Vajasd

Oiejdea, Butterdorf

A település a Gyulafehérvárt, Enyeddel összekötő főút mentén Tövis és Gyulafehérvár között található. Vajasdhoz Magyarigen és Marosszentimre is közel van. A települést a középkorban már említették.1238-ban Woyasd, 1302-ben is Woyasd, 1307-ben Woiasd, 1337-ben Wayasd, 1347-ben Vojasd néven jelentkezik a forrásokban. Középkori templomáról nincsenek részletes adataink, de tudjuk, hogy 1302-ben az erdélyi püspök lemondott a helység tizedéről a káptalan javára. 1307-ben a káptalan vajasdi német jobbágyát említették, ez a tény szászok korábbi telepítésére utalhat. Feltételezhetően létezett templom is, de az a középkor folyamán rommá lett. Tudjuk azonban, hogy 1307-ben Vajasdon egy fontos középkori kőhíd volt látható. 1580–1616 között területe pusztának tűnik, de mégsem az. Vajasd Sasa Jánosnak, Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem gyalogos kapitányának birtoka volt, amelyet taníttatás céljából fiára, Mihályra hagyott. Sasa Mihály jobbágyai, Vajas Bálint a település bírója, Philepp Lőrinc és Mester Gergely azok a vajasdiak, akik Thorni Tamás lugosi bán vajasdi részjószágaiba 1579-ben történt beiktatásán tanúskodtak. Sasa László magvaszakadtával örököse – 1602. április 28-án – sárdi Budai Ferenc lett, aki vajasdi udvarházat is tartott fenn. Igazán várossá (oppidummá) azonban a lippaiak érkezése után változott. A telepítés körülményeiről a következőket tudjuk: 1614-szeptemberében csak Lippa alsóvárosa volt Bethlen Gábor ellenőrzése alatt. A fejedelem 1614 októberében kilenc ágyút vitetett Váradról, Lippa alá. Az 1616. április 11-én tartott Országgyűlés döntése értelmében az ellenszegülő várat megadásra szólította fel.  Az ostrom után a várat a helybeli őrség feladta, Bethlen Gábor a lippai lakosságot – katonaságot büntetés helyett kitelepítéssel és új birtokadományokkal elégítette ki. Ezzel Bethlen átadta Lippát az oszmánoknak, és elrendelte katonai és polgári kiüresítését. 

A fejedelmi döntést a Gyulafehérvári Káptalan is iktatta: „Mi, Erdély Fehérvári Egyháza káptalani levéltárában tudtára adjuk jelen sorainkkal, hogy vitéz Vajasdi Thót Márton, Erdély Fehér Vármegyében Vajasd városában lakó összes nemesek nevében és helyett előadta előttünk és felmutatta Felséges Bethlen Gábor fejedelmi urunknak némely leveleit, melyek az említett birtokos község Vajasd felől az ő kézaláírásával és vörös viaszban nyomott pecsétjével királyi papíron megerősítve vannak az adományozó és kiváltságlevelek…. Vajasd nemesi birtokunkat ottani nemes udvarunkkal együtt mely Erdélynek az Fehér Vármegyéjében van, mi vitéz Veresegyházi Királyfalvi Andrástól, és feleségétől Budai Annától, igazságos árfolyamon és használatos pénzért, 400 törvényes magyar forintért megvettük. Így tudniillik adtuk az egész és minden királyi jogunkat, ha valami abban bármely módon fenállott, az összes haszonjogokkal és tartozásinkkal, bármely földekkel, rétekkel, legelőkkel, erdőkkel, kertekkel, völgyekkel, cserjés, helyekkel, szőlőkkel, szőlőhegyekkel, folyókkal, kolostorokkal, malmokhoz való vízfolyásokkal, bármilyen néven nevezett és jogszerint régtől fogva arra néző és igaz és régi határaink alatt levő tartozékaikkal együtt az említett összes lippai betelepített nemeseknek adni ítéltük. Ezért azzal ajándékozzuk és adományozzuk meg örökjoggal és visszavonhatatlanul a tulajdonos birtokos, úgyszintén más jog nélkül való katonák iránti nagyobb bőkezűséggel fejedelmi kegyünknek kinyilvánításában, hogy az említett Vajasd birtokot, mely Erdély Fehér megyéjében van, mentesítjük az adóknak, rendes és rendkívüli ravataloknak, pótadóknak és kincstári jövedelmeknek fizetéséből, bármilyen paraszti és polgári szolgálat teljesítéséből szőlőiket, vetéseiket.” A vajasdiak kiváltságleveleit, szerződéseit az oppidum rangját élvező település „ductorának”, Vajasdi Lökös Istvánnak, de a közösség határozott kérésére adta ki a Gyulafehérvári Káptalan, 1701. december 22-én, amelyeket Habsburg Lipót császár pecsétjével 1703. március 23-án erősített meg. A telepítés után, 1616-tól az új lippai magyar református lakosokkal megerősítve, újult meg reformátussá lett egyháza. Lakosai kiváltságokkal, településük pedig városi ranggal lett felruházva. Tagjainak nemesi adómentességet ígért és részükre templomot, papilakot és iskolát is építtetett. Templomát 1618-ban építette, amint azt egy belső tábla is jelzi: „Épült 1618. Renoválva 1896 Tókos Sándor vajasdi lelkész idejében”. Vajasd kőszószékét a magyarigeniek XVIII. századi lelkésze, Pelsőczi János püspök adományozta. A fejedelem 1617. július 1-én íratta össze a Vajasdra költözött lippaiak nevét. 1617-ben Lippáról 51 család települt be Vajasdra, ez körülbelül 204 lakost jelentett. A II. Rákóczi György ellen 1658-ban Erdélybe özönlő tatár hadak olyan pusztítást végeztek a fejedelmi székhelyen, hogy a Gyulafehérvártól Vajasd felé vezető út, szemtanúk szerint, tele volt a széthordott, elszórt levelekkel. Vajasd, a többi településhez hasonlóan, sokat szenvedhetett a tatároktól, de szabadulását valószínűleg jól képzett katonáinak, azaz kék gyalogosainak köszönhette. Lakosai hagyományosan határőrkatonák voltak és a XIX. század közepéig azok is maradtak. Ezt igazolta 1647. április 2-án I. Rákóczi György által Zakmári István gyaloghadnagynak a vajasdi Derék utcában adott birtoka is, amelyet Várallyai Bálint vajasdi lelkész tanúsított.