Diód

Stremţ, Nußschloss

Az Érchegység aranyosmelléki hegysorához tartozó Torockó-hegység, délkeleti részéhez csatlakozó hegyaljai dombvidék északi részében, a Gyógyi-patak mellett fekszik Diód (Stremţ) község. Magyar neve a dió főnév -d képzős alakjából ered.

A falu patakját Gyógy patakának nevezik, a közeli Felgyógy miatt. Első említése 1264-ben történt, Gyog formában. A középkorban Diódot sokszor Felső Gyógynak nevezték, ami a távolabbi Algyóggyal könnyen összetéveszthetővé tette. Emiatt 1274-ben még Gyogh, de már 1280-ban Superior Gyogh néven jelentkezik a forrásokban. Ma a szomszédos települést is Felgyógynak nevezik, ami nehézzé teszi középkori azonosítását, hiszen Gyógy forma (Diód) és Felgyógy között nagy a hasonlóság. Román nevének eredete délszláv hatásra utal (szerb Strmac). Szlávos, de magyar helyraggal ellátott használata, 1673-ban fordult elő Sztremezen formában, majd néhány évre rá, 1678-ban a román lakosság által használt Sztremcz néven is előfordult. A XVIII századtól kezdve magyar lakossága főleg Diódváralja néven említette.

Középkori katolikus egyházáról a XIV. században szerzünk tudomást. 1332-ben már plébániatemploma volt. Papja, Miklós a pápai tizedjegyzék szerint 40 dénárt fizet, 1332-ben 22 dénárt, 1334-ben 20 dénárt, majd 3 régi banálist és 9 dénárt. 1340-ben András a lelkésze. Középkori birtokos családjai közül a Diódi/Gyógyi család emelkedett ki. Az ő nevükhöz fűződik a XIII. század második felében elkezdődő diódi vár építése. A család dokumentumokban való előfordulása főleg a gyulafehérvári Káptalannal való birtokvitákban (Tövis, Alsóorbó) és perekben jelentős. Fontos település lehetett, hiszen 1332-ben említett temploma mellett, 1420-ban két katolikus lelkészt is eltarthatott. 1346-ban Lukács diódi papot úgy említik, mint capellanus de Diog. 1420-1440 között Máté pap szolgált Diódon, aki egyik peres ügyben tanúként jelent meg. Diódi vagy Gyógyi Mihály halálos ágyánál végrendeletében birtokokat hagyományozott a gyulafehérvári Székeskáptalannak, azért a több rendbeli jogtalanság és kár jóvátételére, amelyeket életében a káptalannak okozott. 1442-ben a Gyógyi családtól Hunyadi János szerezte meg a birtokot. A várat Sztoyka nemesnek adományozta: „Wolah Chesthwe ad castrum suum Dyogh pertinens.” A várat 1445-ben Hunyadi erősítette meg és belsejében Szűz Mária patrociniumának égísze alatt kápolnát épített. Ez nem azonos a jelenlegi kisméretű református templommal. 1450-ben a diódi vár Szűz Mária kápolnájára búcsúengedélyt is kért. Lupescu Radu szerint ez a diódi vár (castrum) első említése, amelyet minden valószínűség szerint a kormányzó lehetséges székhelyeként építtetett ki. A mohácsi csata évében, 1526-ban Antal Diód plébánosa. A település következő birtokosa 1464-ben az erdélyi vajda Dengelegi Pongrácz János, akinek tulajdonából Corvin János birtokai közé vándorolt. Dengelegi 1468-ban a beszterceiek segítségével megerősítette a várat. A vajdát a tövisi kolostortemplomban temették el. 1506-ban II. Ulászló idején adományként a diódi uradalmat 24 falujával együtt a havasalföldi vajda Radu de la Afumaţi kapta meg hűbérbirtokául, amelynek gondoskodása leginkább a Diódhoz közeli Remete sziklaszorosban látható kolostor támogatásában látható. A diódi uradalom 1538-tól egészen 1562-ig a Balassa-családé lett. Balassa Imre és Majláth István vajda szembefordult Szapolyai János (I. János) királlyal. Pártütésüket és terveiket felfedezve Szapolyai János a diódi várat megostromolta és elfoglalta. Szapolyai János halála után, 1550 őszén itt kapott menedéket a Martinuzzi elől menekülő Izabella királyné. Lemondása és menekülése után ismételten a Balassa-család birtokába került. Új birtokosa Balassa Menyhért volt, aki Habsburg Ferdinánd pártjára állt. 1562-ben történt árulása miatt, János Zsigmond erdélyi fejedelem (II. János), megostromolta és elfoglalta a várat, majd árulás miatti birtokvesztés nyomán a diódi birtok fejedelmi tulajdonba került. Báthory Zsigmond fejedelemsége alatt, Basta vallon katonaságának erdélyi pusztításainak következtében a falu magyarsága kipusztult. 1600-1603 között a kevés magyar birtokos mellett inkább román jobbágyok lakták. A XVIII–XIX. században a Kemény, a Miksa, a Szoboszlai, az Eperjesi, a Zeyk, a Csernátoni, a Sárpataki, a Darvay, a Bíró, a Vas, a Czirjék, a Pallos és a Boér kisnemesi családok lakták. Több udvarház, nemesi kiskúria létezett a településen, amelyek közül soknak csak pincehelyisége maradt meg. 1820-ban nemesi családjai mellett 95 jobbágya és két zsellércsaládja volt a településnek. Nevezetes az 1835. február 28-án kitört diódi parasztfelkelés, amikor a román jobbágyok a Zeyk-család birtokait és erdejét részben elfoglalták. A környék eseményeihez igazodva 1848. október 26-án a diódi birtokosokat lefegyverezték, letartóztatták, majd Axente Sever boroskrakkói katonai lágerébe szállították. A 25 magyar birtokost Boroskrakkóból a gyulafehérvári vár alá szállították, ahol megölték őket. Bem tavaszi hadjáratának és a gyulafehérvári vár blokádjának előkészítése (1849. április 2-1849. május 21) során, 1849 márciusában báró Kemény Farkas, revánsképp az 1848 őszén történt pusztításokért és halálesetekért, Diód és Felgyógy között ütközött össze Axente Sever – a gyulafehérvári vár hátterét védő – boroskrakkói csapataival, amelynek során 250 román felkelő esett el. Magyar művészettörténetünkben Diód neve művésztelepe miatt maradt meg. A gödöllői festőiskola elődjeként tartják számon. Plain air festőtelepét 1883-ban Körösfői-Kriesch Aladár alapította 1883-ban. Bár virágkora 1912-ig tartott, kisebb-nagyobb intenzitással 1944-ig működött.