Kis-Enyed, Pókafalva, Vingárd (Székás völgye)
 |  |
 |  |
 |  |
 |  |
Fotógaléria
(Összesen 23 kép. Kattintson bármelyik képre a galéria megtekintéséhez)
A román állam, a magyar jogutódaként a bukaresti Igazságügyi Minisztérium 30.644 és 35.262/1922. leirataira támaszkodva és a trianoni békeszerződés 191. paragrafusára hivatkozva, nem vette figyelembe a reformátusok korábbi telekvásárlását – még kevésbé az építkezést, így örökre megfosztotta a kisenyedieket telküktől és épületüktől, amelyet a régi, romokban heverő, használhatatlan parókia helyett vásároltak. A kilakoltatás 1940. november 26-án történt, amelyet a Prefektúra 10910/1941. május 13-án kiállított levele is igazolt. Mivel a vásárlást igazoló nyugta elkallódott, a beszolgáló lelkipásztor, a borbereki Tankó József eldöntötte, hogy megkeresteti, de „a kisenyedi levéltár nincs abban az állapotban, melyben a rendszerető és gondos Balogh Jenő lelkész hagyta, mert amikor a primaria a papilakot elfoglalta, a hivatalos szekrényeket kidobta s az iratok kihulltak és egymás közt összekeveredtek. [….] Virágh József gondnok és Péró Sándorné, Horváth Ilonka atyánkfiai féltő gonddal és nagy nagy szeretettel gyűjtötték össze a szétszórt levéltári anyagot, de feldúlt lelki állapotukban már nem volt kedvük szakszerű elrendezésére.” A gondnok erről így írt:” Alulírott, mint a kisenyedi ref. egyházközség gondnoka, jelentem, hogy e hó 26-án egy szebeni adóellenőr, a helybeli jegyző és adószedő a szebeni pénzügyigazgatóság 13.883-1940. november 21-én kiadott rendelete alapján a papi lakot és telket birtokba vette. Utolsó percig ellenálltunk, de erőnk tehetetlennek bizonyult a hivatalos túlerővel szemben. Még azt is csak nehezen tudtuk kivívni, hogy özvegy papnénk 1941 V. 1- napig egy szoba, konyhába lakhasson.” A helyzetet súlyosbította az is, hogy a romosodó templomtorony köveinek és tégláinak épületanyagát az egyház beleegyezése nélkül a kisenyedi Polgármesteri Hivatal több szekérrel elhordatta. A tényt feljelentő és panaszló Virágh József gondnoknak azzal kellett szembesülnie, hogy nem csak a templombontást tüntették fel törvényesnek, hanem őt is rögtön behívták kötelező katonai szolgálatra. Ez volt a végső akkordok egyike a kisenyedi reformátusok kálváriájában, amelyet a beszolgáló lelkész „újabb kisenyedi injuriá”-nak nevezett. Ismételt kérvényében már csak azt szerette volna elérni, ha a felsőbb egyházi hatóságok: „az illetékes felső fórumokkal tiltassa be a kisenyedi, egyre nagyobb mérveket öltő, szabadosságokat.” Lelkészét, Hideg Jánost, aki a parókia rekvirálás igényét korábban már jelentette, internálótáborba vitték, ahol 1940. október 17-én vagy 18-án halt meg. 1945-ben a hívei számában megfogyatkozott egyházközséget a még birtokában levő földjeitől a helyi parasztok fosztották ki, kihasználva azt, hogy az anyaegyházközség lelkésze internálótáborban volt. Így a jogtalanság ellen még csak nem is lehetett tiltakozni. Kisenyednek jelen pillanatban nincs híve. Az Egyház vagyonát nem kapta vissza, és ezt a hivatalosságok nem is szándékoznak rendezni. Csak temetője és belső kertje van tulajdonában. A parókia körüli kertet elárverezték.
| 1234 |
 |
Készült a Szülőföld Alap támogatásával |  |
Honlap kivitelezése Szabo Zsolt |
