Zalatna

A református templom a jelenlegi gyár területén épült fel, Apafi Mihály adományainak köszönhetően az ottani református bányászok számára, 1660 táján. 1668-ban Zalatna már református anyaegyházközségként szerepelt. Ugyancsak I. Apafi Mihály volt az, aki a település reformátusainak, iskolát és papilakot építtetett, valamint a már említett kincstári (regale) jogokkal ruházta fel az egyházközséget, amelyeket addig csak a bányakincstár bírt. A korábbi XVII. századi, valószínű középkorban épült templom kényszerű elhagyása után épült jelenlegi új temploma. A XVIII. század elején épült templom az osztrák iparosítási próbálkozások következménye: „Az hol hajdan itt a Reformátusoknak deszkábol épittetetett Temploma, Parochiális és Schola Házai voltak, azt néhai Franciscus Seau, Caesareus Commissarius, hogy Kéneső Égetö Officinát épitsen réá, el vette, ea lege: hogy az holott, másutt tettzik a Reformátusoknak, keressenek fundust Templom, és Parochiális Ház szükségére, és az emlitett Commissarius ur számokra még Vásárollya, s minthogy: ezen mostani Parochialis Fundust, mellyett akkori itt valo udvarbiro néhai Sebesi Menyhárd meg is Vásárlott volt maga a számára, e szerint történvén pedig a dolog, engedte a Reformátusoknak a nevezett Caesareus Commissariusnak is Interpositiojára in locum Templi et Parochiae s fizetett is érette a Caesareus Commissarius fl. h. 200 és úgy osztán in anno 1717 epittettenek Templomott és Parochiális házat, mellynek szomszédi Nap kelet felöl és Északrol, Dobozi Mihálly fundussa, Nap nyugotrol, Hártél János fundussa, Délröl a Piaczrol le menö Derék uttza.”

1766-ban a város alsó részét nagy számban lakták a magyar reformátusok. A XVIII. századi református közösség családnevei közül megemlítjük a Borsai, Matocsi, Csetri és Dobai neveket. A katolikus egyház csak 1722-től újult fel ismét. Templomukat 1752–1753 között építették. 1816. március 13-val kezdődően gidófalvi Ferenczy György (†1828) lett a református egyházközség beosztott lelkésze, őt követte Szabó Lajos. Érdekes kapcsolat volt kettejük között. Ferency György felesége 1819-től az abrudbányai András Mária volt, aki, mint Abrudbányán „legszebben virító hajadon” férje halála után, zalatnai özvegy papnéként lett a hivatali utódnak, Szabó Lajosnak felesége. Szabó Lajos 1838. február 3-ig, 9 évig és 9 hónapig élt vele boldog házasságban. Felesége unszolására, mostohalányának enyedi neveltetését látva célul költöztek le Marosszentimrére. Marosszentimrei állását azonban csak cserével tudta elfoglalni. Így került sor arra, hogy Salánki Ferenc marosszentimrei lelkész Zalatnát választotta, míg Szabó Lajos Marosszentimrére költözött. Ekkortájt kerülhetett sor a XVIII. század legelején épült, utólag restaurált zalatnai református templom 1832. szeptember 16-án történt felszentelésére. A reformkor ígéretes fejlődését az 1848-as őszi zalatnai események törték derékba.Ezek a legszomorúbbak az 1848-ban történt erdélyi polgárháborús események közül. A tűzvész miatt a lakosság nagy része a felfegyverzett nemzetőrséggel együtt Gyulafehérvár felé indult, egy kisebb része pedig a városban maradt, míg más része az erdőkben bujkált. Patrinyzsénynál (Pătrînjeni) a nemzetőrség alkut kezdett az őket közelről kísérő románok vezetőivel, akik sérthetetlenséget ígértek a megmaradt fegyverek beszolgáltatása ellenében, amelyet Galacnál teljesítettek. A szászokat (akiknek külön státusuk volt) Fenesről visszafordították Zalatnára. A már Petrozsénytől román kísérettel haladó csoport délután érkezett Preszákára/ Ompolygyepűre. A közeli kukoricaföldön való éjszakai virrasztás után október 24-én hajnalban 2 órai sortűz és halál várta őket.  Kevesen élték túl a vérengzést, mintegy 40-en jutottak le Gyulafehérvárra, ahol az alsóvárosiak fogadták be őket. Szabadulásukat a metesdi görögkeleti lelkész közbenjárásának is köszönhették. A preszákai öldöklésnek 645 polgári áldozata volt a többi, erdőkben elesett áldozatokkal együtt több mint ezerre tehető a zalatnai halottak száma. Az osztrák Nählik bizottság 1848 decemberében kivizsgálta a zalatnai kárvallottak veszteségeit, de nagy eredményt nem tudott felmutatni. 1850. május 22-én az Elekes Károly által eszközölt esperesi vizitáció a református veszteségekről így nyilatkozott: „Pap és oskolamester megölettek, ővelük vagy 400 lélek. Matricula – Clenódiumok és minden levelek elvesztek. Papilak, oskolaház és Templom elégettettek. A templom javítható. Élő népesség 226 lélek.” A preszákai halottak neveit részben Kemény Gábor sorolta fel: közöttük volt Salánki Ferenc református lelkész, kántorával együtt.

Az 1848-as események megviselték a híveiben-vagyonában megfogyatkozott egyházközséget. A zalatnai lelkészi fizetés biztosítását az esperesség bécsi felirata után, nehezen, de visszahelyezték a Királyi Kincstár kötelezettségei közé. Mivel 1848 őszén az Egyházközség levéltára elpusztult, a település református múltjának rekonstruálása nehézségekbe ütközött. Gruzda János lelkész, 1944-ben a Gyulafehérvári Egyházmegye kérésére megpróbálta rekonstruálni Zalatna történetét, ámde megállapította: „zalatnai Egyházban 1848 előtti időkről a működő lelkészek névsora nem állítható össze, mert az egyházközség összes anyakönyvei, okmányai stb. az 1848 forradalom alkalmával templom és papi lakkal egyéb épületeivel együtt elégtek. Egy utólagos megjegyzés alapján megállapítható az, hogy a 48 előtti időkből utolsó lelkésze Salánki Lajos volt a ki 1848 oct. 23 vérfürdő alkalmával Szántó József ref. tanítóval együtt Preszákán legyilkoltatott. Az egyház ezután 4 évig pap és tanító nélkül maradt.” Mégis, Gruzda János egy, 1848 után következő lelkésznévsort és egy használható egyházközségi történetet állított össze. Összeállításában felhasználta Zalatna 1852-ben érkezett, a tragédia utáni első lelkészének emlékiratát. Hadnagy Péter lelkész-tanító (1852 nov. 21- 1887- szept.15) maga vallott életrajzáról: „Én Zalatnai Ev. Ref. pap Hadnagy Péter születtem Háromszéken, Zabolán 1821ik év Február 19én székelyhuszár szülőktől. 1833-ban mentem a nagyenyedi Kollégiumba a hól kitűnő buzgalommal tanultam minden tudományokat, minden osztályokan keresztül - a Theológia Fakultást 1848ban végeztem s egész munkásságomat tanulási pályám alatt arra fordítottam, hogy pap lehessek- de 1848ik év Március havában a Magyar forradalom kiütvén, mint székely magyar ifjú honvédeskedtem, 1849 év augustus 6-áig, ekkor Szeben mellett a csatában elestem, s hat és főleg két terhes sebet kapva a korházba gyógyítattam, felgyógyulva s elbocsátva özvegy édesanyámhoz s testvéreimhez Zabolára hazamentem, 1850 évet otthon, mezei, gazdasági munkálkodás közt töltöttem- ezen év szeptember havában mentem Mikeszászára Kozma Mihály unoka Bátyámhóz, a honnan elmentem Pokafalvára, s ott papnak megválasztva 1851ik év Márczius 1én oda be is köszöntöttem- s ott voltam 1852ik év november 14-ig, akkor innén kibúcsúzva jöttem Zalathnára és november 22én ezen ev. refor. Egyházba, mint pap és tanító béköszöntöttem.” Hadnagy Péter legnagyobb érdeme az volt, hogy a leégett templomot és papilakot restauráltatta. A lelkipásztornak családja nem volt, 66 évesen agglegényként halt meg Zalatnán, 1887. szept. 15-én. Temetésén Tókos Sándor vajasdi esperes szolgált.

Halála után, 1887. szept. 18-án a közösség megpályáztatta a lelkészi állást, és a három jelölt közül Ferenczi István (1887. okt. 9 - 1900. január 2.) ifjú lelkészt választotta meg, aki hivatalát 1887. október 9-én foglalta el. Az új lelkész székely nemesi családból született Sepsiszentgyörgyön, 1863. április 14-én. Középiskoláját és a teológiát Nagyenyeden végezte. 1886-ban szerezhette meg lelkészi oklevelét, amely után egy és fél évig a szászvárosi Református Kollégium segédtanára volt. 1880. október 30-án nősült a vajasdi Tókos Gizellával, aki a Gyulafehérvári Egyházmegye esperesének volt a leánya. 10 gyermek édesapja volt. Ő írta le azt a ma is megszívlelendő mondatot: „Édes jó emberem, ki ez írást az kezedbe kapod, végyed az eszedbe, hogy én ki ezeket ide írom, vagyok: Ferenczy István, ez nemes és szent zalathnai ekklézsia lelkipásztora, immáron 12 esztendő óta. Születtem én 1863 április 14-én Sepsiszentgyörgyön. Feleségem, Gilim- Tókos Giza, az 1868 január –án. Gyermekeink: István (1810. X. 21), Ferencz (1892.IX.18), Sándor (1894.X.1), Teréz (1896.X.15-megh. 1899.III.24). Károly és Géza pediglen ez esztendő január 5-én egyszerre születtenek a Kicsi papné nagy fájó örömére. Most még nincs több gyermekünk. De megindult párjával. Ki ezt olvasod, neked szólóm ezt: Keresztelj még többet, s temess kevesebbet, mint én cselekedtem.” 1898-ban lelkészi tevékenysége alatt restauráltatták, és Csintalan Gyula által épített orgonával szerelték fel a templomot. 1896-ig református felekezeti iskolája is volt, amelyet később az állam átvett.  A református parókia épületét 1898-ban vették meg az államtól hatezer koronáért, amelyet később bérépületként használtak. 1899. október 22-én, Ferenczi István bejelentette, hogy távozni készül lelkészi állásából, felváltva azt tanári foglalkozással. 1900. január 2-án lelkészi jellegének megtartásával a Kereskedelmi Minisztérium engedélyével átment a zalatnai Állami Kőfaragó Szakiskola számtan, fizika és magyar szakos tanárának. Népnevelőként is kiemelkedőt alkotott. Ugyancsak 1899. január 14-én felállították a Kőfaragó iskola által szépen megmunkált kő úrasztalát, amelybe történelmi iratokat helyeztek el. Tanárként is aktív szerepet játszott egyházközségének támogatásában, amikor saját tanári fizetéséből kántori alapot létesített. Tanárként nyugdíjaztatták 1925-ben. Zalatnán halt meg 73 évesen, 1935. március 24-én. 1894-ben született Sándor fia neves kolozsvári történész volt.