Gyulafehérvár és környékének középkori egyházi adminisztrációja

Hegyalja és környéke egyházas helyeit a gyakori tatár betörések veszélyeztették. Emiatt az idők során tragédiákat tapasztalt, meggyérült közösség lett ez, hiszen a Kecskekő vára által nyújtotta szabadulás ellenére is, az 1241. március 31-én az Erdélybe törő tatár hadak pusztítása után, a középkori Bilak völgye – valójában az egész Hegyalja tragikusan elnéptelenedett.

A vérveszteségét lassan kiheverő társadalom azonban betöltötte az első tatárjárás okozta demográfiai űrt. A középkorban Hegyalja bányász, és még részben szász szabadparaszt és kisnemesi társadalma Kán László (1294-1315) vajda király- és püspökellenes politikájának látszott engedelmeskedni. A zendülésben való részvétel főleg Hegyalja gazdasági önállóságának megteremtését célozta meg. A konfliktus Magyarigen és Boroskrakkó a királypárti Római Katolikus Püspökséggel való sűrű határvitáiban nyilvánult meg, amelynek – az igenieket és a krakkóiakat érintő – kiemelkedő momentuma az abrudbányai és zalatnai aranybányák kitermelési jogának megszerzése volt. Ezzel együtt, vajdai hálálkodás következményeképp, Vajasd és Sárd káptalani-püspöki birtokokat is tulajdonába vehetett. Kán László erdélyi zendülésének leverése után a hegyaljai előjogok megszűntek, és a jelek szerint a hegyaljaiak társadalmi státusa határozott szociális regressziót sejtet. A legtöbben elvesztették előjogaikat, és a Püspökség jobbágyaivá lettek. Ebből a társadalmi helyzetből való kiemelkedési lehetőséget csak a reformáció százada ajánlott fel, amelyet a következőkben ismertetünk. Ez a század adott lehetőséget új, ezúttal egyházi intézmények kialakulására is.

[A hiányzó részletet teljes terjedelmében olvashatja: Gudor Kund Botond, Az eltűnt Gyulafehérvári Református Egyházmegye és egyházi közösségei, Tortoma Kiadó - Barót, Kriterion kiadó -Kolozsvár, 2011 műben]

1 2 3

Készült a Szülőföld Alap támogatásával

Honlap kivitelezése Szabo Zsolt