Alvinc

A forradalom utáni esperesi jelentésekből megtudjuk, hogy a 160 reformátusból „a belháború alatt megöletett egy férfi”.  Az 1848-1849-es törvények értelmében féldézsma-dézsmanegyed jövedelmeit (quartáit) elveszítette.  A környék pusztulása után Alvinc még képes volt arra, hogy megújuljon. 1870-ben az alvinci reformátusok új iskolát és tanítói lakást építettek. 1851 január 1-től lelkésze a korábban Borbereken szolgáló kibédi Péterffy László volt, aki 1890-ig szolgált a településen.  Őt követte Benedek Károly , aki 1890-1919 között lelkészkedett a településen. Az 1895-es pusztító árvíz nyomait 1897-ig eltüntette, és a templom belsejét megújítatta, majd ünnepélyes külsőségek között felavatta. A templomkertbe a Millennium alkalmából 7 hársfát ültetett, ezek ma is láthatóak.  1919-1949 közötti lelkésze az esperes Kovács Károly volt.

Szórványosodása ellenére 1928-ban az iskola számára Benedek Károlyné, a korábbi lelkész főjegyző felesége épületet vásárolt, amely azonban nem tudta az eredeti szándék szerinti oktatási szerepet betölteni. 1928-ban vegyes katolikus-református elemi szintű oktatás folyt. Az egyházközség a csórai eladott ingatlan árából restauráltatta a régi templomot. A csórai templomtelek és templom eladási ára – illetéktelennek tekintett –felhasználása miatt 1931-ben az Egyházkerület fegyelmi pert indított Alvinc ellen. Alvinc legnagyobb gondja a hatalmas, középkori templomépület fenntartása volt, amely árterületre került: „A XIII. századi monumentális templomra ugyan már kimondatott a halálos ítélet. Oka az volt, hogy a Maros folyó idők folytán a medret változtatván a templom a nagy területen fekvő község szélére került, hozzá árterületre. Ha a Maros kiáradt hetekig nem lehetett benne istentiszteletet tartani, előbb a templomot körülvevő víz- azután a visszamaradt iszap és tócsák miatt. E körülmény egyéb okok mellett, új templom építés gondolatára vezette az egyházközség vezetőségét, e célra sikerült is a község egyik legszebb pontján alkalmas helyet szerezni a tervbe vett új templom számára a községtől. Azóta azonban nagyot fordult a világ kereke…” A nagy változás elsők közötti csapása az volt, hogy 1923-ban az egyház földjeiből a román földreform alkalmával 5,25 holdat sajátítottak ki.  Az új templom építésének tervét elvetették a régi történelmi fontosságára hivatkozva. 1937-ben a gyülekezet lelki életéről úgy nyilatkoztak, hogy romlott a hívek és lelkész közötti diszharmónia miatt. A templom: „felemelő látvány, ha hívek is volnának hozzá” A II. Világháború után  1949 január 15-től a helyi származású  Kibédi Péterffy Árpád volt hosszú időn át a lelkésze, őt hivatalában  1984 május 25-től kezdődően Bálint Sándor követte. Ő volt Alvinc utolsó önálló református lelkésze. Őt követte rövid ideig Jakab Sándor, amiután Gyulafehérvár vette át az adminisztrációját.  A II. Világháború után az 1970-es árvíz a református híveket végleges távozásra kényszerítette, azóta a templom pusztán áll. Egykor erős várfal vette körül, amelynek ma csak igen romos maradványai állnak. A templom Világháború után ismét romlásnak indult, mivel a kommunista rendszer alatt raktárnak és juhakolnak használták. Adminisztrációs lelkészei: Bárdi Imre, Gudor András, Gudor Botond lelkipásztorok.

Jelenleg a Gyulafehérvári Református Egyházközség szórványa. Lélekszáma 2011-ben 10 személy. Az 1990 utáni földkérvényekkel az alvinci egyházközség visszakapott 13 hektár 10 ár kaszálót, 7 hektár szántót, 12 hektár erdőt. A református temető közel 2 hektáros területen fekszik. 2004-ben az alvinci templomot és tetőszerkezetét a budapesti Ágoston Sándor Alapítvány és a gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány fiatal önkénteseinek segítségével javították ki. Imaterme és parókiája 2011 júliusában tűzvész áldozata lett.