Abrudbánya

Abrudbánya Fehér megyében, az erdélyi Érchegység szívében, az Abrud patak völgyében elterülő kis bányaváros. Gyulafehérvártól 60 km-re fekszik, és az Ompoly völgye mentén Zalatnán áthaladva közelíthető meg. Az Aranyos mentén, Tordától 90 km-re található. Már a rómaiak idejében is bányaváros volt, Abrutus, majd Auraria Maior néven. A környező hegyekben (Verespatak, Korna) működő bányáival az erdélyi aranyművelés központja lett. Az ókorban a procurator aurarium, a dáciai aranybányák római felügyelője is a mai Abrudbányán székelt. A trianoni békeѕzerződéѕig, Alѕó-Fehér vármegye Vereѕpataki járáѕához tartozott, ma Fehér megye része. 1910-ben 2938 lakoѕából 1697 román, 1176 magyar, és 34 német volt. 1930-ban 2468-ból 1811 román, 539 magyar és 42 német lakosa volt. 2002-ben 6195 lakoѕából, 6080 román, 76 magyar, 33 roma, éѕ 3 német nemzetiségű. Abrudbánya, román nyelven Abrud, németül Gross-Schlatten vagy Altenburg, a latin obrussa (próbakő) szóból ered. Az utólagos bánya toldalék a magyarban a város ezüst és arany bányászatára utal. A város fejlődése is szoros összefüggésben áll az erdélyi bányászat történetével. A honfoglalást követően a bányászatot elsősorban a vidék őslakossága végezte. Az államszervezés után a király olyan német, szláv és magyar telepeseket hozatott, akik képzett bányászok voltak. Így már a X. századtól kezdve, Zalatnához hasonlóan, főleg szászok települtek be Abrudbányára is. A gazdasági fellendülés kedvezett a királyi kincstárnak, ezért a betelepült bányászok kezdettől királyi kiváltságokban (privilégiumokban) részesültek. Ők azok, akik a középkori Abrudbányát kiépítették. A várost 1271-ben Obruth néven említik. 1271-ben Onruth, Abruth néven jelentkezik az oklevelekben. 1320-ban Obrudbania, 1425-ben Zlathnyabánya, alias Abrudbánya, 1427-ben civitas Altenburg, 1585-ben Abrugybánya formában fordul elő. 1270–1271-ben V. István az erdélyi káptalannak adományozza. Egy 1316-os oklevél szerint a magyarigeni és boroskrakkói német telepeseknek ajándékozták, de 1320-tól újra a káptalané. Ekkor „hospites de Abrudbanya” megnevezés mögött a Magyarigenből és Krakkóból származó bányászokra is gondolhatunk. Az 1316-os oklevélből az is kitűnik, hogy a telepesek IV. és V. István, és IV. Béla királyoktól kapott privilégiumokra hivatkoztak. Eszerint az aranybányászat céljából kivitelezett német telepítés még a tatárjárás előtt megtörtént. Ekkorra tehető az első katolikus templom építésének ideje.

1425-ben lakóinak egy része még német telepes, papjuk Murator volt. 1453-ban V. László király bányavárosi szabadalmakkal ruházta föl. Az Árpádok dinasztiája alatt egyházas helye a gyulafehérvári püspökséghez tartozott. 1301-től 1550-ig az erdélyi aranybányászat központja az erdélyi Érchegység volt. Ekkor a hagyományos bányaművelés mellett az aranykitermelés egyik fő vállfaja az aranymosás volt. Mátyás király a szászoknak 1471-ben egész Erdélyre szóló aranymosási szabadalmat adott. A XV. század közepéről katolikus Egyházáról is tudunk: Gergely plébánosról, és János presbiterről van okleveles adat. A tatárjárás előtti templomot Szent Miklós tiszteletére német bányásztelepesek építették a XII–XIII. század fordulóján. A tatárjárás után újították fel gótikus stílusban. Abrudbánya bányászai többnyire szász telepesek voltak, akik valószínűleg fontos szerepet játszottak a város XVI. századi egyházi és hitbeli reformjában is.