Magyarigen

1786 után Magyarigen lelkésze a már említett Pécsi János volt, akit alkoholizmussal vádoltak a parciális zsinat előtt. Egy, hosszú éjszaka után tartott hajnali magyarigeni istentiszteleten „Adjon Isten jó éjszakát tinéktek”-et kívánt a hajnalt váró nemes hallgatóságnak, ami heves ellenző reakciót váltott ki a magukat sértve érző magyarigeniekből. Úgy néz ki, később sem állhatott a helyzet magaslatán, mert 1810-ben: „A Magyar Igeni Ecclesiában oly abusus observáltatott, hogy a templomot Magazinná Változtatták.” 1824-ben a lelkész már a tordai Schilling János volt, ő 1832-ig szolgált a településen. 1826-tól Magyarigennek több éven át vendége volt Márkusfalvi Barabás Miklós híres portréfestő. Backamadarasi Kis József jogász - alispán (az udvarhelyi Backamadarasi Kis Gergely fia) többszöri vendégeként, nem csak a hegyaljai nemesi társaságot (Vadadyékat, Jánosiakat, Kisséket, Récseieket) kedvelte, hanem a Magurai szőlőhegyet. A környéken portrékat, valamint a „négy éghajlat barátjának” Kis Bálint biliárdszobájának négy pihenőfülkéjét igazi freskó-kompozícióval díszítette ki. Schilling halálát 48 éves korában tüdőgyulladás okozta, temetése 1832. június 17-én volt. Őt követte 1833 virágvasárnapjától Szász Lajos, aki korábban 15 évig volt a nagyenyedi egyház lelkésze. Szász Lajost már a göttingeni Akadémiára menetele előtt szentelte fel lelkésznek az 1818. május. 31-én tartott dési zsinat. 1818 októberében Göttingenben folytatta tanulmányait, majd 1821-1832 között Nagyenyeden, 1832 után pedig Magyarigenben szolgált. Székely Péter gyulafehérvári esperes halála után ő vette át az Egyházmegye esperesi tisztségét. 1843-1848 között ő volt a Gyulafehérvári Református Egyház esperese. Ilyen minőségben kért segélyt magyarigeni hitsorsosai számára, akiket 1843. július 27-én hatalmas tűzvész károsított meg. 1848-ban a magyarigeni görög-katolikus román lelkész mentette meg a felkelő tömeg dühétől, és attól, hogy híveinek szomorú sorsában osztozzon. Szász Lajos 1849 augusztusában kolerában halt meg.

Az 1848 márciusában kitört forradalom híre érthető módon lelkesedést szült itt is, az igeni, celnai, igenpataki magyarok között is, akik Kontz Zsigmond szervezésével kb. 200 fős nemzetőr csapatot állítottak fel. A nemzetőröket Szabados János oktatta fegyverforgatásra. Fegyverzetük rendkívül gyenge volt. A konfliktushelyzet kiérlelődéséhez járult az is, hogy az Igenben állomásozó Max lovasezred néhány katonáját az osztrákok 1848. október 9-én behívták Gyulafehérvárra az erőd védelme érdekében, így védelem nélkül hagyták a polgári lakosságot. Az ellenségnek számító nemzetőrség 1848. október 21-én Kis Sámuel pénztáros udvarában alkudozásba kezdett a románsággal. László Elek fehérvári ügyvéd szerint a cél a nemzetőrcsapatok lefegyverzése volt, bár mint vélte, ezeket a forradalmi törvény szerint hozták létre. A tárgyalásokat Szász Lajos esperes vezette. Román részről Pop Nicolae helyi görög katolikus lelkész tárgyalt. Az esperes felajánlotta a fegyverletételt, Kontz Zsigmond és Szabados János azonban ellenezte azt. Elekes Károly esperes szerint a vártemplomba menekült 180-200 személy „gyermekeik sírása, nők kérésére” kilátástalannak látta helyzetét és később feladta magát. 

1848. október 23-án, hétfőn a magyarigeni férfiakat letartóztatták, de másnap szabadon engedték. A helyzet elviselhető volt 1848. október 26-ig, amikor a Boroskrakkóban gyűlésező románság Săndruţ Nicolae tribün vezetésével a magyarokat kollektív módon foglyoknak nem nyilvánította.  A magyarigeni férfiak nagy részét október 26-án összefogdosták és az egykori lovasezred pincéjébe zárták. Október 28-án, vasárnap a pinceablakokba tett vizes szalmát felgyújtották, majd a kijövőket egyenként kivégezték. Miután az öldöklés véget ért, a katonatiszti lakás udvarára hordták őket. A férfiak közül csak a hasznosabb mesterségeket űzőket hagyták életben: a szabót, lakatost, kerekest, kovácsot, asztalost, csizmadiát és fazekast. Az eseményeket egy szemtanú, a magyarigeni fiatal plébános Dobai József mesélte el László Elek ügyvédnek, jelezve azt, hogy ő miseruhában szabadult meg. A kivégzések idején feszülettel ment ki a vesztőhely közelében levő katolikus templom elé, zavaró - megtévesztő kérdéseket tett fel a meglepett felkelőknek, akik erre szabadon engedték. Leírások szerint az igeni asszonyokat és gyermekeket nem bántották néhány kivételével, azonban sokuknak végig kellett nézni a megtorlást. Az áldozatok számát 187 személyre teszik. A hegyaljai polgárháború következményeképp csak Magyarigenben 187, 16-60 életév közötti magyar férfi vesztette életét, akiket kifüstölve pincebörtönükből, egyenként végeztek ki. Később emelt síremlékük és az orgonavirággal benőtt tömegsír a katolikus templom mögötti telken van.