1848-1849 forradalom hegyaljai eseményei
A mihálci eset világos jelzés volt arra nézve, hogy a magyar nemzetiségi politika kemény ellenállásnak volt kitéve, az osztrák ígéretek viszont diadalmaskodni látszottak. A hegyaljai eseményekre előkészületek után került sor. A harmadik balázsfalvi gyűlés már nyilvánosan felfegyverkezésről, és erdélyi-hegyaljai román adminisztrációról beszélt. Ennek érdekében létrehozták a római példára felállított adminisztratív egységet a prefektúrákat, (a Maros jobb és bal partján) és azokat olyan légióknak nevezett egységekbe tömörült katonaságra bízták, akik lágereknek nevezett katonai táborban állomásoztak. A román katonai alakulatok a helyi magyar adminisztrációt semmibevették, ez nyilvánvalóan szembenálláshoz vezetett. Közép Erdélyt 15 prefektúrára osztották, de legtöbbje nem volt funkcionális, vagy létre sem jött.A lágereket, légiókat, centuriákat osztrák fegyverrel, és kiképzéssel látták el, amelyet a naszódi és orláti román határőrezred tisztjei biztosítottak. Ennek kiemelkedő alakja Mânzat orláti százados, aki a kiképzés és logisztika mellett, a vár állandó készenléti román deszant csapatait is vezette. Előtte a Román Nemzeti Komité, Axente Sever és Puchner megegyezése folytán a román felkelők és a gyulafehérvári osztrák haderő közötti kapcsolatot Ioanovici százados biztosította. Ezek a román, naszódi és orláti határőrkatonák a legtöbbször hivatásos katonaként, de parasztruhában támogatták a román felkelő hadseregeket. A gyulafehérvári várral szerződést kötő Avram Iancut (Wardener ezredessel megállapodott az osztrák várvédelem támogatásában) és csapatait: fegyverrel, lőszerrel és élelemmel látták el a kapcsolattartó, kiképző Mânzat századoson keresztül. A gerillaháború legfőbb feladata az volt, hogy a kezdeti hegyaljai megtorlások után a magyar forradalmi csapatok elől kellett volna elzárni a Gyulafehérvárra vezető utakat. A láger (katonai tábor) vezetője a tribün volt, aki általában prefektusi tisztséget is betöltött, így: Axente Sever: Balázsfalvát és Boroskrakkót ellenőrizte, Avram Iancu: Topánfalvát és Abrudbányát, Simion Balint: Tordát és Jára környékét.
A hegyaljai gyászos események után 1848. november 1-én Franz Horak várparancsnok összehívta a román tribünöket, hogy ismertesse a további erdélyi hadműveleteket, és betöltendő feladataikat. A védelmi megállapodás értelmében 1849. február 6-án Avram Iancu jelentette a várparancsnoknak addigi tevékenységét. Ehhez hozzátartozott a magyaroktól kiürített Hegyalján a vár élelmiszer ellátásának biztosítása. Az élelembeszerzést Ioan Bălaş krakkói tribün látta el. Ehhez segítséget kapott a vár adminisztrátoraitól is: Franz Hild kapitánytól, majd Joseph Finktől (aki a beszerzéseket, behajtásokat, a román lágert, a román adminisztrációt, a felfegyverzést és a magyar ügyeket intézte). A későbbi váradminisztrátor Samoilă Poruţiu volt. Valójában a várparancsnokság és a román adminisztráció között összefonódások és átfedések voltak. A hegyaljai megtorlások után a General Commando és a Román Nemzeti Komité, 1848. november 28-án iktatott megegyezése következtében létrejött az új Alsó Fehér megye, amely a Marostól délre levő területeket, többnyire Hegyalját jelentette. Ezek adminisztrációját éppen Franz Hild kapitány, Joseph Fink adminisztrátor és Samuel Poruţiu segítségével oldották meg. Ehhez azonban a gyulafehérvári vár biztosította a védelmet.
A vár védőinek létszáma 2500 fő volt 71 löveggel, August Wardener ezredes vezetésével. Innen tervezték a magyarok elleni hadbaállást.1848. szeptember 13-án Urban alezredes, a II. román határőrezred frissen kinevezett főparancsnoka a Naszódon tartott gyűlésen, felmondta magyar kormány iránti engedelmességet, és ezzel megkezdte a román felkelés megszervezését. Ennek értelmében a gyulafehérvári vár felfegyverezte a helyi román lakosságot. Puchner döntése értelmében (az 1848. október 3-án kiadott uralkodói manifesztum alapján) 1848. október 18-án ostromállapot vette kezdetét Erdélyben. A hegyaljai magyar nemzetőrségek lefegyverzését Puchner a román felkelésre bízta, amely október 20-28 között súlyos vérengzésekhez vezetett. 1848. október 19-én Axente Sever hivatalosan közölte Puchner manifesztumát, és felhívta a románságot, hogy a magyar nemzetőrségeket mindenhol fegyverezze le. Megkezdődött a Székás (Székes) völgyi magyarok kiirtása (Kisenyed, Pókafalva, Vingárd) Első polgári áldozatok között tartjuk őket számon, akik korai halálukat Szeben közelségének is köszönhették. Október 21-én Ioan Buteanu zarándi prefektus Szebenbe ment, Puchnernek bemutatni a lefegyverzés tervét és ütemét. Október 21-én Ioachim Băcilă alprefektus jelentette a General Commando-nak, Bécsnek, és a Nemzeti Komiténak Gyulafehérvár lefegyverzését. Ugyanaznap Abrudbányán is elkezdődött a lefegyverzés. Itt is, mint mindenhol, a békekötés tárgyát, és előfeltételét jelentette: a magyar zászlók bevonása és az osztrák zászló kitűzése, a császárnak és uralkodóháznak való eskütétel és a fegyverek haladéktalan beszolgáltatása. Abrudbánya 1848. október 24-ig kapott haladékot az előírtak betartására. 1849-ben Joseph Fink váradminisztrátor levelet írt Avram Iancunak a készítendő hatalmi jelvényekről: ”Készítettem egy pecsétet az Auraria Gemina Prefektúrának, amelynek közepén egy fenyő van. Legközelebb a sok aranyból küldj vagy kettőt, hogy megöntessem és maradjon papírra is.”