kilométerre, nyugatra, az Erdélyi Érchegység előterében található. Erdély Hegyaljának egykori fontos települése volt. Benedek nevét az 1200 körül élt Csanád nembeli Belenikről kapta. Román neve is a korábbi magyar névalakok átvételéből származik. 1256-ban Kecskés várának uradalmához tartozott, mivel a neve 1238-ban Nagykecskés (Nogkechkes) volt. Neve 1274-ben Belenig, 1299-ben Benenyigh, 1332–34-ben Benedic, 1587-ben Benedikj, 1648-ben Benedeki formában fordult elő, amihez 1910 után a Boros előtag járult ezzel is utalva Hegyalja főfoglalkozására a szőlőművelésre.

1332-ben plébániatemploma volt, papja, Albert a pápai tizedjegyzék szerint 7 liliomos dénárt és 4 közönséges dénárt fizetett, 1334-ben Domokos plébános 10 dénárt. 1337-ben Benedek egy része az erdélyi püspök birtokai között szerepelt. A középkorban erős nemesi rétege volt. 1608. július 2-án egy Báthory Gábor általi borosbocsárdi birtok adományozása révén megtudjuk, hogy lelkésze Csúcsi István volt. Református lelkészi és egyházi jövedelmeit Bethlen Gábor biztosította. Román lakosságát (részben a Tövisre telepedteket is), a tövisi Baxa Gergely diák telepítette Moldvából, akiket név szerint felsorolt az 1630. február 25-én Brandenburgi Katalin által kiállított adománylevél. Ekkor lelkésze Szentkirályi Balázs volt, akit Oláh István benedeki bíró és Baxa Gergely társaságában említett egy birtok-átruházási adománylevél. Utána a később Magyarigenben szolgáló Vízkeleti Orbán volt a lelkésze, aki 1637. december 1-én benedeki birtokrészt kapott I. Rákóczi Györgytől. Ezt a területet felesége, majd lánya is örökölte.

1784-ben a Horea felkelői felperzselték házait - udvarházait. Miklósi Simon borosbenedeki lelkész 1785. január 17-én megemlítette, hogy a Horea lázadás miatt az egyház kegytárgyait átadta megőrzésre Váradi Inczédi Péternek. Az lázadás utáni kép Benedeken meglehetősen lehangoló volt: „Lecsendesedvén a Hórák, azokat ő Kegyelme absque omni defectu az ekklának restituálta: hanem felégettetett a templom, parochiánk és a mester háza, mi most is tető nélkül való házban lakunk.” Magyar református lakossága 1792-ben 224 személyt számolt, akiket név, család és kor szerint jegyzett fel Felsőcsernátoni Fegyverneki György benedeki lelkész, aki 1792. június 10-én kezdte meg lelkészi szolgálatát. Ő volt az, aki az anyakönyveket vezetni kezdte és megjegyezte, hogy: „Ezen nemes Ekklésiaban eddig efféle jegyző Könyv nem volt.„

A falu fölötti magaslatot a XIV. századi festői templomrom uralja. Gótikus, egyhajós templomának romjai az elmúlással küszködnek. Gótikus szentélye nyolcszögzáródású. A szentély déli falán két gótikus ablak van, külső falán falfestmények nyomai láthatók. A hajó déli felén egy középkori bővítéskor a hajó belterületét szélesítették. A XV. században hajóját egyenlő szárú négyszögletes formára alakították. Mennyezete a szentélyben keresztboltozatos volt és szentélynégyszöggel csatlakozott a hajóhoz. XVII. században is restaurálták a templomot. 1768-1788-ban épült tornyának csak a falai állnak, tetőzete a második világháború után 1950 körül egy vihart követően beomlott. Jelenleg a falu szemetével töltötte fel a hajóban keletkezett gödröt. A templomot egykor várfal vette körül: a húszas években még embermagasságban állott. Azóta tovább bontotta az idő vasfoga. A gazdátlanul, gyülekezet nélkül maradt templom köveinek egy részét a falusiak elhordták, és házaik alapjaiba beépítették. 1937-ben: „baloldalon egy hegy tetején, amelynek oldala csupa szőlő és gyümölcsös, kis, ócska, szinte írhatnám viharvert templom díszeleg, szinte uralkodni látszódván az alatta meghúzódó házak felett […] A templomot utoljára Bocskay építette fel, mert több ízben lerombolták és ebben leli magyarázatát, hogy a kis templom több építkezési stílus csalhatatlan bélyegét viseli magán. A templomba rozoga lépcsőn és korhadt ajtón keresztül lehet bemenni. A lépcső, az ajtó meg a színes kockákból egyberótt mennyezet úgy hatnak ránk, mint egy néprajzi múzeumban lennőnk […].A kézzel faragott padok mindegyike más-más, a bogos, kijárt és szúette padló, az ódon szag és finom mívű szószék egybevetve azt érzékeltetik, hogy belépve ebbe a szent helyiségbe, az évtizedek létráján visszaereszkedtünk vagy tíz-tizenöt fokot…kopott az orgona […] A templom körül tenyérnyi kis temető van, körülötte mindenütt szőlő és gyümölcsös. A kis temetőt, mindjárt a templom melletti nagy sírdomb uralja. Ebben nyugosznak a negyvennyolcas nagy mészárlás ismeretlen áldozatai, akiknek nem maradt hozzátartozója, hogy külön sírba tegye.” Még épen vannak a templomkert (cinterem) XVIII-XIX. századból származó sírkövei. Középkori lakosai a reformáció idején protestánsok lettek. A XVIII. században még jelentős református anyaegyház, és még a század elején is megmaradt annak. Jövedelmeit a heti és országos piacok juttatásaiból biztosíthatta. XVIII. századi lelkészek közül néhányat ismerünk. Legismertebb lelkésze Bányai Söveges István esperes, aki a magyarigeni tudósnak, Bod Péternek volt az apósa. Bányai 1720-ban lett Borosbenedek lelkésze. 1749. szept 3-án már főjegyzői tisztséggel bízták meg, miután pár napra rá, elődje elhalálozása folytán szeptember 10-én esperes lett. Gyülekezetében lelkészként 59 évig, egyházmegyéjében esperesként pedig 30 évig tevékenykedhetett. A lelkészi névsorban korát is feljegyezték, hiszen olyan magas életkort, mint ő, majdnem egyetlen szolgatársa sem ért meg. 85 évesen és 6 hónaposan távozott az élők sorából. Az őt követő lelkész, Deák Péter a szomszédos gáldi birtokról, Kemény Simon udvarából érkezett Benedekre.