Horea vezette parasztfelkelés (1784)

II. József, Türelmi Rendeletét (1781) követően a Gyulafehérvári Református Egyházmegye református közösségei társadalmilag-gazdaságilag fejlődni kezdtek. Ezt a fejlődést törte derékba: „Hora és Kloska 1784-ben történt pórlázadása [amely] az egyházmegyei magyar nemességet, az annak kebelén újból virágzásnak indult egyházakat, szinte kipusztította, falvait kirabolta, néptelenekké tette.” Az 1784. október 31-én kitört parasztfelkelés Abrudbányát, Verespatakot, Zalatnát, Boroskrakkót, Borbereket, Alvincet, Diódváralját, Tövist és Borosbenedeket viselte meg leginkább. 1784. december 11-ig az eseményeknek 1500 román felkelő, 4000 magyar és 133 község tragikus áldozatává esett. A magyar áldozatok jelentős részét Hegyalja református lakossága jelentette. A hirtelen kirobbant események rémületkeltő erőszakossága a hegyaljai református társadalom számára is sok kérdést vetett fel az együttélés kereteiről. A magyar társadalom nem talált megnyugtató választ ezek rendezésére, ehelyett inkább az anyagiak visszaszerzése, és a károk helyreállítása foglalkoztatta. Ez akár természetesnek tűnhet, hiszen a hívek pusztulása mellett a legnagyobb károkat a kegytárgyak eltűnése, épületek leégése és a levéltárak tönkretétele jelentette: „A vener. Tractusban penig a más ekklák még több károkat is szenvedtek. Alvinczen, Borbereken, Sárdon, Magyarigenben, Krakkón, Borosbocsárdon, Gáldon, Szentimrén, Diódváron, Tövisen, Zalatnán, Abrudbányán mind nagy pusztulások voltak, az ekklésiáknak mindenöket elégették, leveles ládáik és úrvacsorájához való eszközeik is vesztek.”

1786. január 14-én a diódváraljai egyházmegyei gyűlésen (parciálison) elsőként a következőket tárgyalták: „Az oláhok által elprédáltatott Ecclesiák Szent Edényei iránt rendelés tétetett, hogy az Ecclesiák agyák fel, mik vagynak nálok Superflue, és mit Confereálhatnak, s confereálni is akarnak […] hogy a Szent Synodusra reportáltassék.”

Az esperesi jelentés félreérthetetlenül felsorolta a korábbi Horea felkelés okozta egyházmegyei anyagi károkat: Boroskrakkóban (templom, lelkész és mester kára) 1891 forint, Abrudbányán (templom, parókiális ház, lelkész és mester kárai) 2303 forint, Borbereken (a templom, parókiális ház, az eklézsia ládájából elvitt portékák, a lelkész kárai) 452 forint, Alvincen a lelkész kára 531 forint, Torockószentgyörgyön az egyház, lelkész és mester kára 4069 forint, azaz összesen 9248 forint volt. A Horea felkelés szociális dimenzióját jelezte az, hogy Boroskrakkóban a jobbágyokkal kötött kölcsönszerződéseket és egyéb iratokat a felkelők összetapostak: „A Karkai Reformata Ecclésiának Sok nevezetes, és hasznos leveleiben a Predáló tolvajaknak sáros lábak által lett eltapattatások és elfogyattatások által sok károk estenek, de Nevezetesen 260 id est KétSzázHatvan Magyar forintokról Való Két Contractussok Vesztenek el.” Az Egyházmegye esperese Málnási István jelezte, hogy „ebben a turbulentiában” nem lehetett parciális zsinatot tartani. A Habsburg reformfolyamatok által provokált erdélyi metamorfózis etnopolitikai arányát a rendek azonban nem tudták helyesen értelmezni. Hegyalja reformátussága bár megrázó események tanúja lehetett, a régió a polgárosodás útjára lépett. A reformkor elősegítette a hegyaljai közösségek fejlődését: „Anyaegyházaink a hozzájok tartozó tizenhét leányegyházakkal az anyaegyházakban levő tizennyolc iskolákkal, s négy ezeren felül levő lélekszámmal, oly testületét tették anyaszentegyházunknak, mely akár a hívek buzgóságát, akár áldozatkészségét tekintve versenyt állhatott bármellyik erdélyi ref. egyházmegyével.” Igaz azonban az is, hogy ebben már nem Gyulafehérvár volt az irányadó társadalmi és egyházi központ, hanem a közben egyházi és adminisztratív szempontból erőssé fejlődött Nagyenyed, és annak Református Kollégiuma. A reformkor gazdasági és társadalmi fejlődését azonban derékbatörték az 1848-1849-es hegyaljai forradalmi események és ezek polgárháborús következményei. Ez, az újabb tragédiákba torkoló forradalomnak indult polgárháború világított rá arra, hogy az együttélés kereteit a Horea parasztfelkelés után a magyar politika nem tudta megnyugtatóan intézni.