Verespatak

Ekkor került sor az 1847-ben épült, de újonnan renovált református temploma felszentelésére, és kilátásba helyezte egy új papi állomás megszervezését is. A verespatakiak örömmel fogadták a püspök jelentését, mivel ebben korábban felterjesztett kérésük teljesítését látták. Az említett levélben megfogalmazott óhajuk az volt, hogy az abrudbányai anyaegyház támogassa őket évi 300 forint segéllyel, amelyből lelkészi állást tudjanak fenntartani. A közös vagyon (stompok) eladását sérelmezték, amelynek adminisztrálását Abrudbánya végezte. A konfliktus megoldását a püspöktől várták, akinek ígéretet tettek arra, hogy lelkészüket eltartsák: „ha mind ezen szerény kívánságaink teljesülnének, lelkesülve ígérhetjük főtiszteletű Püspök úrnak, hogy a még hiányzó Papi lakot, habár a jelenlegi anyagi viszonyaink a legrosszabbak közé tartozik is, részvételünk és közadakozás útján fel fogjuk építeni és gondoskodni fogunk mindenről, ami egy tisztes leányegyház fennállását követeli.”

A verespatakiakkívánsága egyhamar nem teljesült. Amikor 1909. május 23.-án Kenessey Béla püspök Verespatakra látogatott, a leányegyház önállósítása még váratott magára. A püspök ígérte, hogy az ugyanabban az évben ez megtörténik, és önálló lelkészt fog kinevezni Verespatakra. Ígéretét beváltotta, merthárom hónap elteltével Szász Ferencet nevezte ki, akit egy év szolgálat után Füzessy Géza váltott fel. Verespatak önállósága Füzessy eltávozásával 1919-ben ismét megszűnt.Azóta, mind a mai napig Abrudbányáról járnak ki a beszolgáló lelkészek. 1925-ben Verespatak 27 tagot számláló pusztulófélben levő leányegyházközség volt. Finna Béla 1937-ben rendkívül lepusztultnak és üresnek látta a települést. Kihalt utcáin talált rá a három magyar templomra és az azokat körülvevő temetőkre: „Vajjon hova lett Verespatak ötezer főnyi lakossága?. […] Három elárvult nagy magyar templom egy üres faluban . Mindegyik templom körül hatalmas méretű temető van, telistele magyar feliratú síremlékekkel […] Itt kapom meg a választ a röviddel ezelőtt magamban feltett azon kérdésre, hogy hol is lehetnek a verespataki magyarok. Itt vannak a temetőben […] elmentek ők boldogabb hazába”. Számára is a legfeltűnőbb a verespataki magyarok asszimilációja volt, amely már akkor megállíthatatlannak tűnt.

Az 1970-es években csak tizenhárom lelket számlált a gyülekezet, majd az 1992-es vizitáció során csak négy református fogadta Csiha Kálmán püspököt. Napjainkban már csak két ember vallja magát reformátusnak. Egy nő és egy férfi: Soós Dávid gondnok és Ravai Rózsi néni a harangozó. Bereczki Gabriella tanítónő vagyonát eladta a közben Verespatakon megjelenő Gold Corporation-nak és Kolozsvárra költözött. Verespatak aranyban gazdag földjét a multinacionális bányász vállalat parcellánként megvásárolta, és a lakosokat kecsegtető kárpótlás ellenében gyors elköltözésre kényszerítik. Épp ez, amely ma Verespatakot világhírűvé és látogatottá tette. Nem a magyar múlt emlékei, sem a település egyedi régészeti és természeti értéke az, amely visszhangot váltott ki társadalmunkban. A települést igazán érdekessé, sőt vitatottá a kanadai székhelyű Gabriel Resources tulajdonában levő Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) nevű bányatársaság, Európa legnagyobb külszíni fejtésű aranybányáját létrehozni szándékozó vállalkozása tette híressé. A terv megvalósítása érdekében falvakat kitelepítése, emberek elköltöztetése, házak lerombolása lett tervbe véve. A több évszázados katolikus, unitárius és református temetőket el kellene költöztetni. A kétezer éves régészeti értékek sorsa vitatottá vált, megmentésüknek érdekében ma egy régész monitoring társaság szállt síkra. A cég tervei szerint 42,82 km² területet használna, és úgy becsüli, hogy 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt termelne ki onnan. A település házainak felét már tulajdonukban tudhatják, lakóik elköltöztek Dévára, Kolozsvárra, Gyulafehérvárra, vagy a környező településekre. A történelmi egyházak elutasították a bányatervet. Az óriási beruházást mindössze 15 évre tervezik. A kitermelés alatti és utáni ciántechnológiától azonban okkal fél Európa társadalma. A ciántechnológia mellett és ellen szállt rendre síkra a tudomány, gazdaság és nem utolsó sorban a művelődési intézmények is. Végül még az Európai Unió is hallatta a hangját a vitázók táborában. Verespatak mára a civil szféra kedvenc témája lett, a zöld mozgalmak kenyérkereseti lehetősége és nem utolsósorban színházi és film produkciók ihletője. A kanadai-multinacionális tulajdonú aranybánya létrehozása elleni kampány indult a „Mentsük meg Verespatakot!” feliratú szlogennel. Tiltakozásképp ifjúsági fesztivál (Széna-fesztivál) született. Ám a Gold Corporation is létrehozta a maga civil támogató táborát (Pro Rosia Montana) és politikai holdudvarát. A turistákat egyelőre csak a Gold Corporation vonzza, olyan értelemben, hogy sokan éppen a bányaprojekt miatt látogatnak Verespatakra, hisz a település úgymond nemsokára eltöröltetik a föld színéről. A RMGC bányát szeretne és profitot. Végső soron az évezredek alatt megmaradt utolsó aranytartalékot sajtolná ki a hegyből. Mindenekelőtt tehát a gazdasági érdek vezeti őket. Az első látásra megnyerő terv pro és kontra vélemények hosszú sorozatát termelte eddig.

Az Eurogold európai politikát megmozgató cián technológiája, azonban a műemlékek, köztük a református templom védelmének ígéretével párosult. A község felső részében levő 1970-ben utoljára javított és félig leomlott gyönyörű parókia és a templom ígéretük szerint a védelmi zónában maradhat. Ha a kültéri bányászati munkálatok beindulnak, a cianidot tartalmazó tó mellett a régi Verespataknak legfeljebb csak az emléke marad meg.