Főoldal|Az Egyházmegye története|Közösségek|Kapcsolat|Honlap térképTérkép
  • Gyulafehérvár
  • Alsómarosváradja
  • Boroskrakkó
  • Borosbocsárd
  • Borosbenedek
  • Magyarigen
    • Relatoria Magyarigen
  • Sárd
  • Vajasd
  • Marosszentimre
  • Alvinc
  • Borberek
  • Csóra
  • Abrudbánya
  • Verespatak
  • Zalatna
  • Tövis
  • Diód
  • Kis-Enyed, Pókafalva, Vingárd (Székás völgye)
  • Alsóorbó

Magyarigen

Magyarigen háttérben a Mammut dombjávalMagyarigen barokk templombelső
Bod Péter (1712-1769)II. József katonai térképe
Magyarigen a papi temetőbőlMagyarigen- klasszicizáló  templomtorony
Magyarigen szentélyMagyarigen - Bethlen szárny, volt felekezeti iskola épülete
Magyarigeni bécsi barokk kőkorlátÖkumenikus istentisztelet Magyarigenben- Néhai Ft. Gál Alajos  főesperesMagyarigen madártávlatbólMagyarigen- gótikus bástya bejárati kapujaMagyarigeni utcaMagyarigen erdélyi lelkésszentelés 2007Magyarigen lelkésszentelés 2007Magyarigen az 1848 október 23-án elpusztult magyarok tömegsírjának koszorúzásaMagyarigen a régi piaccalMagyarigen barokk templombelsőMagyarigen: székelykapu és klasszicizáló templomMagyarigen: 1848 október 28-án  meggyilkolt 187  magyarigeni tömegsírjának obelszikjeA várfalra ráépített Bethlen szárnyKönnyező gombát pusztító teológusok a magyarigeni templomtoronybanA magyarigeni templomjavítás 2000 elejénA parókia épülete Magyarigenben egykor.....A templom északi fala 2000 előtt....Magyarlapádiak- MagyarigenbenTóbiás a parókia gólyája a templomgömb helyénA Balogh család restaurált sírköve a templomudvaronBod Péter és családjának sírköve a templomudvaronHasszmann Pál és családjának kopjafája (1974) Bod Péter súrja mellettKiss Zoltán kőfaragó-restaurátor magyarigeni munka közbenBod Péter és vejének tumbájaMagyarigen temploma a nemesi temetőbőlA nemesi temetőből látható magányos faVirágxzás a sír fölött MagyarigenbenA maroisvásárhelyi Kontz család magyarigeni családi sírboltjaMagyarigen a nemesi temetőbőlA papi temető egyik sírköveCsendélet a papi temetőbenA múltnak dölveMagyarigeni temető kőbe fagyvaDalmáciai márványból készült magyarigeni szószékA szentély kupolaboltozata MagyarigenbenA magyarigeni barokk szentélyBarokk ballusztrádA kő zenéje a magyarigeni templombanSzószékkorona MagyarigenbenHan János orgonája a magyarigeni templombanBécsi barokk kőkorlát: magyarigeni kőfaragó mesterek jelentős testamentumaSzószékkorona részletBarokk templompadA templom a gótikus bejárat felől nézveMagyarigen templombelsőFény a magyarigeni oldalhajóbanA templom építésének említése a torony alatt: 1781 Szent György napjaGudor Noémi a gyülekezet fiatal orgonistájaA műemlékorgona a főhajóvalIgeni templomárnyékKapu és fény IgenbenAz egykori főtér hangulataMagyarigeni főutcaAz egykori magyarigeni fogadóA régi  igeni bástya emlékeMagyarigeni főutcaAz igeni álozatok emlékműveRécsey István magyarigeni honvédszázados sírköveA magyarigeni katolikus templomA restaurált 1848-as áldozatok emlékére állított emlékműA Bethlen szárnyCsuka Domokos presbiter és egykori igeni polgármesterBalogh Dezső magyarigeni gondnokBalogh József és magyarigeni családjaA magyarigeni parókia papi bejárataBartók Dénes magyarigeni lelkészNagy Károly magyarigeni lelkészBackamadarasi Kis Gergely  alispán és udvarhelyi mecénás sírköveA magyarigeni Müller toronyóraBod Péter gipsz  mellszobra1912- Bod Péter sírjának lehozatala a Papi temetőbőlBod Péter restaurált sírjaGróf Teleki József koronaőr, Bod Péter egykor tanítványaHegyalja kőbevésett szimbóluma: a szőlőfürtMagyarigen egyik rekonstrukciós tervánek rajzaiSzent Miklós szobor a magyarigeni vakablakbanGótikus bejárati bástyakapuA Géresi Balogh család restaurált sírköveXVI. századi ablak a parókia homlokzatánMagyarigen temploma madártávlatbólTemplomrajzMagyarigen a Magulici hegyérőlSzegedi László lelkész 1974-benSzegedi László magyarigeni lelkész időskori képeA magyarigeni parókia hátsó képe maMüller toronyóra szerkezeteA boldog Gudor lányok a templomajtó előttMagyarigen madártávlatbólMagyarigen madártávlatbólMagyarigen légifotóMagyarigen légifotóMagyarigen légifotóMagyarigen légifotóMagyarigen légifotóMagyarigen légifotóMagyarigen légifotó

Fotógaléria

(Összesen 105 kép. Kattintson bármelyik képre a galéria megtekintéséhez)


Ighiu, Grabendorf-Crapundorf


A település Gyulafehérvártól északra, a Maros nyugati partján található. Szomszédságában van Sárd (2 km), és a hegyaljai úton haladva Borosbocsárd és Boroskrakkó. Hegyalja központi települését egykor a fejedelmi Erdély Versailles-ének is szokták nevezni. A Gyulafehérvári Református Egyházmegyét virágkorában Magyarigeni Egyházmegyének nevezték. Magyarigen Rákosi Viktor 1903-ban megjelent Elnémult harangok című regénye révén vált a kollektív nemzeti emlékezet építőkövévé. Ezt a lehangoló képet élesítette tovább Finna Béla az 1937-ben megjelent Barangolások a mindegyre jobban elhalkuló harangok hazájában művével. A település neve mára már inkább csak Bod Péter tudós tevékenységével kapcsolatosan merül fel, de a címben szereplő „néma harangok” megtestesítőjeként az erdélyi magyarság szenvedéstörténetének, a népességfogyásnak szimbólumává vált. Nevének legendáriumát Finna Béla rögzítette, bár Benkő József – Bod Péter nyomán – Hungaricus Hyginus, azaz Szent Hyginus nevéből eredeztette nevét. 
A település 1209-ben jelentkezik először a középkori oklevelekben Crapundorph (Grabendorf) néven, majd 1225-ben Crapundorf, 1266-ban Yhuen, Ygun, 1299-ben Iguen, 1313-ban és 1347-ben Igen, 1366-ban Ungarice Igen, Saxonice Krappundorf formában. A gazdag, jó termőföldű Hegyalja természeti környezetének szépségével és gazdagságával II. András király telepítéspolitikájának figyelmébe került. Első telepesekként (primi hospites regni) Magyarigen (Grabendorf/Krapundorf), Boroskrakkó (Karakó/Krakau) és a Szászváros melletti Romoszba telepítettek szászokat, akik – fejlett gazdálkodásmódjukkal, kézművességükkel, és kereskedelmükkel – fellendítették Hegyalja társadalmi életét. II. András 1206. évi oklevele a legelső telepeseknek nevezte az igeni szászokat, akik már a diploma kiállítása előtt érkeztek. Egyes vélemények szerint betelepítésük, a velük elkezdődő „Zug nach dem Osten” összefüggött a fehérvári székesegyház építésével, mivel annak kőanyaga a magyarigeni kőbányából származott, és az igeniek között bányászokat és kőfaragókat is találunk. Emiatt már a XI. század is szóba jöhet a telepítés idejének meghatározásánál. Az itteni szászok „primi hospites regni”-ként számos kiváltságot kaptak II. András (Endre) királytól. Ezek egy része épp a környéken ma is honos szőlőműveléshez, illetve borkereskedelemhez kapcsolódott. 18 évvel az Andreanum kiállítása előtt az első szász telepeseknek kiadott privilégiumok a középkor folyamán a hegyaljai gazdaságot befolyásuk alatt tartották. Az itteni szászok földbért fizettek, katonáskodtak, viszont szabadon választották falusi elöljáróikat és papjaikat. 1225-ben a király elrendelte a boreladás utáni vámmentességet. 1238-ban IV. Béla idején a kiváltságok után azonban megjelentek a kötelezettségek is: falusi bírót választhattak, aki belső ügyeikben bíráskodási joggal bírt, noha  a külső ügyekben a vajda, és az alvajda döntött. Mentesek voltak a tizedfizetéstől, és a vajda elszállásolására sem voltak kötelezhetőek. A királyt azonban tisztességgel vendégül kellett látniuk, seregébe négy, jól vértezett harcost voltak kötelesek küldeni. 
A hospes jogokkal rendelkező, és birtokaiban ismételten megerősített Magyarigen, mint királyi adományokat élvező közösség, szabad királyi településként a közelben levő Kecskés (Kecskekő) várához volt közel. Boroskrakkóhoz hasonlóan településpolitikáját Kán László korában ez a vajdai honorhoz tartozó vár határozta meg. A XIV. században az erdélyi vajda, Kán László szövetségeseként megnyerte Zalatna és Abrudbánya aranybányáinak használati jogát, majd a katolikus Püspökség és Káptalan birtokait is: Vajasdot és Sárdot. A pápai tizedjegyzék alapján 1332-1337 között Magyarigennek 257 füstje, háztartása volt, amely a számítások szerint 850 lakost jelenthetett. 1366 – 1367 között Magyarigen a Kecskekő várának fenhatósága alatt volt. Ickovits Emma szerint a szászok asszimilációja azzal magyarázható, hogy a honfoglalás után a Gyulák törzse a X. századdal kezdődően tulajdonba vette az inkább szlávok által lakott Hegyalját (például a nevében is szláv Krakkót) és ezzel megfogalmazta igényét a belakott területre, amely magyarázat az Igen (=Igény) előnévre, és arra is, hogy a szász megnevezés mellett folyamatosan találkozunk ezzel a magyar névformával is. Hegyalja szász társadalma – asszimilációja miatt – a középkor végén már alig volt felismerhető. A településen a XVI. század vége fele már többségében magyarok éltek. A XIV. század folytán a településen társadalmi regresszió következett be, mivel a jobbágysorba jutott egykori hospesek hűbérura a gyulafehérvári püspök lett. Mivel a társadalmi státusukban beállott változás és a köztük levő Gyulafehérvár elszakította őket a Szász Universitastól, a helyi magyar lakosság a XV. század folyamán sokkal könnyebben asszimilálta az egykori hospeseket. Ennek a folyamatnak jele az is, hogy 1337-ben inkább a magyar Igun formában említik a települést. 1366-ban az Ungarice Igen (Magyarigen) elnevezés mellett megjelent a Saxonice Krapundorf (vagy Grabendorf – gödörben, völgyben, sírban fekvő falu), amely a két etnikum együttéléséről is tanúskodik.


12345678910


 

Készült a Szülőföld Alap támogatásával Honlap kivitelezése Szabo Zsolt