Diód

A településen ma már csak a diódi vár maradványait és a falak közelében levő romossá vált református templomot láthatjuk.A várat a XIII. században IV. Béla fiának, Istvánnak tanácsosa, a már említett Gyógyi-Diódi András építette (innen Diód-váralja neve is). Ez a középkori vár elpusztult, de Hunyadi 1445-ben újraépíttette a várfalakat az általa alapított kolostor és templom körül. Ez azért feltételezhető, mert a kormányzó pápai búcsúengedélyt kért a várban található Boldogságos Szűz Mária kápolna számára, amely azonban nem azonos a mai református kistemplommal. Balassa Menyhért árulása miatt János Zsigmond leromboltatta őket. A várfal töredékei a múlt század közepén, az északi oldalon még 2–3 öl magasságúak voltak, az észak-keleti és északnyugati bástyák nyomai akkor még kivehetőek voltak. A Diód, vagy Gyógy patakának településen levő hídja jobb oldalán kell letérni, hogy a történelmi emlékeket megnézhessük. A templom- és várromot a középkori falu közepén, a település belterületén fekvő alacsony dombon, az ott levő tó mellett láthatjuk. Alaprajza 58 × 40 méteres, szabályos téglalap alakú terület, amelynek sarkainál négy torony állt valamikor. Az U nyitott részén (az észak-nyugati szakaszon) egykor a kaputornyos bejárat helyezkedett el, de ez az oldal mára már teljesen elpusztult. A falakon belül uradalmi, lakóépületek helyezkedtek el és a Hunyadi által alapított ferences kolostor. Történelmi forrásokban a vár neve csak 1460-ban jelent meg, amikor Szilágyi Mihály erdélyi kormányzó innen adta ki egyik oklevelét. A XVIII. századi térképeken még látható az erődítmény temploma körüli kontúr. A templomtól északra két lakrészt is ábrázolnak. 16–20 méter széles és 3 méter mély sáncaiba bevezették az északi oldalán található Berkán-patak vizét. Mellette ma is mocsaras tó terül el. A diódi református templomot 2010-ben a budapesti Ágoston Sándor és a gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány fiataljai restaurálták. Tetőszerkezete a továbbiakban is javításra szorul. A délkeleti várfalra ráépített bástyaszerű négyszögletes építmény (10 x 7 m) része annak a szabályos alaprajzú várnak (60 x 40 m), amelynek négy sarkában támpillérek által erősített elfordított négyzetes bástyatornyok voltak. Az építményt egykor vizesárok vette körül. A vár délkeleti oldalán elhagyatott, rossz állapotú kis templom húzza meg magát, a jelenlegi református templom. Sajnos, ma csak a romos templom és mögötte található várfalmaradványok láthatóak még a régi erődítményekből. A templom régi lakótoronyra emlékeztet, amely minden valószínűség szerint az erődítmény legrégebbi, azaz XIII-XIV. századi része. Ezt a középkori lakótornyot alakították át egyházi célokra 1537-ben. Más vélemény szerint magát a középkori kápolnát alakították át, a református igényeknek megfelelően. Ezt azonban csak egy szakavatott régészeti kutatás döntheti el, amelynek előzményei között tarthatjuk számon Bágyuj Lajos és Balogh Jolán 1973-1975 közötti kutatásait.

E kis templom köré épült ki a XVI. század óta a református közösség, amely szoros kapcsolatot ápolt Tövissel is. Felekezeti iskoláját I. Rákóczi György építette, ő adományozta a harangokat is. A Diódi Református Egyházközség XVIII. század folyamán és a következő század első felében Diódváraljai Református Egyházközség néven végig református anyaegyház maradt. A Diódváraljai Egyházközség lehetett erősebb, mert az itteni lelkész szolgált Tövisen, a szomszédos társegyházközségben is. A templommennyezet alatt, a falon többszínű, festett fríz nyomai tűntek elő. Egy feliratos tábla az 1732. évi javítás dátumát örökíti meg: „Anno Domini 1732. RENOVATUM MOJSIS ZEYK DANYELIS BIRO.” 1760-1762 között 127 ortodox és 15 görög katolikus család lakta a reformátusok mellett a települést. XVIII. századi lelkészeit többnyire ismerjük. 1751. március 28-án bekövetkezett haláláig Diód és Tövis lelkésze Kovásznai István volt. Helyét Pécsi Ferenc foglalta el, akit a gyulafehérvári iskola volt rektora Fülei János követte szolgálatában, akit az 1751-ben tartott küküllővári zsinaton szenteltek lelkésszé. Diódon 1757-ben bekövetkezett haláláig szolgált. Helyét Vég János foglalta el, akit 1757-ben Balázsfalván szenteltek fel lelkésszé. 1769. május 23-án a településen eltemették Vég János diódi lelkészt. A Gyulafehérvári Egyházmegye lelkészi nyilvántartó névsora így vallott erről: „Reverendo D. Ioane Vég in Ecclesia Diodensi fatis functo Anno 1769 die 22 Martii successit Rev. D. Andreas Doboi Anno 1769 in Autumno redux e Vener. Tractu Udvarhellyiensi.” 1769-től az Udvarhelyi Esperességből érkezett Dobói András foglalta el helyét. Restaurálás alatt levő festett kazettás mennyezetének feliratos tábláján 1779-es évszám szerepel, amely a templom felújítását is jelzi egyben.

1848-ban a román felkelők 16-25 lakosát, mások szerint 40 személyt végeztek ki. Ezzel egyszerre az egyház épületei, vagyona is tönkrement. Az eseményeket tanúként megélő esperes Elekes Károly így vallott erről: „A diódi magyarok közül azokat, kik Enyedre nem menekültek, octóber 28-án fogták be, s hurcolták a fehérvári vár sáncai alá táborozó lágerbe, s néhány közülük ott végeztetett ki, néhány pedig Balázsfalvára indíttatván, az úton Maros-Váradján gyilkoltatott meg. Mintegy 40-re teszik az áldozatok számát”. 1848-ban utolsó református lelkésze, Lozsádi Márton Sámuel az események elől Tordára menekült. 1850 után a tövisi egyház filiája, azaz leányegyháza lett. 1850 márciusában az esperesi kimutatás így vall a károkról: „pap életben vagyon – a megmaradt hallgatóság nem lakik otthon. Templom és papi lak épen áll ajtóit, ablakait és keríttéseit kívéve. Matricula elveszett és elvesztek az eklésia levelei is […] Úrasztalához való edények –abroszok, keszkenők mind elvesztek. A diódi birtokosok a Tövissel való csatoltatásról oklevelet irtak alá.” 1853-ban a diódi parókia még lakhatatlan volt. 1848-ban ellopott harangjai 1853-ra még nem kerültek elő, bár az enyedi Törvényszéken pert indított az egyházközség. 1928-ban az esperesi vizitáció „csinos kis imaházát teljesen rendben találják.” A diódi református templom és templomtelek helyzetéről a következőket olvashatjuk az Egyházmegyei Tanács 1959 május 4-én, Piskin tartott gyűlésén: „A tövisi egyházközség a templomot nem tudja megjavíttatni és Diódnak nincs rá pénze. A diódi temetői fű használata 300 lej, a javítás ennél sokba kerülne.” A diódi kis harangot a tűzoltóság 1961-ben „kölcsönkérte” tűz esetén való híradás céljából. 1960 óta azonban a kistemplomot nem használták, emiatt enyészetnek indult. A XX. század elején már csak református leányegyház-filia, melyet Tövis lát el. A templom rendkívül rossz állapotban van. A 2010-ben történt beavatkozás előtt a kis templomot a templomtelken lakó család szó szerint disznóólnak használta. A tetőszerkezet részleges javítása, a bejárati ajtó berácsozása és a kornyék kitisztítása után még sok a tennivaló. Mennyezete, tetőszerkezete, falstruktúrája, belső berendezése, környezete, kazettás berendezése mind beavatkozásra vár. Hívei nincsenek. Utolsóként a Vincenti család tagjai, Színyei Merse Éva távozott el a településről, akinek helyben lakó református magán kántortanítója a Székelyudvarhelyen végzett Gudor Lajosné, született Técsy Éva volt. Jelenlegi lelkésze a tövisi Örvössy István. A diódi reformátusok nem kapták vissza az egyház vagyonát, sőt a temetőt is ki akarták sajátítani.