Borberek

Vurpăr, Burgberg

Alvinc átellenében, a Maros jobb oldalán – Zebernyik vára alatt fekvő – település. 1248-ban Burgberg, 1320-ban Burgperg, 1342-ben Borpergh, 1421-ben Borberek, 1508-ban Burchperg, 1636-ban Vurpad néven szerepel az okiratokban. 1317-ben már volt temploma, ekkor a borbereki egyház jövedelmét évi 12 márkára, 1320-ban az üresedésben lévő plébánia jövedelmét 30 márkára becsülték. Középkori lelkészei közül 1361-ben Miklós, 1430-ban pedig Nicolaus Petri plébános neve ismert. Első temploma a XII–XIII. század fordulóján már elkészülhetett, ekkor érkeztek a környék szász telepesei (hospites). Egy 1492. évi oklevélből azt is tudjuk, hogy Szent Leonárd volt a templom védőszentje. Az oklevél szerint a borbereki Szent Leonárd-templom – Vincze Albert nevű – papja annak felszentelését kérte. 1451-ben több Fehérvár környéki plébános mellett a kolozsmonostori apát oklevele, Borbereki Antal nevű plébánosát is említette. Középkori magyar-szász lakói a reformáció idején a protestantizmus helvét ágát követték. A reformátusok 1590 körül alakítják ki egyházközségüket, nagy valószínűség szerint az alvinci vallásváltoztatások hatására. A XVI. századig szász és magyar település. Később a szászok elmagyarosodtak. Ezt a folyamatot az is jelezte, hogy 1510-ben ellentétek léteztek a szászok, németek, magyarok és szlávok között. A magyarok masszív jelenlétére utal az, hogy a XVII. században Borbereknek Magyar utcája is volt. 1635-ben a borbereki Polgárok rétje és Riholy mezeje dűlőnevek között utalás történik arra, hogy a mély temetőárok a borbereki templom mellett van, valószínűleg a Maros régi medrében.

XII. századi, a gótikus kor első erdélyi alkotásai közé tartozó temploma ma a Maros árterületén elhagyottan roskadozik. Szentélye szentélynégyszöggel csatlakozik a keresztboltozatos hajóhoz. Hajójának gótikus ablakai mindkét oldalon keskeny réssel nyílnak, mérmű nélküli trifóliumokkal. Belterületét az ablakok magasságáig feltöltötte iszappal és homokkal a Maros többször kiöntött árja. A XVI–XVII. században bővítették a templomot. Egykor erős várfal vette körül, de ebből ma már 3 méter várfal az iszap alatt van, a XX. század első felében csak másfél méter látszott ki belőle. Védműveinek nyomai ma alig kivehetőek. A kapubástyának kapuívezete is csak fél magasságra emelkedik ki a hordalékból. Tornya későbbi toldás. Kis harangja kisbetűs felirata mellett csonkán, 1475-re kiegészíthető dátum volt. Ez a harang Vajasdra került, majd onnan valamelyik Hunyad megyei református közösség kapta meg. 1658-ban megszenvedte a tatárok ostromát.

1690 után lelkésze az egykori bázeli peregrinus Krízbai Tóbiás volt. A XVII. század végén és XVIII. század elején itt lakott a református Alvinczi család. Alvinczi Péter (1631-1701) egyike azoknak a kiemelkedő jogászoknak, akik az Alvincziana Resolutió (1693. május 14) törvényi hátterével a Leopold által kiadott Diplomát szerkesztették, és ezzel a Fejedelemség protestánsainak védelmét biztosították, a Habsburg uralom alá kerülő Erdélyben. Alvinczi József báró (1735-1810) ezredes a napóleoni háborúk osztrák megbízottjaként harcolt, és az osztrák haderő reformját indítványozta. Ugyancsak Borberek szülötte Inczédy - Icsevics (később Jósinczi) József (1688-1750) marosvásárhelyi ítélőmester, főkonzisztóriumi tag, magyarigeni gondnok és birtokos. A Borbereken tulajdonos Inczédy Gergely, és felesége, Inczédy Kata megtagadta a dézsmanegyed lelkésznek járó befizetését. Erre Keszeg Imre, 1743 után tevékenykedő lelkész, így reagált: „most már annyira megkevesedett Borberekben a quarta, hogy a szegény prédikátoroknak vagy paraszti munkára, vagy koldulásra kell magát adni […] 53 kalangya búzánál több bé nem jött.”