Zalatna

Több bérháza volt az egyháznak, de ezek a templommal együtt generális javítást igényelnek. Zalatna egyedüli egyházi jövedelmét a bérházak kiadása és működtetése jelentette, ennek jó működésétől függött az önálló lelkészi állás fenntartása. Nem véletlen tehát, hogy Gruzda János lelkész-festő közel 30 éves zalatnai tevékenységének adminisztratív oldalát a művészi élete mellett a bérházak működtetése és javítása töltötte ki.  1953. november 29-én a zalatnai származású magyarigeni lelkész Szegedi László vette át a gyülekezet adminisztrálást. Első gondként a kommunista hatóságok által elrendelt adóterhek megoldása került megbeszélésre, amelyek veszélybe sodorták Zalatna egyedüli jövedelmi forrásait: a bérházakat és azokban levő üzleteket. Az erőltetett iparosítás már a két világháború között elkezdődött: „Mennyi gyár van itt Zalatnán is! Kénsav, kén, vasgálic, szénkéneg, rézkénpor stb. készül ezekben a lecsendesedett gyárakban. Valea Dosului, Trimpoiel, Vulkoi és Korabia bányái az arany és ezüst mellett rengeteg piritet is adnak.” Örömhír volt, hogy a későbbi, nagymértékű kommunista iparosítás során Zalatna színesfém feldolgozó üzemébe sok, református vallású magyar érkezett dolgozni, e tény a helyi közösség számát kétszeresre gyarapította. Azonban, az adópolitikával egyszerre, a kommunista városrendezés azt tűzte ki célul, hogy a református bérházakat, templomot, és a parókiát lebontatja. 1966-tól a zalatnai Polgármesteri Hivatal elkezdte keresztes hadjáratát a Református Egyház ellen, amelynek célja a bérházak lebontásán kívül a reformátusság városközpontban való jelenlétének eltüntetése volt. Első lépésként, 1967. október 29-én, lebontották az egyházközség első bérházát. 1968. október 26-án sor került a másik két bérház, a Moţilor 1. és 5. szám alatti épületek lebontására is, amely terv ellen az egyház végsőkig elkeseredett tárgyalásokat folytatott. Mivel a zalatnai gyülekezet megélhetése a bérházak kiadásától függött, ezeket 1968-ban tudatosan bontotta le az állam. Valóságos tiltakozásként hatott az urbanizációs tervekben lebontandónak ítélt és tömbházak közé ékelt templom tervezett kijavítása. A tüntetés egyik módozata abban jelenhetett meg, hogy a lebontás veszélyének kitett templomot 1969. december 22-én Szegedi László teljesen restauráltatta, felhasználva ehhez a bérépületek bontásából megmaradt építkezési anyagokat. A pléhmunkákat Bóné Lajos lelkész végezte személyesen. Az akkori gyülekezet már csak 74 tagból állt. A templom kijavítása tehát nem egyszerűen feladat volt Szegedi László lelkipásztor számára, hanem a kilátásba helyezett államosítás árnyékában, egyenesen hősies feladatnak, kihívásnak mutatkozott. Ennek a feladatnak veszélyeit, de áldásait is látva fogott hozzá munkájához a hűséges lelkipásztor, amelyet a Zalatnán lakó Fazekas Béla  Albumban örökített meg 1969. április 23-án.  A templomot 1968. december 22-én szentelték fel. A templomjavítás után, 1969. július 6-án az állam lebontatta az egyházközség utolsó emeletes bérépületét is. 1971. szeptember 11-én az állam bejelentette igényét a lebontatott területek alatti 1838 nm-re, majd újabb 866 nm-re tömbházépítések céljából. Utolsó központi épületét, régi parókiáját 1989 decemberében államosították és bontották le, a decemberi fordulat előtt két héttel. Zalatna mezőgazdasági területei csak a legcsekélyebb módon járultak hozzá az egyházközség megélhetéséhez. 1948 december 31-én Zalatna 5,3361 ha legelővel, 0,1296 ha gyümölcsössel, és 4,5253 ha erdővel rendelkezett. Ezeket az állam 1953. február 5-én vette el.

Az egyházközség temetőjét 1976-ban Szegedi László és Tollas Aladár mérte fel.  A temető a XIX. századi zalatnai bányaipar, erdészet és kőfaragó iskola íratlan történelemkönyve. Síremlékei egyben a kőfaragó iskola műremekei is. Emiatt döntöttünk amellett, hogy nevesebb sírjait felsoroljuk. Bányahivatalnokok: Ajtai Gyula bányai számtanácsos (1885-1925.); Szép Sándor kohó altiszt (1865-1918.); Fokth Lajos (1842-1896.); Maurice Dieterlen (1859-1886.); Tar István kohómérnök, bányatanácsos (1878-1926.); Gere András főbánya hivatalnok, irodaigazgató (1848-1927.);Váczy Kálmán kohómű főgépész (1880-?); Uttzás József vulkóji bányafelőr (1813-1884.); aranyváltó Heindrich Ferdinánd bányatanácsos (1843†); dr. Szontágh Adolf bányakerületi főorvos (1854-1908.); Heinrich Ernő bányatanácsos (1828-1887.); berg kameral arzt Karl Wilhelm Knöpfler a Zaránd (1782-1868.), Spindler Péter bánya számtanácsos (1826-1893.); Manner Kálmán okleveles bányamérnök (1871-1912.); a Kőfaragó ipariskola hivatalnokai: Pongrácz János az Ipariskola művezetője (1864-1917.); Váczy László szakiskolai művezető (1854-1912,); Az Erdészeti Hivatal tisztségviselői: Donáth Lajos magyar királyi erdészeti altiszt (1891-1917.); Fokt János erdővéd (1822-?) stb. Váczy Kálmán leszármazottai a jogász-botanikus ifj. Váczy Kálmán (†1992).

Zalatna nagy szülötte az örmény származású, kereskedelmi miniszterré lett Lukács Béla (1847-1901) volt, a Római Katolikus Státus tagja. Ő az, aki az ompolygyepűi mészárlásból román dajkája révén megszabadulhatott. Emlékül a preszákai sírhelyek fölé ő emeltette a PAX feliratú obeliszket édesapja, Lukács Simon (1791-1848.), édesanyja, Gaál Teréz és testvérei emlékére. Ugyanakkor életét megmentő dajkájának adózva megépítette az nagyalmási műutat. Nevéhez fűződött a keskenyvágányú Zalatna-Gyulafehérvár vasút megépítése, a helyi bányaipar modernizációja és a város XIX. századi közművesítése.  A zalatnai templomot 1998-1999-ben javították az Illyés Alapítvány támogatásával. Cserébe kapott, tömbházak mögé rejtett parókiájának javításához a látását elvesztett Legendi Margit zalatnai presbiterasszony szerzett támogatást. A munkát a gyülekezet gondnoka, Cimbalmos János végezte. A templombelső teljes, téglával való padolását az Ágoston Sándor Alapítvány fiataljai végezték el 2010-ben.