Vajasd

A XVIII. században jól működő református anyaegyháza volt. Ekkori lelkészeit többnyire ismerjük. Vajai Györgyöt Veress Pál lelkész váltotta fel. Veress 1754 óta volt Vajasd lelkésze. Valószínűleg az ő lelkészsége idején, 1757-ben, égett le először a terméskőből és téglából épült, XVII. századi temploma. Ez magyarázza azt, hogy 1758-1759 között újjáépítették. Veress Pált 1771. május 12-én temette el Gazda Ferenc marosszentimrei lelkész. 1772 márciusában Pécsi Jánost hívták meg Vajasd lelkipásztorául, aki 1776-ban halt meg, december 28-án temették el. 1776-ban a zalatnai lelkészt, Barabás Jánost hívták meg a településre, ő 1780. december 30-án tüdőbajban halt meg. 1781-től Szemerjai Dániel lett a vajasdiak lelkésze, akit 1797. november 17-én választottak meg az Egyházmegye esperesének. Innen Gyulafehérvárra távozott. 1783-ban Vajasd lelkésze borosbenedeki Balázs István volt, aki az új szószékkoronát készíttette el. Valószínűleg 1789-ig szolgálhatott a településen. A XVIII-XIX. századi presbitériumának képviselete különbözött a többi erdélyi helységtől. Gyűlésein jelen volt a Tövisen szolgálatot teljesítő őrmester, aki egyben vajasdi egyháztag is volt, a város bírójával és ductorával együtt. Egyházi adminisztrációjában a XVIII. században tehát erőteljesen jelen van még a katonai képviselet a világi mellett.

1754-ben az egyház területeiből kénytelen volt a román templom részére is átengedni: „Ezeken kivül az ide valo Reformata Ecclesiának, vagynak más rendbéli földgyei is, a mellyek közzül némellyek ab alienaltattak, és nem birja, mint példának okáért hellységűnknek also végin, az Oláh Ecclesiaét, minekutánna Felséges Aszszonyunk kegyelmes Parantsolattya érkezett volna, hogy a melly hellységben Oláh Templomok nintsenek erga solutionem Templom, és Parochia szakasztassék, mi közönségesen adánk a Reformata Ecclesia földiböl egy darabott Parochiának Templomnak, és körülette valo /38/ Czinteremnek verbaliter meg alkuván, az Oláh Ecclesiával, de mind e mai napig se fizettenek meg, ök pedig az Ecclesia hellyett azolta birják.” 

1789-től Teleki Ádám volt a lelkésze, akiről a Matricula Ecclesiae Reformatae vajasdiensis Anno 1788 megjegyezte, hogy: „Vajasdon 35 esztendeig paposkodott 1823-ban Karkóban ment, és 1824-ben megholt.” 1816. szeptember 22-én Vajasd és temploma a tűz áldozata lett, 1820-ig maradt romos állapotban. 1823-ban új lelkésze  a Marosszentimréről érkezett Szatmári Nagy György volt, aki 1843. október 6-ig, azaz haláláig lelkészkedett a településen. 1844-ben Farkas András követte, aki 1860-ig volt a vajasdiak lelkésze, amikor Borosbenedekbe távozott. A templom tornyát csak 1837. augusztus 24-én építette a közösség, a dicsőszentmártoni Szabó Dániel mester vezetésével. A templomtorony 1844-ben újjáépült, boltozatos kiképzése a korábbi tűzvész miatt vált szükségessé. A vajasdi köznép többnyire gyalogoskatonákból állt, akik később hagyományaikat folytatva, 1764-1848 között székelyekkel és vajasdi románokkal együtt hozták létre a tövisi lovas határőrszázadot. Mivel a vajasdiak, gyakorlott katonák hírében voltak, az 1848-ban Hegyalját lefegyverző román csapatok nem támadták meg. Erre csak akkor nyílhatott lehetőség, amikor a közeli boroskrakkói román lágert megszervezték. 1848. október 31-én a férfiakat letartóztatták, a boroskrakkói Bíró család udvarházában létesített börtönbe szállították, ahonnan a halálból korábbi katonai felettesük, Suini határőr-vonalbeli lovaskapitány mentette meg őket. Közbenjárására a vajasdi férfiakat Szebenbe szállították. Csak 1848. december 5-én engedték haza őket. 1848-ban a vajasdi közösség csak egy férfit vesztett el, a közösség összlétszáma 319 személy volt. A hegyaljai magyarok egy része, például a borosbocsárdiak, Vajasdon kerestek menedéket.