XVIII. század

A XVIII. században Fehér vármegyének kilenc mezővárosa és hetvenöt falva volt. Ezekben tevékenykedett a reformátusok kilenc anyaegyházközsége és számos leányegyháza. Amint ez érzékelhető a reformátusság élete többnyire a mezővárosok, vagy városiasodásnak indult települések keretén belül, vagy azok vonzáskörzetében zajlott. A Református Egyházmegye életét a Katolikus Egyház erdélyi restaurációja tette dinamikussá. A berendezkedő Habsburg hatalom elsősorban Gyulafehérváron a volt püspöki központban szerette volna hatalmát megerősíteni. 1702-ben elkezdődött a katolikus restauráció azáltal, hogy VI. (III.) Károly Gyulafehérváron rendeletileg újraszervezte a Káptalant és a Római Katolikus Püspökséget, valamint azoknak anyagi javait is rendezni próbálta. A Püspökség és Káptalan visszatelepítésének előfeltétele azonban, a várban levő reformátusok előzetes kitelepítését feltételezte. Ezt a románokvallási unióját is szervező kitűnő jezsuita diplomata Baranyi Pál László készítette elő, de ennek kivitelezését gyakorlatilag a Habsburg katonaságra bízta. Így Friedrich Seau generális feltételeinek engedelmeskedve – a református rendek tiltakozása ellenére – át kellett adni a Báthory Kristófról elnevezett domonkosrendi, későbbi jezsuita templomot, valamint annak iskoláját is. A protestáns rendek legfőbb törekvése az volt, hogy a kollégiumhoz tartozó gazdasági jövedelmeket (beneficiumokat), mint például a kelneki dézsmát, leválasszák az épületet követelők igénylési listájáról. Az 1702. július 21-én történt templom-kollégium átvevői között ott találjuk Altorjai Apor Istvánt, Baranyi Pál László jezsuitát, Hallerkői Haller Istvánt, és Seau generálist, akik a tehetetlenné vált protestáns rendekkel együtt leírták a szomszédos telkeket és épületeket. A reformátusok tulajdonában maradt az Apafi kollégiumnak nevezett, Szentgyörgy utca és kapu melletti iskolaszárny, amelyet a magántelkektől a Szász utca választott el. Ezek mellett a Szentgyörgy kapu előtti kert is, amely korábban Bisterfeld professzor korábbi tulajdona volt, még a Sárospataki-Gyulafehérvári Kollégium (Apafi Kollégium) tulajdonában maradhatott. Az egyébként habsburgpárti Cserei Mihály is jelezte Seau generális ügybuzgalmát, amelyet a főtiszt úgy mutatott meg 1702 júliusában, hogy az átvett épületek után a környék főleg protestáns nemeseitől és egyházaitól a vagyoni productiót (ellenőrzését) követelt: „Kálban voltam. Onnan Gálfalvára mentem vala Sándor Gergely lakodalmára. Onnan Fejérvárra az udvarhoz; ideérkezék Bécsből pro cameralli commisione gróf Seeau, csúfos kisded görbe hátú ember, hogy minden fiskális jószágokról, dezsmákról, árendákról, kiket a donatáriusok birtanak, productio legyen; bizonyos úri személyeket deputálván, kik eleibe producáljanak. Hozzá is fogának Fejérvárott, ki is ráznak vala sok danatáriust a jószágokból, ha Rákóczy irruptiója ne következzék.” Az egyházi javak iratainak ellenőrzését (productióját) 1712-ben, a kuruc kor után, gróf Bethlen László, Bécsben végeztette el.

A Gyulafehérvári Református Egyházmegye az erdélyi ellenreformáció valóságos barométereként működött. Leopold Kollonich bíboros erdélyi Einrichtunswerk-jének nyomán, a várban berendezkedett jezsuiták, az 1702-ben a nekik adott Báthory templom, és volt domonkosrendi kolostor birtokbavételét követően, híveiket a református lelkésznek fizetendő nyilvános tizedmegtagadására buzdították. 1703. augusztus 16-án a kuruc csapatok már Gyulafehérvárig is eljutottak.