Marosszentimre

Sântimbru, Emrichsdorf

Gyulafehérvától alig 8-km-re fekvő település. Marosszentimrét a románok Sîntimbru, a szászok Emrichsdorf néven említik, de a régi oklevelekben Sankt Emrich-ként is előfordul. A Torockói-havasok délkeleti dombvonulatának csücskében, a Maros jobb partján helyezkedik el, a Tövist Gyulafehérvárral összekötő főút mentén. Az 1241-es tatárjárás előtt –feltételezhetően – már létezett itt település, ezt 1262-ben egy oklevél Gyvmurd (Gyomord) néven királyi birtokként említi, melyet a magyarigeni és boroskrakkói szászoknak adományoztak. Lakatlanságának említésében az 1241-ben történt tatárjárás gyászos következményeit ismerhetjük fel. 1238-ban és 1314-ben az oklevelekben villa Sancti Emerici néven jelentkezik. Ez az első utalás a templom védőszentjére, vagy patrócíniumára. 1314-től a XIV. század folyamán az erdélyi vajda és az alvajda bíráskodásának színhelye volt, ami kapcsolatot feltételez a Magyarigen, Boroskrakkó felett helyezkedő Kecskés várával is, amely a vajdai honorhoz tartozott. 1407-ig Luxemburgi Zsigmond, 1407–1425-ben Garázda Miklós és Szilágyi László, 1425–39-ben a somkereki Erdélyi család, 1439–1448-ban Bánffy György birtokolta. Ő és fia Miklós, 1448-ban adományozta a gyulafehérvári Káptalannak. 1326-ban is Sancto Emerico, 1332-ben Zentemreh, 1365-ben Zentemery, 1369-ben Zentemerich, 1507-ben Zenth Imreh, 1648-ban Szent Imre formában fordul elő. 1332-ben Tamás a plébános, aki a pápai tizedjegyzék szerint abban az évben 40 dénárt fizet. XV. századi plébánosát is ismerjük, Ágoston Istvánt, aki 1488-ban Ince pápától pappá szentelésének engedélyezését kérte. Ma is álló templomának románkori részei a XII. századra utalnak. Ezek: a hajó alapfalai (8×6,7 méteres hajó) állt, a sík mennyezet, a déli kapu félköríves kőkerete. 1442 után Hunyadi János a régi templomot a kor szellemében gótikus stílusban alakította át. 1442. március 15-én Murad szultán vezére, Mezid bég ellen Hunyadi Marosszentimrén csatát veszített. Ekkor esett el Lépes György erdélyi püspök is, nem messze a szentimrei ütközettől (Borbánd közelében). Hunyadi a zsákmánnyal távozó törököket Nagyszebennél – vagy valamivel Gyulafehérvár után – utólérte és legyőzte. A zsákmányból újíttatta fel a szentimrei templomot és építteti a tövisit, orbóit és vingárdit is. A Hunyadi János csatájához köthető hagyomány először Bethlen Lajos 1853-ban írt Önéletírásában bukkant fel, akinek nagyszülei a kriptában vannak eltemetve. A felújításkor készült a sokszögzáródású szentély, a hajó csúcsíves ablakainak záródása, a külső támpillérek sora, a sekrestye ajtókerete az elpusztult helyett. Ekkor építették újjá a 4-5 méter magas védőfalat, amely ma már csak romtöredékekben áll fenn. A feltevések szerint szász és magyar lakói a törökkel viselt hadjárat során pusztultak el, mert a későbbiekben magyar és román, de a XVIII. századtól inkább román lakosságú a település. Az eredeti, XII-XIII. századi román stílusú templomra csak a hajó alapfalai, sík mennyezete és a kapu félköríves kőkerete utal. Ebből a periódusból maradt meg a mai déli és északi fal és a homlokzat hordalékkőből rakott alsó harmada, a déli kapu archivoltja és két félköríves, 40 cm magas ablak. A következő, még szintén románkori építkezési fázis a tatárjárás utánra, valószínűleg a század végére tehető. A XV. században készült a sokszögzáródású szentély, a külső támpillérek, csúcsíves ablakok, a sekrestye ajtókerete. Ekkor bontották le hajójának falait a mai gótikus ablakok párkányáig, majd megmagasították és támpillérekkel látták el. A templom egyhajós, a nyolcszög felével záródó két boltmezős szentélyű. Kelet–nyugat irányban helyezkedik el. A többszöri átalakítás ellenére megőrizte gótikus külsejét. A templomhajó déli falát négy támpillér tagolja, köztük három csúcsíves ablak látható. A templom román stílusú korszakából fennmaradt, ma már befalazott félköríves bejáratának érdekességei azok a farkasfogakból kialakított körívek, amelyek három rozettát vesznek körül, kockatagozatok közrezárásával. A szószéket a diadalív északi oldalához építették. Tornya körerkélyes, vízvetős, a négyzetből nyolcszögbe átvezetett gúla, és bádogfedéssel van ellátva. A templom boltozata a szentélyben teljesen ép, a hajóban deszkamennyezetű, de feltehető, hogy három boltszakaszos gótikus keresztboltozata volt. A templom érdekességei közé tartozik az eredeti rézsűs ablak, amely a hajó délnyugati részén van befalazva, valamint az ugyancsak félköríves ékrovásos díszítésű ajtókeret. A kőkeretes ajtó sajátossága továbbá, hogy in situ helyzetű, a magyar építészettörténetben egyedülálló emlék. Sík mennyezete 1788-ban készült, de jelenlegi deszkamennyezete részben XX. század elejéről, részben pedig 2008-ból származik. A szószéket 1742-ben építették. Az északi részen található Bethlen Lajos és Wesselényi Anna 1786-ban készült bronz emléktáblája, valamint a mindkettőjük családi címerével díszített sírkő. Wesselényi Anna 1807. október 9-én halt meg, majd október 15-én temették a marosszentimrei kriptába, mint: „Aki különösen ezen Ekklésiához különös kegyeséggel valóban nagy jó adományokkal viseltetett. Az Ujj Papi Ház, Templom az Ő nagyságának kegyességét és könyörületességét hirdeti.” Tornyát egy régebbi, nagyobb alapterületű torony helyébe építik a XVIII. században. Falain falfestmények nyomai láthatók, de a legismertebb a Jeruzsálem fölött síró-szenvedő Krisztus szószék fölötti freskója. Marosszentimre 1505-ben még káptalani birtok volt, de közben a a reformáció alatt a kincstárra szállt. Utolsó katolikus lelkészei között tartjuk számon az 1529-ben említett Ambrus plébánost. A településen Barcsai Ákos fejedelem birtokrészt és udvarházat adományozott Rizmáni Vas Mihálynak. 1589-ben Báthory Zsigmond korában református lelkésze Feltóty András. Tizednegyed jövedelmét (quartáját) minden valószínűség szerint Bethlen Gábor adományozta. Az 1658-beli tatár pusztítás szórványaival együtt megviselte.  Marosszentimre Kemény János fejedelem idejében emelkedett a virágzóbb református gyülekezetek sorába. A nagy pusztításról, leégett házakról és tatár fogságba hurcolt tömegekről a marosszentimrei Kocsis Márton zalatnai provizor kapcsán 1664. március 10-én kelt birtokadományában is megemlékezett I. Apafy Mihály. Itt említették meg Csulai György lelkész-püspök árváit is. A református magyar lakosság nagyon megcsappant az 1658-ban történt török-tatárjárás miatt.