Gyulafehérvár

A várbeli épületek átadásával, és a Sárospatak-Gyulafehérvári Kollégium eltávozásával (1716) a helyi közösség nehéz anyagi helyzetbe került. Ezt Zilahi András professzor fogalmazta meg a legsikerültebben: „Nyavalyás Fejérvári Ecclesia immár, mihez tartsa magát, mint Templom, mint egyébb dolgai iránt, jaj talán Senkinek sem fordult meg elméjében Szebenbe, milly miatt már azok egészen Disperatioba vadnak. Ha csak valahonnan, valaki meg nem vigasztaltattya: azokhoz az Ujj Városson Templom Koll. Schola abba Mester, amelett 4 vagy 5 diák, Pap háza kell.” A nagytemplom és a kollégiumok visszakerültek a reformáció előtti tulajdonosaikhoz. 1720-ban az elvett székesegyház és kollégiumok tekintetében a gyülekezet felségfolyamodványt intézett Bécsbe. Erről a Ministerialkonferenz 1723. december 30-án úgy döntött, hogy az ügyet visszaküldi a Guberniumhoz. A gyulafehérvári egyházközség 1744-ben, mint „régi boldog állapotot” említette a várbeli életet, mivel „régi lakhelyeinkből amoveáltattunk volt, akkor templomunktól is megfosztattunk, és terhes költséggel templomot akarván építeni, fundamentumát fel is vetettük, de a hatalmasok által felséges császáraink s királyunk diplomája ellen félben szakasztatott, s kiált is az egekre[...] nekünk egy csűr s korcsma nevezet alatt heverő helyünk, az is nyakunkba omlani, szakadni láttatik.” A gyulafehérvári Egyházközség püspöki ellenőrzés alatti gyülekezetté vált, amely azt jelentette, hogy az egyházi irányítást direkt módon a Főkonzisztórium gyakorolta fölötte. A püspök az egyházközséget akkor vizitálhatta, ha annak lelkipásztora egyben esperes is volt. A gyülekezet függetlenségét 1757-ben adta fel, amelyet az 1760-ban tartott magyarigeni zsinat tudomásul vett. 1744. április 22-én, Szentpáli István gyulafehérvári gondnok arra kérte a Főkonzisztóriumot, hogy a bécsi jóváhagyást szerezze meg új temploma megépítéséhez. A templomépítés terhe mellett a legnagyobb gondot az okozta, hogy a katolikus processziók alkalmával a református tulajdonban levő harangokat tüntetőleg megkongatták, a felekezeti vegyes házasságokat pedig határozottan tiltották. Valójában egy leszegényedett, és rangjában nagyot zuhant közösségről van szó. 

A gyülekezet leköltöztetése a Maros árterületére elvándorláshoz vezetett, így a barokk stílusban épített református templomot csak 1760-ban tudták átadni rendeltetésének. Politikai közbenjárások után a gyülekezet történetének kiemelkedően fontos mozzanata az volt, hogy Mária Terézia 1756. április 5-én személyesen hagyta jóvá a gyulafehérvári templom építését, amelyet a katolikus Bethlen Gábor birodalmi gróf aláírásával látott el. A Somlyai Adalbert által közvetített erdélyi leiratota szász báró, Henter David kancellár adta át.

A templom megépítése után az egyházi és lelkészi jövedelmek kérdésének tisztázása következett. Mivel a gyulafehérvári tized a református lelkész birtokából – VI. Károly döntése értelmében – átkerült a katolikus püspöki használatba, az ebből eredő dézsmanegyedet fel kellett osztani a helyi református és katolikus lelkészek között. Ez azonban nem történt meg, így tudomásul kellett venni, hogy a reformátusok csak saját birtokaikról gazdálkodhatnak.