Abrudbánya

 

Az anyagi gyarapodással egyszerre sor került a második református templom felépítésére. 1860. április 29-én a presbitérium Kagerbauer Antal kolozsvári építőmester tervéről tárgyalt, akinek építési ajánlatát elutasították. Közben, Kecskeméti András abrudbányai presbiter nagy leleményességgel próbálta előmozdítani az építkezés ügyét. Ennek érdekében hirtelen megírta az abrudbányai református Egyház tragikus történetét, amit azután Pest utcáin az Abrudbányai Református Templom felépítésére leendő adakozás érdekében jóhiszeműen osztogatott. Ezt viszont nem közölte lelkészével, aki ennek hirtelen véget vetett, miután a gyűjtésről magyarországi lelkésztársától tudomást szerzett. A presbiter védekezésében, azt állította: „ hogy a nyomtatási költségét kikaphassa, egy néhány könyvecskét eladott, amelyből csak 45 forintot kapott ki, a Superintendens Úr pedig küldött a Püspökünkhöz 20 forintot.” A templom építése mindenképp nehezen haladt. Az Alpár Ignác (1825-1928), a neves építész által készített újabb terv szerint, a templom a körülötte építendő üzlethelyiségekkel együtt 21 000 forintjába került a közösségnek. A templom alapkövének letételére 1889 májusában került sor. Az új templom 1890 augusztusára, egy év alatt, készült el. Ez az a templom, amely ma is áll Abrudbánya főterén. A templom szentélyből, hajóból, toronyból és portikusból áll. Különös sajátossága az, hogy 300 négyzetméter területű üzlethelyiségekkel van körülvéve, oly módon, hogy a gótikára emlékeztető támpilléreket egy boltívvel megnyújtották, és ezt téglával töltötték ki, aminek külső felén ajtókat és kirakatokat nyitottak. A templom ablakai az üzlethelyiségek fedele fölött helyezkednek el, így elég világosságot biztosítanak. A templomhajó hossza 28 méter, beltéri magassága 13 m. A torony magassága 38 méter. A XIX. században az ipar rendkívüli méretű-ütemű fejlődésen ment át Abrudbányán is. Ennek a fejlődésnek volt tudható az, hogy 1857-től 1859-ig bányabiztosság működött Abrudbányán. 1870-ben törvényhatósági jogú város, 1876-ban már rendezett tanácsú bányaváros lett. A XIX. század végén távíró, posta, telekkönyvi hivatal, bányahivatal, templom, kaszinó, takarékpénztár, bányasegélyző egyesület működött a városban. Ennek a bányavárosi urbanizációnak kifejezője a főtéri templom is. Az I. Világháború, és az ezeket követő események ismételten próbára tették a kis egyházközség nemrég megújult erejét. Imreh Dezső abrudbányai lelkész egy, 1918 decemberében tartott gyűlésen így fogalmazott a világháború utolsó eseményeivel kapcsolatosan: „a forradalom első napjaiban, november 4-én városunkban történt fosztogatások alkalmával az egyház templom melletti helyiségeibe való betörés közben, a helyiség ajtói, ablakai és rolettái többé-kevésbé megsérültek az 1-7 helyiségekben […], a kár kb. 2 000 korona értékű.” Finna Béla természetleíró könyvében az egykori városi magyar életről megrázóan emlékezett meg: „A kávéházzal szemben kis református templom áll a piac közepén s mondják, hogy még terjedelméhez mérten is nagyon kevés számú híve van. A tőle nem messze álló unitárius és katolikus templommal kapcsolatban ugyanez a helyzet. Napról-napra kevesebb ima száll ezekből a hajlékokból felfelé a magasba s nem kell tépelődni sokat azon, hogy megállapítsuk azt, hogy teljesen kicsúszott ez a föld is a talpunk alól.” A két világháború következtében nagyon lecsökkent a reformátusok létszáma. Noha az 1910-es években 450-en voltak, 1943-ban már csak 214 lélekről tudunk, és az állandó apadás tovább fenyegette az egyházat. A hívek elvándorlását az is tetézte, hogy 1949-ben a román állam erőszakkal elfoglalta az egyházközség javait. Államosították a parókiát, és elvették a benne működő iskolatermet, ahol a lelkész gyűléseket, előadásokat tartott, és az abrudbányai magyar gyermekeknek vallást, énekeket tanított. A templomot többször is renoválták. Tönkrement csillagát 1959-ben újból elkészítették, részben kerületi és egyházmegyei segélyből, részben pedig az abrudbányai hívek áldozatkészségéből. Nyéki Ferenc brádi presbiter és bádogos mester készítette el a régi csillag mintájára.

A kommunizmus nehéz időszakában lelkésze Tarr Mihály volt. 1972-ben a templom általános renoválására került sor, amelyet a belső falra helyezett emléktábla örökített meg. A város alig 46 lelket számláló reformátussága már csak lélekben töltötte be a templom padjait, de annál inkább ragaszkodott hozzá. Őt követte beszolgáló lelkészként a magyarigeni Szegedi László, Gudor Botond, és utóda Baumann Ferenc. A jelenlegi lelkész Gábor Ferenc, 2001 szeptemberében foglalta el lelkipásztori állását. Az ő lelkipásztorkodása alatt újult meg a parókia, templom és a bérépületek jelentős része. Kopenecz Lóránd Márton gondnokával együtt létrehozták az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesületet, amely egy régi világ emlékeit elevenítette fel a kiöregedésnek indult Abrudbányán. A kiöregedést a temető sírjai is igazolják. Wagner Jenő presbiter 1972-ben összeállított egy Temető Könyvet, amely a sírokat nyilvántartja. E nagy türelmet és odafigyelést igénylő munkájában a sírok feliratát is mind lemásolta, ezenkívül jelezte az emlékművek anyagát is (fa, vas, kő, márvány). A temető akkor, 445 sírt számlált.