Gyulafehérvár

II. Rákóczy György felelőtlen lengyelországi hadjáratának következménye az volt, hogy a gyulafehérvári felső és alsó várost a tatárok templomokkal, és berendezésekkel együtt felperzselték. A harangokat meghúzatták, a fejedelmi sírokat kiforgatták, a kollégiumokat tönkretették. A török-tatárdúlás miatt a Kollégium, és a lelkészek Kolozsvárra menekültek. A tatár pusztítást Csengeri István udvari prédikátor említette, egy – 1660. október 28-án keltezett –, Barcsai Ákos által kiállított birtokzálogosítás kapcsán. 1663. március 13-án Fazakas Enyedi János volt a gyulafehérváriak lelkésze, aki I. Apafi Mihálytól birtokul kapta Vajasdot. A gyulafehérvári lelkészek I. Apafi által meghatározott fizetéséről 1682. december 3-án részletes ismertetés van. 1671-ben a pozsonyi vértörvényszék által az egyik bebörtönzött lelkész, Kaposi István volt a gyulafehérváriak prédikátora. 1680-ban ugyancsak I. Apafi Mihály korában a Gyulafehérvári Egyházközség a püspöktől, Baló Lászlótól és Alvinczi Péter egyházi főgondnokoktól, második lelkészi állásának létesítését kérte, noha a Kollégium diákokkal biztosította a káplánságot-segédlelkészséget. Az ügyben kezdeményezett levelezés első bizonyítéka annak, hogy a Sárospataki-Gyulafehérvári Kollégium diáksága és a gyulafehérvári gyülekezet között szoros és dinamikus kapcsolat volt. Az új állás fenntartását Sepsi főlelkész jövedelmének megosztásával próbálták megoldani, amit a főlelkész és a sárospataki Buzinkai professzor tudomására hoztak. 

1684-1689 között a város lelkipásztora Horti István (1625-1689) volt, aki utrechi peregrinációja, és nagybányai lelkészkedése után, 1675 körül került Gyulafehérvárra, ahol 1684. december 8-án választották meg. A sárospatakiak 1672-vel kezdődő gyulafehérvári jelenléte tehát új helyzetet teremtett az itteni reformátusok számára, ahogy a fejedelmi egyházfelügyelői felelőssége is többszörös gondokat kellett megoldjon. Ezeken segített az a Bethlen Gábor adománylevelén keresztül szerzett iskolai támogatás, amely a kelneki dézsmanegyednek közös: egyházi-iskolai felhasználását jelentette, és mindvégig a két közösség gazdasági megélhetésének hátterét biztosította. 

Amikor Seau generális, osztrák várépítő parancsa nyomán 1702-ben a katolikusok elvették a protestánsoktól a közben átépült Báthory templom melletti volt domonkosrendi iskolát, Veszprémi István püspök az iskola átadását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az épület működtetésében-átépítésében nagy szerepet kapott kelneki dézsma, mint korábbi donatio maradjon a reformátusoknál. A kelneki dézsmanegyed adminisztrálását Veszprémi azért indítványozhatta, mert 1691-től ő volt a gyülekezet elsőlelkésze is. Ugyanez a gondolat akkor is napirendre került, amikor a Gyulafehérvári Egyházmegye a kelneki dézsmát saját örökségének tekintette, nem a Bethlen Kollégium céljaira tett adománynak. A XVIII. századi gyulafehérvári református szerepvesztés az egyházközséget arra kényszerítette, hogy veszélyeztetett jövedelmeinek sorsát rendezze. A kelneki dézsma jövedelme jelentette a leginkább kamatoztatható jövedelemforrást. Az 1714. június 11-én tartott Küküllővári Zsinaton megengedték, hogy az egyházközség az elvitatott kelneki jövedelmet a saját számára tarthassa meg, és ezzel a Gyulafehérvárról távozni készülő Kollégium vagyoni igényét korlátozták. Ezt a döntést motiválhatta az is, hogy a városiaktól szedett tizedet a reformátusok elveszítették. A dézsmanegyed birtokában, de tized nélkül maradt egyházközség nehezen viselte el jövedelmeinek csökkenését. Nem véletlen tehát, hogy 1715-ben Gyulafehérvár gazdasági nehézségekre panaszkodott a Főkonzisztóriumnál „a Siralmas Státussára jutott Reformata Ecclesia” megsegítése céljából, arra hivatkozva, hogy már csak egy lelkészt, kántort és mestert tarthat el jövedelmeiből, mert „a régi csendes idők” már elmúltak. Megmaradt a kelneki tizednegyed adminisztrálása. A kelneki quarta későbbi arendátora, 1833-34-ben Ungár Gábor nyugalmazott főhadnagy volt. A gyülekezet jövedelmét egy piactéri üzlet kiadása jelentette, amelyet általában a gyulafehérvári szefárd zsidó közösség tagjai béreltek ki.