A Református Egyházmegye szervezetének kialakulása és működése

Az 1744-ben tartott nagybaconi zsinat rendszerezte a parciális zsinatok és traktuális inspektor kurátorok, azaz a világi képviselők kapcsolatát. A főkurátorok mellett megjelenő tisztség azonban nem ment egyszerűen. Bod Péter az egyházmegyei főgondnokoknak 1754-ben a következőket írta: „Igaz dolog, hogy Szentkirályon tréfából mondám az Úr Vas Miklós Uram előtt, hogy Tractusunknak nincsen Inspector Curatora, de valósággal is úgy vagyon [….] Zeyk Móses Uram elhallván, még más Curator helyette nincsen.” A Gyulafehérvári Egyházmegyében 1757. január 18-án tartott borbereki parciális zsinaton jelent meg a világi elem, akiket a főjegyző a Traktus Inspector Kurátorának neveztek: „Megjelentek a Venerabilis Traktus Inspektor Kuratori, úgymint Méltóságos Gróf Czegei Vas Miklós Úr és Tekintetes Danczkai József Uram most elsőbe, ennek előtte, itt szokásban nem lévén, de annak van Partialis is, hogy ennekutánna jelen légyenek s amely dolgokban segíthetnek, lévén egyenlő indulattal, segítséggel is légyenek.” Nem véletlen az sem, hogy a magyarigeni nagykereskedő-gondnok és polgármester (hadnagy) Danczkai József és cegei Vas Miklós gróf lettek az első gyulafehérvári világi képviselők a már említett egyházmegyei gyűlésen. A világi kormányzás előretörése a presbitériumok létrehozásával is magyarázható, ahogy erről Magyarigenben 1745-ben tudomásunk van, amikor: „az ekklesia bizonyos számú személyekből Consistóriumot állítanak fel, akik esküt tettek.” A megválasztott személyek Báró Inczédi József ítélőmester – igeni patrónus, Danczkay József magyarigeni gondnokok is voltak. 1784-ben a politikum is képviseltette magát az egyházmegyei gyűléseken a vármegyei hivatalnok-királyi küldött kisenyedi Haller Péter személyén keresztül, igaz az osdolai Kun család válóperén. A királyi biztosok rendszere az 1781. november 8-án megjelent erdélyi Türelmi rendelet 9. szakasza értelmében intézményesült, amikor zsinatot csak királyi engedély és királyi biztosok jelenlétében lehetett tartani. Báró Inczédi Gergely, Inczédi József ítélőmester fia, a patrónusi jog alapján vette át édesapja egyházfelügyelői szerepét, akkor, amikor 1793. március 7-én az alvinci parciálison úgy jelent meg, „mint ezen Traktus Méltóságos Fő Curatora, és a Supremum Consitoriumtol kibocsátott Commisarius.”. Az egyházmegyei világi tisztség kurátori szerepét a főkonzisztóriumi komisszáriusi megbízatás is megerősítette, amely valójában a világi jelenlét egyházmegyei szinten való izmosodását és az abszolutisztikus politikai törekvések egyházi befolyásának növekedését is jelentette. Ez a képviselet olyan nemesi előjogokat feltételezett, amelyek a világiak egyházi tisztségeinek öröklését is előrevetítette. 1814-ben újabb egyházmegyei tisztséggel találkozunk a traktuális direktor (vicenotarius) tisztségével, amelyet elsőként Kolozsvári István lelkész viselt. Ez a tisztség az 1770 évi generális vizitáció alkalmával jelent meg az esperesi hatáskör egy funkciójának önállósulása révén, amely az egyházkerületi generális direktor mintájára alakult ki. Ahogy az egyházmegyei gyűlések rendjéből kiviláglik – a traktuális direktor az, aki a lelkészekkel és gyülekezetek anyásításával kapcsolatos fegyelmi, és adminisztratív ügyek periratcsomóját készítette elő és nyújtotta be. A tisztségre megválasztott személy tulajdonosa kellett legyen az „Eruditionis, pietatis, et aliorum facultatum”-nak, amelyek más egyházmegyébe való távozás esetén is számítottak, még akkor is, ha direktorságra a többségi voksok alapján jelölték ki. Rangban a főjegyző után következett, és halálozás esetén ő foglalta el a főjegyzői szerepet. Ahogy az esperes korábbi hatásköréből a prosenior vett át egyes elemeket, így a XIX. század elején tanúi lehetünk a főjegyzői (prosenior) rang osztódásának is, azáltal, hogy a korábban traktuális direktori tisztséget viselő személy, egyben vice notarius (főjegyző-helyettes vagy aljegyző) is lett, aki később főjegyzővé (ordinarius notariussá) válhatott. 1832-ben a traktuális kurátorság (egyházmegyei főgondnok) a béldi birtokos Tövissi Gergely töltötte be. Ő volt egyben a provinciális comissarius, tehát a vármegye politikai képviselője is. Ugyanakkor az egyházmegyei gyűléseken erőteljesen képviseltették magukat a világi képviselők. 

A reformkor társadalmi változásait követve a Főkonzisztórium a kollégiumi-teológiai professzorok választási rendszabályát leküldte az Egyházmegyének megvitatás végett. Ez alkalommal az egyházmegyei hivatalok tisztségviselőinek megválasztásában a főkonzisztóriumi választási rendszabályhoz való egyházmegyei igazodás volt a cél, amely valóságos reformként hatott vissza az egyházmegyei vezetésre. A Gyulafehérvári Egyházmegye 5 egyházi és 5 világi képviselőt küldhetett be a kollégiumi tanárválasztó köztestületekbe. A világiakat a Teleki, Zeyk, Barcsay, Kemény főúri családok és a kisnemes sárdi Vadady, igeni Jabloncay és Kiss Sándor közül választották, akik közül a kisnemesség került ki győztesen (Jablonczay Elek vármegyei főjegyző, Vadady Fülep László főszolgabíró, Illés Imreh Miklós ügyvéd).1834-től kezdődően az egyházmegyei közgyűléseken aktívan képviseltette magát a világi elem. A XIX. században a főkonzisztóriális rendszert követve az Egyházkerületi Közgyűlés arányos világi képviseletéhez hasonlóan az Egyházmegyének világi, fő- és algondnoki tisztségei lettek. A XIX. században a világi főgondnoki, gondnoki tisztségeket főleg az arisztokrácia tölthette be, így a fugadi Bánffyak, a diódi Zeykek, cegei Wasok, a gáldi Kemények, a csórai Barcsayak és a gáldtői iktári Bethlenek voltak e tisztségek viselői. A XX. század első harmadában már a földbirtokosok váltják fel az 1920-ban nincstelenné vált, és a környékről elköltözött arisztokráciát, mint pld. a magyarigeni Eőryek, a boroskrakkói Bürgerek, a gáldi és sárdi Szász család (dr. Szász Pál, Szász József).

Az egyházmegyei rendtartásban fontos volt a helyszín kijelölése a soron következő parciális egyházmegyei gyűlés tartásának számára. 1819-ben a gyülekezetek lelkészeit arra szólították fel, hogy maguk keressenek alkalmas helyet a következő parciális megtartására, és ezt Szent György napjáig tudassák az esperessel: „a kihatározott helyre a Cursus által a Tisztelt Atyafiságot egyben gyűjthesse, vagy ha itt a Hegy alatt helyet nem keresnének in Eo Casu Zalathna lészen a Szent Szék tartásának helye.” A gyűléstartás költségekkel járt, de az egyházi tisztségviselők jelenléte a közösség életébe pezsgést teremtett, és megtiszteltetés volt mindenki számára. Az egyházmegye szervezete a XX. század elejéig kevés átalakuláson ment át.