Tövis

1850. március 4-én Tövis egyháztagsága 201 személyből állt. Vasúti központként Tövis református egyháza lendületes fejlődés jeleit mutatta. A közösségi önbizalom megnövekedésének a jeleit mutatta az is, hogy 1860-ban a tövisi reformátusok és katolikusok között műemlékeket érintő vita alakult ki. Az oka az volt, hogy a református közösség régiségére és számbeli nagyságára hivatkozva saját maga számára követelte a kolostortemplom Hunyadi címeres, illetve feliratos kapuját. Ezzel az egykori plébániatemplom korábbi kapuzatát szerették volna kicserélni. A kiemeléssel próbálkozó reformátusokat Rómer Flóris győzte meg arról, hogy a plébániatemplom régebbi, tehát nincs ok arra, hogy anakronisztikus döntéssel veszélyeztessék a reformátusok hírnevét. A művészettörténeti érvek meggyőzték a tövisieket. 1870-ben az első erdélyi vasúthálózat részeként, Tövis is csatlakozott a Keleti Vasúti Társasághoz az angol Waring és az Angol-Osztrák Bank közvetítésével. Megnőtt a vasúti alkalmazottainak száma, sokan telepedtek Tövisre a Nyárádmentéről és Brassó vidékéről.

A református templom toronyóráját Müller János budapesti gyárában készítették, a XIX. század végén. 1928-ban 96 gyermekes, fejlődő magyar iskolája volt két tanerővel. Ekkor állapították meg, hogy az iparosodásnak köszönhetően az Egyházmegye leginkább fejlődésnek indult egyházközsége. Református iskolájában hét osztályos oktatás folyt. A két világháború között élénk kereskedelmi központtá alakult, és összetartó értelmiségi és iparos társadalma volt. A XX. század elején a református anyaegyházközség. Az állomás megépítésével a református közösség lélekszáma felszaporodott 1000-re, majd a II. világháború után 350-re csökkent. Kiemelkedő tevékenységet felmutató lelkésze Gruzda Domokos, a zalatnai festő-lelkipásztor Gruzda János édesapja volt. A II. Világháború alatt Nagy Ferenc esperes, a Dél- Erdélyi Református Egyházrész megbízott intézője volt a lelkésze. Az egyházközség jelenlegi parókiáját, az egykori finánc laktanya épületét a gyülekezet megvásárolta és átépítette, majd Nagy Ferenc társaságában 1939. július 2-án Vásárhelyi János püspök szentelte fel. Tövis parókiáját, irattárát 1944-1945-ben a beszállásolt orosz és román katonák tönkretették. Az esperes a II. Világháború alatt Nagyenyeden intézte a dél erdélyi Egyházkerület ügyeit, míg parókiáját egy felügyelőre bízta. Nagy Ferenc utolsó tövisi anyakönyvi bejegyzése 1949. december 1-én történt. Átmeneti adminisztrálását Pünkösdi Zoltán lelkész látta el, majd őt követte Tar Mihály. 1962-ben lelkészként Czira László, volt vajasdi lelkipásztor váltott fel. Czira László nyugdíjkorhatárig, azaz 1983 áprilisáig szolgált a településen. Egyben ő volt egy ideig az új egyházmegye espereshelyettese. Őt követte a homiletikus teológiai előadótanár Kelemen Attila 1983 augusztusától, aki Tövis jelenlegi, Arnemuidennel (Hollandia) való kapcsolatát építette. 1990-ben teológia tanárságot vállalva elhagyta a települést, amelynek 1991 augusztusától Örvössy István lelkésze. Tevékenységének idején javították a parókiát és a 2003 júliusában a templombelsőt. Az Egyház visszakapott 6 hektár, de három darabban levő szántót, 13 hektár nem került visszaszolgáltatásra, mivel arra ráépítették a jelenlegi tövisi cukorgyárat.