Kis-Enyed, Pókafalva, Vingárd (Székás völgye)

A Székás (Székes) völgyének egykori, magyarok, szászok és románok által lakott települése Vingárd és Pókafalva. Mindkettő története hasonló Kisenyed sorsához. Földrajzi és történelmi rokonságuk miatt Kisenyeddel együtt említjük. Pókafalva református templomának építéstörténete 1416-ban kelt, amikor László szebeni prépost a pálosok részére kolostort épített. 1418-ban a pálos kolostort egy búcsúengedélyt kapcsán említették. A templomot Szűz Mária tiszteletére szentelték. Több próbálkozás után VI. Sándor pápa engedélyének folytán a pálosok által elhagyott épületbe beköltözhettek a ferencesek. 1533-ban török beütés miatt a ferencesek elmenekültek. 1560-ban János Zsigmond a kolostort Kemény Istvánnak és Balázs Miklósnak adományozta. Magyar – szász vegyes lakossága a reformáció során előbb lutheránus lett. A szászok megmaradtak lutheránusoknak, míg a magyarok reformátusok lettek. Egy 1446-ben megfogalmazott oklevél Magyar utcát említett, amely lakói eredetére utal. Ma a plébániatemplom a lutheránusoké, a kolostortemplom pedig a reformátusok használatában volt. A református templom ajtókerete XVI. századi reneszánsz tagolású. A XVIII. században református anyaegyház volt. A XX. század elején még anyaegyházközség volt. Gazdasági területeit, híveit a XX. század folytán elveszítette. 2011-ben csak az összeomlott templom és a templomkert van tulajdonában. A templomot 2010-ben Ötvös József és Gudor András szervezésében takarították ki. Hívei nincsenek.

Vingárd (Vingard, Weingarten) a másik Székás (Székes) völgyi település, amelynek magyar-szász lakói a reformáció korában követték a kálvini hitet. A nagyenyedi Bethlen Kollégium birtokában volt a település. 1848-ban a magyar közösség gyermekeit Gyulafehérvárra vitték, de utána visszahozták. Az úrasztali edényeket orosz portyázó csapatok rabolták el. 1928-ban az I. Világháború pusztításait még nem heverte ki. A Bethlen Kollégium által gondozott egyházközség temploma megrepedt, istállója összedőlt, parókiája súlyosan rongálódott, anyakönyvei eltűntek. Már akkor megszűnt iskolája. Istentiszteleteire 2-3 ember járt, akik „énekelni nem tudnak”. 1934-ben a település legtöbb megművelhető területét államosították, papilak, cselédlakás, istálló fedélzete súlyos állapotban volt. 1959. augusztus 5-én: „ A templom használhatatlan állapotban van, a melléképületek eltűntek.” A templomból gabonaraktár lett, a mellette levő parókiát nem akarják visszaadni, mert „nincs senki….”. A polgármesteri hivatal tulajdonában van. Visszaszolgáltattak 2 hektár erdőt. Az egyházközség a gyulafehérvári reformátusok gondozásában van. Hívei nincsenek.