Gyulafehérvár

A XVIII. század kiemelkedő esperese Csernátoni Gajdó Dániel (1696-1749) volt. Gajdó Dániel lelkészi fizetését 1730-ban jegyezték le, amelyet a sárdi Récsey Sámuel a Főkonzisztórium parancsából 1747. május 12-én ismételten, és hitelesen rögzített. Gajdó Dániel 1730-tól volt lelkésze a gyulafehérvári egyházközségnek, és 1739. május 28-án temette el feleségét, Mádai Katát és három leánygyermekét. Rövid esperességét 1749. szeptember 6-án bekövetkező halála szakította meg. 1749. október 7-től az új lelkész a korábbi franekeri peregrinus Málnási István volt, akit a borbereki parciális zsinaton, 1750. február 19-én iktattak be új állomáshelyére: „At Cl. Danieli Gajdo Tsernatoni Ecclesiae Reformatae Albensis V. D. Ministro, propediem i. e. 6. Septembris vita defuncto 10. Septembris honorifice sepulto. Parocho Ecclesiae Albensis defuncto, succedit Clarissimus Stephanus Málnási, Fratribus autem V. Tractus est aggregatus in eadem Synodo Borberekensi.” Málnási, 1780-től, 1786-ben bekövetkezett haláláig viselte az esperesi tisztet. Málnási mellett másodlelkészi állás is létesült. Első segédlelkésze, káplánja Ischi András volt, aki 1772 szeptemberében került Gyulafehérvárra segédlelkész-káplánnak, rögtön svájci peregrinációja után. 1774. augusztus 15-től Ischi gróf Bethlen Gergely magántanítója és udvari lelkipásztora lett a Székás (Székes) völgyi Drassóban, de egyúttal kisenyedi lelkész is volt. Gyulafehérvári kápláni állásában 1774 szeptemberétől - 1777-ig Ötves János váltotta fel, aki később Csórára, a Barcsayak udvarába távozott. Keresztes Józsefet, Málnási István öregebbik lelkész káplánként, majd másodlelkészként szolgáló társát 1776-ban hívták meg a távozó Ötves János helyébe. Ő Kemény Simon, Felső-Fehér Vármegye ispánjának gáldi udvarából érkezett Gyulafehérvárra. Málnási 1786. dec. 6-án bekövetkezett halála után, 1778. január 4-én: „actuális Papnak declaráltatott Keresztes Jósef”. Az új lelkész hamarosan az alvinci Nagyborosnyai Bartha Évát vette el feleségül, akitől 6 gyermeke született. 1787. február 11-én temette el, 9 évi házasság után, fiatal, csupán 26 éves feleségét. 1787. november 20 án újranősült az újtordai Uraz Borbálával. Fegyelmi okok miatt helyezték át 1789-ben Zalatnára, ahol 1806-ban halt meg. A gyulafehérváriaknak volt egy zálogos területe Váradján, valamint az újváros központjában levő üzlete. 

1788. június 1-tól a Vajasdról érkező Szemerjai Demeter Dániel lett a gyulafehérváriak lelkésze; felesége Vitel Anna Mária, 1804. augusztus 28-án halt meg, majd 1810. július 8-án elhunyt maga Szemerjai is. 1799-től segédlelkésze (káplánja) Székely Péter volt, aki elődje halála után, 1810. szeptember 9-től, a gyülekezet önálló lelkésze lett. Székely Péter esperes, orgonistája Dancz Áron, iskolarektora Balás István, majd Fábián János volt. 1838-ban a lelkipásztor „betegeskedés miatt elgyengült”. 1838. június 21-én a presbitérium már külön tanítót és külön segédlelkészt (káplánt) szeretett volna hozatni a Nagyenyedi Kollégiumból. A professzorok ajánlása alapján került sor Elekes Károly lelkészjelölt, és Somkereki Márton rektor-tanító meghívására. A fiatal lelkész, 1839. május 23-án, segédlelkészként került Gyulafehérvárra, ahol 1842. április 20-án házasságot kötött Pap Juliannával. Elekes Károly egy hónapos próbaidő után azt az ígéretet kapta, hogy az öreg lelkész-esperes halála után elvállalhatja a rendes lelkészi állást, és örökölheti annak minden jövedelmét. Első szolgálata 1838. szeptember 9-én Elekes Károly a 40 személyből álló „N. Enyedi Collégiumbeli Hármonisták és Musikális ifjak” kíséretében zajlott. Így került Gyulafehérvárra Elekes Károly, aki a település egyik leghíresebb lelkésze, és az 1848 őszén majdnem teljesen elpusztult egyházmegye esperese lett. 1843. május 8-án meghalt a 82 éves Székely Péter esperes, aki: „negyven öt esztendőkre terjedett hosszas, és teljes megelégedéssel folytatott szolgálatot” a településen.  A gyülekezetnek egy öregotthon típusú kórháza is volt, ahol tagfelvételi kérelemmel a szociálisan indokolt eseteket látták el. Fiú- és leányiskolát is tartottak fenn, ám ezek épületei nagyon rossz állapotban voltak. 1848. július 30-án a jobbágyfelszabadítási törvény értelmében a quarták elmaradtak. „Az új törvény által nem csupán a kelneki és a gyáli tized negyed elvesztése káros az eklésiának, hanem kárt szenved nevezetesen a Tiszteletes pap, mivel már a múlt ősszel nem akartak a Jobbágyok szolgálatot tenni, az idén pedig semmit nem tettek, jelenleg dézmát nem adtak.” A dézsmanegyedek elmaradása miatt a gyülekezet igen nehéz helyzetbe került.