Kis-Enyed, Pókafalva, Vingárd (Székás völgye)

1940-ben a régi parókia területén a régi gémeskútnak már csak a kávája volt meg, a gémet ellopták. Új parókiájának területét (1200 négyszögölt) 1911-1914 között vásárolta az egyházközség a Magyar Államkincstártól, Balogh Jenő lelkipásztorkodásának idején, 400,60 korona befizetés ellenében. Az őt követő lelkész Gábos Sándor volt, aki 1920-ban munkaképtelen lett és meghalt. 1924-től lelkipásztora Bognoczky Géza lett, akit 1926. október 15. után helyeztek át Kérőbe. Az ő tevékenységük alatt sikerült földterületet szerezni a kisenyedi reformátusok részére, amelyre egy új parókiát építettek. Ezt az államtól szerzett területet azonban az Egyház nem telekeltette, bár fizetett érte. Az épület és telek akkor vált kérdésessé, amikor az új román hatóságok, valószínűleg a magyar revizionizmus megválaszolásának kényszerében élve, a trianoni békeszerződésre hivatkozva elvették a parókiát az akkori lelkésztől. 1926 novemberétől Kisenyed lelkésze Hideg János volt. Ő a papi telek és épület ügyében 1927 márciusában idézést kapott a Szebenszerdahelyi Törvényszékre. 1938. május 28-án Luca Gheorghe kerületi adószedő Kisenyedre utazott, és a Pénzügyminisztérium 67931./17./1938. számú leiratával felszólította Hideg János lelkészt, hogy 1938. június 1-jéig ürítse ki az épületet, és ezer lej bért fizessen az 1923-1938 évek közötti használatért. Erről Hideg János február 25-én, 5./1938. számú levelével jelentést tett az Egyházkerületnek. „A sokat tépászott egyház” hosszú és bonyolult pert kezdett. Ennek üzenete több volt, mint egyszerűen a kisenyedi parókia kérdése. A pereskedést Nagy Ferenc megbízásából előbb dr. Martonossy György egyházkerületi ügyész, utána dr. Kóbori József, szebeni ügyvéd vette át. A parókia elfoglalása azonban nem országos, hanem helyi érdekek mentén is történt. Az egyik legérdekeltebb személy a helyi jegyző, Demian görögkeleti lelkész fia volt. Felesége, leányneve Tatu, a helyi görög katolikus lelkész lánya volt. Tervük szerint a református parókia a községháza hivatali épülete kellett legyen. Ezt maga Tatu görög katolikus lelkész foglaltatta le, azt állítva: „most már nem kell papilak és templom, mert nincs pap”. A templomfoglalás ellen a legionárius polgármester tiltakozott, arra hivatkozva, hogy a „Vasgárda nem foglal el templomot” és kilakoltatta a parókiafoglalókat. Megállapítását később kiegészítette azzal, hogy felsőbb rendeletre mégis elfoglalhatják az épületet. Amint ezt várni lehetett, a felsőbb rendelet meg is érkezett.