Alvinc

A település a Maros bal partján, Gyulafehérvártól 18 km-re található. Borberekkel egy híd köti össze. 1205-ben az okiratok Wynch Inferior néven említették. 1219-ben II. András az az Esztergomi Érseknek adományozta a települést. 1248-ban Wynch, 1289-ben Wynch Inferior, 1290-ben Vinc-ként jelent meg az okiratokban. Lakói a XII. században, mint német telepesek jönnek ide (hospites regni), és első templomuk is ebből a századból származhatott. 1310-ben Károly Róbert felújította a fiatalabb István király által vinci szász hospeseknek adott diplomát. 1342-ben Olwynch, 1393-ban oppidum Alsowincz, 1510-ben Alwincz; 1552-ben Alvincz formában fordul elő.Középkori lelkészei közül: 1264-ben János, a szatmári főesperes, egyben a vinci plébános. 1318-ban Gotscalci–Godeschalk a plébános, akit 1308-ban Gorscalcusnak is hívtak. 1330-ban György a plébános, 1334-ben Miklós plébános a pápai tizedjegyzék szerint 3 fertó ezüstöt, 1 és fél dénárt fizet, 1335-ben pedig fél márka ezüstöt. 1361-ben János a plébános, aki az egyház rektora: rector eccl. in Vich. Inferior. 1341-ben László vinci plébános egyben szolnoki főesperes is. 1439-ben Antal a plébános.

1393-ban a települést Luxemburgi Zsigmond Szászsebes és Szeben adminisztrációja alá rendelte, de ugyanitt jelent meg először a szász előjogokkal rendelkező oppidum (városi) rangja. Ugyanakkor a Szász Universitas kiváltságainak részese is lett. Az 1432-ben Zsigmond király idejében adományozott szász királyi városoknak járó kiváltságokat, 1550-ben Izabella vonta vissza, amelyet a megváltozott etnikai helyzetnek is tulajdoníthatunk.

1486-ból tudomásunk van szász városbírójáról, Péterről, akit Petrus Judex néven említettek. 1466-ban Zsigmond plébános egy birtokeladás ügyében tanúskodott. 1472-ben Mihály a Szent János templom káplánja. 1486-ban hangsúlyosan a magyar Alvinc formában említik a települést, amely a németek asszimilációjára utal. Egy 1510. évi oklevél szerint a magyarok és délszlávok jogokat követeltek a plébánia vezetésében, egy magyar és egy délszláv hívő részvételével. Ez azért lett szükséges, mert Hunyadi János balkáni hadjáratainak idején a török elől Erdélybe menekült délszlávok közül többen Alvincen telepednek le, és katolikusok lettek. A település első temploma a XII. században épülhetett, román stílusban. A ma látható templom XIV. századi gótikus, várfallal körülvett háromhajós bazilika maradványa. A háromhajós templomból csak a középhajó és a szentély maradt meg, de az eredeti boltozat nélkül. A lebontott mellékhajók maradványait a hajó közötti befalazott ívek jelzik. A templom pusztulása a XVI-XVII. századi háborúk folyamán következett be.

A gyülekezet a XVI. században, 1564 után térhetett át a református hitre. Ennek folytán a Szent Katalin nevét viselő templom is átkerült a protestánsok használatába. A reformáció évszázadában a katolikus hívek előbb lutheránusok lettek. 1561-ben arról tudunk, hogy a helyi lelkész János (Ioanke) szászvárosi esperes hatásköre alá tartozott. A németek a XVI. század végére annyira elmagyarosodtak, hogy 1590-ben a helyi lelkész, Gemmeus Máté, már nem németül, hanem magyarul prédikált.