1848-1849 forradalom hegyaljai eseményei

Hegyaljára az egyik legnagyobb demográfiai és gazdasági csapást az 1848-1849 forradalom és szabadságharc tragikus polgárháborúba torkoló eseményei mérték. A Gyulafehérvári Református Egyházmegye akkor vesztette el lakosságának nagy többségét, és zuhanó demográfiai mutatók mellett, épületei-birtokai szenvedték meg leginkább a román -- magyar összetűzéseket. Mivel a történéseknek Hegyalja résztvevője és szenvedő alanya is volt, részletesebben térünk ki az Egyházmegye forradalomban tanúsított szerepére.

Az erdélyi Hegyalja 1848-49-ben a forradalmi megmozdulások hadászati szempontból is aktív szereplője volt. Az 1848-as forradalom és szabadságharc erdélyi polgárháborújának színhelyei emiatt épp Erdély Hegyalját és annak reformátusságát érintették leginkább. Ezek --a forradalom árnyékában lezajló -- tragédiák jelentették a Gyulafehérvári Református Egyházmegye eltűnésének egyik legfőbb, ám nem egyedüli, okát. A márciusi 12 pont, majd az áprilisi törvénykezés során elindult országos forradalmi szervezkedés aktív résztvevőjeként, a hegyaljai magyarság is elvárta azt, hogy a helyi román lakosság a magyar forradalmi mozgalomhoz a feltétlen állami hűség jegyében ragaszkodjon.

Ha az első, 1848-ban szervezett májusi balázsfalvi román népgyűlés tárgyalási pontjai között inkább az ideológiai helyzetkeresés szerepelt, a szeptemberi balázsfalvi gyűlésen már hadbahívásról beszélt a tömeg. A balázsfalvi népgyűléseket kiegészítette az Abrudbányán áprilisban, majd Topánfalván májusban tartott megmozdulás, amely a román felkelés leendő politikai és földrajzi kontúrjait jelezte. Az orláti román határőrszázad felesketése a Habsburg-érdekek védelmére, és az onnan 200 katona kíséretében Balázsfalvára érkező Axente Sever már kész haditervet ismertetett az ingerült tömeggel. A szeptemberi, harmadik balázsfalvi népgyűlés döntései, (1848. szept. 15) és Puchner a nemzetőrségek lefegyverzésére kiadott katonai parancsa hozzájárultak az interetnikai helyzet elmérgesedéséhez. Már a harmadik, szeptemberi balázsfalvi népgyűlés után közvetlenül szó esett már a környékbeli udvarházak megtámadásáról, és mintegy 400 magyar polgári áldozatról.

Ahhoz, hogy az Erdély Hegyaljai Református Egyházmegye legtragikusabb eseményeit megismerjük, szükségesnek láttuk a román nemzeti mozgalmak mozgatórugóinak részletesebb ismertetését. Az áprilisi törvénykezésváltozásokat hozott a feudális földtulajdon rendszerébe, amely a nemzetiségek helyzetét is mélyen érintette. Ezután nyitva volt – már a nemzetiségek előtt is – a polgári nemzetek kialakulásának útja. A nemzetiségi mozgalmak kollektív elismertetésre, és politikai jogokra tartottak igényt. Ez az igény nem teljesült azonnal, így a már említett tárgyalásoktól kísért alkotmányos garanciák ígéretében bízva a románság átállt a Habsburg oldalra. A románság ezáltal a maga módján megfogalmazta a nacionalizmus igényét. Ezt a romantikától átfűtött nacionalizmust Bécs addig fokozta, amíg ez tervszerűen végrehajtott fegyveres összetűzéssé, pontosabban tömegmészárlásokká, átalakuló csatározásokká nem fajult. Az osztrák érdek nem az volt, hogy melyik nemzetiségi mozgalom mit kér, és mit kap, hanem az, hogy a Béccsel szembeforduló magyarok ellen pillanatnyi szövetségeseket kapjon. A hegyaljai, de általában a román elégedetlenségnek másik oka az volt, hogy az áprilisi törvénykezés úrbériséget megszüntető rendelete (IX. cikkely) nem volt ínyére az erdélyi nemességnek, ám annál inkább tetszett a román és magyar jobbágyságnak. A jobbágyfelszabadítás halogatása provokált jobbágylázadásokat szított, amelyet kiegészített Erdély – Magyarországgal való uniójának balázsfalvi rémképe. Bár a románság a jobbágyterhek eltörlése mellett az események folyamán kollektív jogokat is követelt, Kossuth Lajos, egy és oszthatatlan politikai magyar nemzetről beszélt, amelyben mindenkinek ugyanaz a joga és kötelezettsége. A románság nemzeti elvárásai és a reálpolitikai helyzet között szemmel láthatóan űr keletkezett. A nemzeti kérdés halogatása, rendezetlensége nem is sejtett indulatokat hozott a felszínre, amelyeket Bécs saját céljából azonnal felhasznált. Legkiválóbb ürügy erre a jobbágyfelszabadítás nehézkes erdélyi megvalósítása volt, és az az ígéret, hogy Erdély önálló, de szövetséges állam maradhat. Magyarország viszont nem fogadta el azt, hogy soknemzetiségű állam legyen, hiszen ennek az elvnek joggyakorlati érvényesítésében állami egysége felbomlásának kezdetét látta. Az államrend, a Szent Korona tanból eredő egyetlen politikai nemzet létezésének hangoztatásával, nem sietett a kisebbségiek kéréseinek eleget tenni. Ez az adott korban túl forradalminak számított volna. Az 1849-es későbbi magyar törvények már nem tudták politikailag kivédeni a közben a magyar forradalmat legyőzni kívánó, és a román vezetőkkel már alkut kötött Habsburg ellenlépéseket. Erdély – Magyarországgal való unióját hangosan ellenző románság az osztrák Alkotmányokban, olyan ígéretet kapott, amelyben felismerte saját nemzeti elvárásainak későbbi beteljesedését.