Magyarigen

1945-tel kezdődően Magyarigen lelkésze a dél erdélyi Teológián végzett fiatal lelkész, Szegedy László (1923. március 6-án született) lett.  A berendezkedett kommunista hatóságok felszólították az egyházat, hogy azokat a területeket, amelyeket nem tud megművelni, adja le az államnak, ellenkező esetben azzal fenyegették meg, hogy a vezetőséget és lelkészét a „szabotázs törvény” hatálya alá helyezik. Az adó értéke 1948. július 16-án, Sárdon 55 497 lej, Magyarigenben 81 990 lej volt, amelyeket a kommunista Pénzügyminisztérium 250 361 számú, 1948 április 5-én kelt értesítőlevelével be is kértek a lelkésztől, azzal értesítve, hogy: „A be nem fizetés esetén a gazdasági szabotázs törvényének büntetése alá esnek.” Az Egyházkerület már 1946-ban megpróbált bukaresti közbenjárásával enyhíteni az adóterheken, de sikertelenül. A kis létszámú gyülekezet eltartását valójában a mezőgazdasági területek biztosították. 1948. dec. 31-én Magyarigen 0,7025 hektár szántóval, 12,2189 hektár legelővel, 2,8130 hektár szőlővel, és 4,6375 hektár erdővel rendelkezett. 1948 és 1953 között folyamatosan nőttek az adóterhek, a közösség lassan fizetésképtelen lett. A kirótt adókat a temető egy részének, majd szőlőterületek, belső telek és szántóterületek eladásával próbálták megoldani, de eredménytelenül. Ezeket az állam 1953. február 3-án, és 1959. március 3-án vette át a kollektív gazdaságba, a híres „decret lege” államosító törvény alapján. Az, hogy az átadás nem jószántából történt, hanem a gazdasági ellehetetlenítés következménye volt, az 1953. február 1-jén megszövegezett egyházközségi leirat tartalmazza: „A két egyházközség vezetősége úgy határozott, hogy minekután a lelkész aa. nem vállalhatja tovább az anyagi terheket, mert így kockáztatná anyagi megélhetését, valamint az egyházközségek nem tudnak eleget tenni az állam által előirányzott adó és kvóta követelményeknek, ingatlan vagyonát teljes egészében a cinterem és papikert kivételével felajánlja az államnak.” Ezt támasztotta alá a Néptanács 1962. május 5-én kiállított átvételi igazolása is.

A fiatal segédlelkész már szolgálata kezdetén találkozhatott a szórványban tipikusnak nevezhető széthúzással. Az Egyházzal szembeni indulatokat az váltotta ki, hogy a kitört ablakokon istentisztelet alatt galambok repültek be, majd véletlenül egy kutya tévedt be – de mindez valójában a sértett fél, közösségen belüli társadalmi státusának vélt – el nem ismerése váltotta ki. A baj eredete az volt, hogy az új lelkésszel szükségessé vált a korábban bérbe adott parókia kiürítése, ez a kiköltözőben indulatokat szított. A kivizsgáló bizottság alaptalannak találta a vádakat, jelezve a lelkipásztori szórványszolgálat két feladatát: a társadalmi széthúzás elkerülésének feladatát és nem utolsósorban a műemléktemplom restaurálási gondjait. A lelkészi tevékenység fontos része a helyi magyar, szerencsésebb esetben református oktatás megszervezése volt. Így került sor a magyarigeni iskola „benépesítésének” tervére szászvárosi árva és rápolti szegény családok gyermekeivel. Később Szegedi László nagy erőfeszítést tett a magyarigeni templom megmentésére és az azt körülvevő épületek tatarozására. Irányítása alatt 1974-ben a templomot teljesen felújította a kicsiny gyülekezet számára, de a sok odalátogató turista részére is. Sajnos a gyülekezetnek több mint 90 százalékát ki kellett kísérnie a temetőbe. A korábban 800 lélek körüli gyülekezet a lélekszám rohamos csökkenésének jeleit mutatta 1848 után. 1883-ban már 189 református, 1888-ban 170, 1895-ben 166, 1947-ben 72, 2002-ben pedig 7 református élt a faluban. 2011-ben 14 egyháztagot számlál a kis gyülekezet.

Az 1980-as évek után Szegedi László a Gyulafehérvár - Vajdahunyadi Egyházmegye főjegyzője lett. 1989 őszén Bréda Ferenc esperes halála után, a lelkészközösség Szegedi Lászlót jelölte esperesének. A jelölést a Kultusz Departamentum elutasította, arra hivatkozva, hogy Szegedi Lászlónak a Német Szövetségi Köztársaságban élő lánya van. Ellenben a református püspökséget (dr. Nagy Gyulát) határozottan utasította arra, hogy Szegedi megválasztását ejtse, és Bárdi Imre volt váradkerületi – akkor gyulafehérvári lelkészt nevezze ki esperesnek. A más megválasztásának indoklását az egyházmegyei inspektor, valójában a Szekuritáté egyházi problémákkal megbízott ügynöke fogalmazta meg. Az indok az volt, hogy Gyulafehérvár megyeközpont és az esperesség az ottani lelkészt illeti meg. Valójában Bárdi Imre és az állam bizalmi viszonyának kívánatos kiterjesztését jelentette volna ez az egyházmegye többi lelkészére is. Ez viszont az egyházmegye teljes állam általi ellenőrzését jelentette volna. Ma már tudjuk, hogy Szegedi László esperességének állami elvetése azért fogalmazódott meg, mert a közben állam akarata ellenére, esperessé lett esperesjelöltet, a Titkosszolgálat már 1945 óta árgus szemekkel figyelte – Reformatul – ügyiratcsomó neve alatt. Szegedi László megválasztása tehát a lelkészek állammal szembeni passzív rezisztenciáját erősítette volna. Az ügyet 1989 tele oldotta meg, amely Szegedi esperessége elől minden akadályt elvetett.

1995-től új lelkész szolgál Magyarigenben, Gudor Kund Botond személyében. Az 1997-ben tartott Bod Péter konferenciának és az elszármazottak találkozójának memento értéke volt. Ifj. Szegedi László, mint Magyarigen szülötte állapította meg, hogy édesapja szolgálata elengedhetetlen volt, ahhoz, hogy az a konferencia megtörténhessen: „Amíg ez a templom áll, addig reménységünk van, hogy mindent újra lehet kezdeni. Édesapámat sokszor megkérdeztük, hogy értelme van-e egy lelkésznek szolgálni a szószékről, és hirdetni az Igét három-négy embernek, kettőnek, vagy üres templomnak. Azt mondotta, ő mindig hisz abban, hogy az Úristen a történelem folyamán számtalan csodát tett, és én is azt hiszem, ilyen naivsággal hiszek abban, hogy Isten majd betelepíti, és Isten megtölti tartalommal és értelemmel a mi templomainkat, a mi elüresedő, elnéptelenedő falvainkat, és ha ez a reménység megvan bennünk, akkormeg fog maradni Erdélyben a mi nemzetünk.” 

Jelenleg a visszaszolgáltatás során az egyházközség legelőjét, erdejét visszakapta, ám szőlőjéből 0,29 hektárt, szántójából csak 4,28 ha-t. Jelenleg is református anyaegyház, amelyhez Boroskrakkó, Sárd és Zalatna tartozik. Magyarigen élő üzenete: hogy Hegyalja eddigi öröksége a magyarság és a reformátusság szempontjábó1 terhes és majdnem megoldhatatlan.

[A hiányzó részletet teljes terjedelmében olvashatja: Gudor Kund Botond, Az eltűnt Gyulafehérvári Református Egyházmegye és egyházi közösségei, Tortoma Kiadó - Barót, Kriterion Kiadó -Kolozsvár, 2011 műben]