Főoldal|Az Egyházmegye története|Közösségek|Kapcsolat|Honlap térképTérkép
  • Gyulafehérvár
  • Alsómarosváradja
  • Boroskrakkó
  • Borosbocsárd
  • Borosbenedek
  • Magyarigen
    • Relatoria Magyarigen
  • Sárd
  • Vajasd
  • Marosszentimre
  • Alvinc
  • Borberek
  • Csóra
  • Abrudbánya
  • Verespatak
  • Zalatna
  • Tövis
  • Diód
  • Kis-Enyed, Pókafalva, Vingárd (Székás völgye)
  • Alsóorbó

Magyarigen

Magyarigen háttérben a Mammut dombjávalMagyarigen barokk templombelső
Bod Péter (1712-1769)II. József katonai térképe
Magyarigen a papi temetőbőlMagyarigen- klasszicizáló  templomtorony
Magyarigen szentélyMagyarigen - Bethlen szárny, volt felekezeti iskola épülete
Magyarigeni bécsi barokk kőkorlátÖkumenikus istentisztelet Magyarigenben- Néhai Ft. Gál Alajos  főesperesMagyarigen madártávlatbólMagyarigen- gótikus bástya bejárati kapujaMagyarigeni utcaMagyarigen erdélyi lelkésszentelés 2007Magyarigen lelkésszentelés 2007Magyarigen az 1848 október 23-án elpusztult magyarok tömegsírjának koszorúzásaMagyarigen a régi piaccalMagyarigen barokk templombelsőMagyarigen: székelykapu és klasszicizáló templomMagyarigen: 1848 október 28-án  meggyilkolt 187  magyarigeni tömegsírjának obelszikjeA várfalra ráépített Bethlen szárnyKönnyező gombát pusztító teológusok a magyarigeni templomtoronybanA magyarigeni templomjavítás 2000 elejénA parókia épülete Magyarigenben egykor.....A templom északi fala 2000 előtt....Magyarlapádiak- MagyarigenbenTóbiás a parókia gólyája a templomgömb helyénA Balogh család restaurált sírköve a templomudvaronBod Péter és családjának sírköve a templomudvaronHasszmann Pál és családjának kopjafája (1974) Bod Péter súrja mellettKiss Zoltán kőfaragó-restaurátor magyarigeni munka közbenBod Péter és vejének tumbájaMagyarigen temploma a nemesi temetőbőlA nemesi temetőből látható magányos faVirágxzás a sír fölött MagyarigenbenA maroisvásárhelyi Kontz család magyarigeni családi sírboltjaMagyarigen a nemesi temetőbőlA papi temető egyik sírköveCsendélet a papi temetőbenA múltnak dölveMagyarigeni temető kőbe fagyvaDalmáciai márványból készült magyarigeni szószékA szentély kupolaboltozata MagyarigenbenA magyarigeni barokk szentélyBarokk ballusztrádA kő zenéje a magyarigeni templombanSzószékkorona MagyarigenbenHan János orgonája a magyarigeni templombanBécsi barokk kőkorlát: magyarigeni kőfaragó mesterek jelentős testamentumaSzószékkorona részletBarokk templompadA templom a gótikus bejárat felől nézveMagyarigen templombelsőFény a magyarigeni oldalhajóbanA templom építésének említése a torony alatt: 1781 Szent György napjaGudor Noémi a gyülekezet fiatal orgonistájaA műemlékorgona a főhajóvalIgeni templomárnyékKapu és fény IgenbenAz egykori főtér hangulataMagyarigeni főutcaAz egykori magyarigeni fogadóA régi  igeni bástya emlékeMagyarigeni főutcaAz igeni álozatok emlékműveRécsey István magyarigeni honvédszázados sírköveA magyarigeni katolikus templomA restaurált 1848-as áldozatok emlékére állított emlékműA Bethlen szárnyCsuka Domokos presbiter és egykori igeni polgármesterBalogh Dezső magyarigeni gondnokBalogh József és magyarigeni családjaA magyarigeni parókia papi bejárataBartók Dénes magyarigeni lelkészNagy Károly magyarigeni lelkészBackamadarasi Kis Gergely  alispán és udvarhelyi mecénás sírköveA magyarigeni Müller toronyóraBod Péter gipsz  mellszobra1912- Bod Péter sírjának lehozatala a Papi temetőbőlBod Péter restaurált sírjaGróf Teleki József koronaőr, Bod Péter egykor tanítványaHegyalja kőbevésett szimbóluma: a szőlőfürtMagyarigen egyik rekonstrukciós tervánek rajzaiSzent Miklós szobor a magyarigeni vakablakbanGótikus bejárati bástyakapuA Géresi Balogh család restaurált sírköveXVI. századi ablak a parókia homlokzatánMagyarigen temploma madártávlatbólTemplomrajzMagyarigen a Magulici hegyérőlSzegedi László lelkész 1974-benSzegedi László magyarigeni lelkész időskori képeA magyarigeni parókia hátsó képe maMüller toronyóra szerkezeteA boldog Gudor lányok a templomajtó előttMagyarigen madártávlatbólMagyarigen madártávlatbólMagyarigen légifotóMagyarigen légifotóMagyarigen légifotóMagyarigen légifotóMagyarigen légifotóMagyarigen légifotóMagyarigen légifotó

Fotógaléria

(Összesen 105 kép. Kattintson bármelyik képre a galéria megtekintéséhez)

Az önálló erdélyi Fejedelemség idején Magyarigen történetében a jobbágysorból való kiemelkedés következményeként létrejött egy regionális identitással rendelkező nemesség és kisnemesség, amely évszázadokon át őrizni tudta Krakkó, Magyarigen és Sárd városjellegét. A fejlődőben levő társadalom – Gyulafehérvár közelségében és ennek kisugárzása eredményeként – a XVI. században reformálta gyülekezeteit. Ezek a gyülekezetek a maguk lelki és anyagi gazdagságán túl a erdélyi reformátusság támogatását is fő feladatuknak látták. Így a XVIII. században Sárospatak, Udvarhely, Debrecen és Enyed is élvezhette Hegyalja stipendiumait. Igen akkori református egyháza 500-800 lelket számlált, zömében tehetős embereket, akik tudtak áldozni egyházukért. Itt lelkészkedett és itt van eltemetvePelsőczi János volt ref. püspök (megh. 1749. január 18-án), Tasnádi Ruber Mihály (†1618) püspök, Bocskay udvari lelkésze, Felsőcsernátoni Bod Péter (1769†), a tudós lelkész, akinek 1759-ben készült sírköve ma is a magyarigeni sírkertben található. 
A magyarigeni középkori templomot a XIII. század elején építették, amelyet új templomépítés céljából 1781-ban lebontottak. Papját, Péter plébánost, először 1328-ban említették az erdélyi püspök és a szász papok közötti vitában, majd 1334-ben János volt a papja. 1334-ben 217 füstöt számlálnak össze, és a plébánosra 3 és fél márkát vetettek ki. Az 1337-ben történt királyi igazságszolgáltatás alkalmával Sárdot elvették a magyarigeniektől, és visszaadták korábbi tulajdonosának, a katolikus püspöknek. Ekkor a település már magyar Igun formában, és nem Krapundorfként fordul elő, ami arra is jelzés lehet, hogy a szászok asszimilációja már előrehaladott folyamat lehetett. 1357–1378 között László a plébános, majd 1399-1409 között Miklós a lelkész, aki egyben dékán (főesperes) is. A XIV. században jelentek meg a szomszédos, románok által lakott települések is (Igenpataka, Celna), amelyeknek népessége moldvai telepesekből állt. 1470-ben Simon lelkipásztora egyben püspöki helynök és jogász is volt. A később ismert plébánosok nevei: 1510-ben Ancha, 1520-ban István, 1543-ban Péter „Magister Petrus plebanus de Igen”. 1563-ban már a protestantizmus helvét irányzatát követték, Fejérvári Sebestyén lelkészségének idején, amikor Bod Péter szerint, „már reformáltatott volt a hely”. Magyarigen társadalmi fejlődését a XVI. században tette látványossá, amikor kidomborodott oppidumi – piactartási joggal felruházott mezővárosi – jellege. Ezt az új társadalmi státust jelezte megnevezése: „oppidum Igen in comitatu Albensi”, amelyet János Zsigmond 1570-ben a sárdiaknak kiállított adománylevelében említett. Ez a fejedelemi főváros környező településekre tett hatásáról sokatmondóan árulkodik. 1576-ban „Joannes Alesius Plebanus M. Igeniensis” a lelkész, akinek idején, Báthory Kristóf diplomája szerint, a település reformált egyháza fontos adományokat kapott. Báthory Kristóf adománylevelében Alesius János lelkésznek megengedte, hogy haláláig Magyarigenben maradjon. Bod Péter idejében „a rongyos de authenticum” diploma még megvolt. 1781-ben, a Diáriumba történt utólagos bejegyzés szerint a régi templom lebontásakor megkerültek Alesius faragott sírkövei is. 1586-ban lelkésze Munkácsi János volt. A fejedelmi adományozás növekvő mértékére magyarázat az, hogy Igen egykori katolikus püspöki birtokai a kincstár kezére jutottak, így a fejedelem döntött azokról. 1601-ben Basta vallon zsoldosai a fejlődő kisnemesi-városi közösség 40 tagját ölték meg, akik a közben lerombolt Kecskekő várába menekültek. A zsoldosok a várost is kifosztották. A felégetett, tönkretett település lelkésze 1608-ban Apai György lett. Tevékenységére utalás van a Báthory Gábor által  a magyarigeni Nagy György és Nagy Péter 1608. július 20-án kelt birtokadomány-levelében. A birtok az igeni Oláh utcában volt, amint ezt Apai György lelkész is tanúsította. Ez az elsők közötti említése a magyarigeni román jelenlétnek. A későbbiekben – az 1605. március 7-től enyedi lelkész és püspök – Tasnádi Ruber Mihály (†1618 szept. 24) 1616-1618 között Gyulafehérvár helyett itt, Magyarigenben lelkészkedett. Lelkészi jövedelmét a Rákóczy Zsigmond korában szerzett huszadtermény illetmény biztosította, ez kiegészült a Bethlen Gábor által adományozott, három sátoros ünnepre vonatkozó bor-korcsomáltatási jogával. A kincstári birtokok meggondolatlan és túlzott adományozása ellen tiltakozott 1615-1650 között az Országgyűlés, amikor az elmarasztaló dokumentumban Magyarigen, Sárddal együtt, már oppidumként fordul elő. 1633-ban lelkésze Hercegszöllősi István volt. Geleji István, Geleji Katona István püspök unokaöccse, a későbbi marosvásárhelyi esperes, az 1659. június 10-én kelt marosszentimrei adománylevélben, mint magyarigeni lelkész szerepel. Ő volt 1656-ban az igeniek lelkésze, majd onnan távozva 1659-től marosvásárhelyi esperes lett. Távozását a környéken nagy károkat okozó tatárjárás siettethette. A helybeli lelkészek névsorát a Bod Péter és Pelsőczi János által írt magyarigeni Diárium egészítette ki. 1658-ban a török-tatár hadak égették fel a települést, és ezzel együtt a parókiát is. Ennek következménye volt az, hogy Vízkeleti Orbán (1660 †) lelkész csak a templomtoronyban lakhatott. Bod Péter bejegyzése szerint Vízkeleti korábban sárdi lelkész volt, de a dokumentumok szerint Borosbenedekben szolgált, ahol családi birtokkal is rendelkezett. Magyarigen következő lelkésze – Nyíresi Bálint (1660-tól magyarigeni lelkész, †1691. június 2.) esperes idejében –, Magyarigen mezővárosi tanácsa lelkész előtti esküvel kötelezte magát a városi Statutumok betartására, majd ezt pecsétes okirattal erősítette meg. Nyíresit 1654-ben szentelték lelkésszé a lugosi egyházban, ahonnan Magyarigenbe hívták meg. Az ő idejében adományozta I. Apafi Mihály azokat az újabb egyházi javakat, és jövedelmeket, amelyek az igeni reformátusság gazdasági alapjait hosszú időre biztosították. Maga Nyíresi Bálint és felesége, Thoma Katalin is a magyarigeni Felső Láb-ban 1663. április 20-án kapott birtokadományt, amelyet I. Apafi Mihály jóvoltából vehetett adó- és vámmentesen birtokba. A környék nagyobb birtokosai közül kiemelkedett a XVI. századdal kezdődően fontos szerepet játszó Teleki család. A család hegyaljai uradalmának alapjait Teleki Mihály (1634-1690), I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem nagyhatalmú főkancellárja vetette meg, aki 1685-ben grófi rangot nyert és halála után a család valamennyi, 1685 után született tagja grófi rangra emelkedett. Udvarházuk a Magyarigennel szomszédos Celnán és Igenpatakán volt, itteni pincéjüket ma is láthatjuk. A családból László (1710-1778) főkormányszéki tanácsos fia, József (1738-1796) Bod Péter jeles tanítványa volt. Teleki József Nógrád vármegyében telepedett le, és feleségül vette a Királyfalvi Róth család utolsó sarját: Jankát, majd Szirákon szerzett birtokokat. A borbereki Jósincziak-Inczédiek mellett a Telekiek azok, akik a magyarigeni lelkipásztori állás jövedelmét biztosították. Borberek mellett magyarigeni birtokos is volt Inczédi József (a későbbiekben báró Jósinczy család) és fia Gergely, aki patrónusi-gondnoki pozíciójából Bod Pétert lelkésznek Magyarigenbe hívta. Gazdag, befolyásos és nemes kereskedő családnak számított a gdanski eredetű Danckai család, és a sárospataki származású Buzinkai család. A Teleki család jóvoltából, Miskolczi Gáspár az egykori franekeri és leideni peregrinus Gernyeszegről 1692-ben került Magyarigenbe, és innen hívták meg azután 1695-ben udvarhelyi esperesnek. Ő volt az első, magyar nyelvű állattani, Franzius által írt munka: Egy jeles vadkert fordítója. Távozásának évében (1695-ben) Magyarigen új lelkésze a korábban Borosbenedeken szolgált, Szentgyörgyi Beke György lett, ő 1704-ig szolgált a településen. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején a város tanácsa, polgármestere, hadnagya a Habsburg katonák áldozatává lett. Sárdhoz, és Gyulafehérvárhoz hasonlóan a környék II. Rákóczi Ferencben látta a régi erdélyi magyar alkotmányosság visszaállítóját.A kuruc-labancdúlás közepette érkezett 1704. március 21-én Magyarigenbe az esperes és később püspök Pelsőczi János (1672-1749. jan. 18). Korábban fejedelmi udvari lelkész, és a Torda melletti szentmihályfalviak lelkésze volt.  Pelsőczi János 1717-ben a Gyulafehérvári Egyházmegye esperese, 1740-től a püspökség főjegyzője, és 1748-ban, noha rövid ideig, a Református Egyház püspöke lett.


12345678910


 

Készült a Szülőföld Alap támogatásával Honlap kivitelezése Szabo Zsolt