Magyarigen

Magyarigennek, mint mezővárosnak, két polgármestere: hadnagya és bírója, valamint városi alkotmánya is volt. A hadnagy szerepe volt a közfeladatok végrehajtatása és az ellenállók, vagy kihágók megbüntetése. Őt a nemességből választották ki. Feladatát a választó nemesi assesorokkal együtt, valamint a bíróval egyetértésben kellett végeznie, amelynek legkiemelkedőbb momentuma a szerdai napon tartott nemesi kihágások fölötti törvénykezés volt. A városi bíró a köznép peres ügyei fölött ítélkezhetett. Ezért is nevezték „paraszt bíró”-nak. A közrendet és törvénykezést a hadnagy biztosította, de a helyi perrendtartásban meg kellett osztania jogkörét a bíróval. A hadnagy a nemesi törvénykezést felügyelte, a bíró a városi: azaz a kézműves, a jobbágy vagy a más rendű városlakók fölött ítélkezhetett. Megállapíthatjuk tehát, hogy a hadnagy szerepköre meglehetősen tágabb, mint a bíróé, hiszen – a közös jogi feladatkörökön túlmenően –, adókivetési és begyűjtési megbízatással is rendelkezett. A Statutumok megállapítják, hogy a lelkészek és tanító fizetésében a régi szokást tartsák fenn. A Statutumok-at 1664-1770 között állították össze. A Vármegye Közgyűlése 1670. április 23-án fogadta el, mint olyanokat, amelyek azonosak a sárdi nemesek Statutumával. 

1669-ban Magyarigen piactartási joga sérült, mert „a fejérvári vásár akadályozására és praejudiciumára van”. A Statútum világosan jelzi a nemesség és a helyi Református Egyház szilárd kapcsolatát. Ezt nem csak a lelkész esperes Nyíresi Bálint előtt letett eskü, és bemutatott Statútum jelezte, hanem az a kötelezettség, amelyet a bíró melletti hadnagy a templom, parókia és iskola gondozásában vállalt. 

Magyarigen önkormányzata az építkező püspök halála után is tevékeny volt. Az akkori egyházmegye lelkészi névjegyzéke (Nomina clarissimorum ac reverendorum), így említette Pelsőczi halálát, illetve hivatalának elfoglalását utóda, Bod Péter által: „Tekintetes Pelsőczi magyarigeni prédikátor 1749. január 18. napján meghalt […] februárban tisztességesen eltemették, követte püspökségében a nagyhírű Borosnyai Lukács János […] Magyarigenben a lelkipásztori tisztben követte a tekintetes férfiú, Bod Péter.” A korábbi pestisjárvány ellenére a XVIII. században még erős református anyaegyház neves papjával, Bod Péterrel (1712-1769). Bod Péter meghívása azonban az igeni lelkészválasztás bonyodalmai után következett.  Bod Péter 1749-1769 között a „kis jégkorszak” periódusában élt Magyarigenben.  Bod korában állandósult a magyarigeni lelkész jövedelme. A parókusi jövedelem borból, búzából álló féldézsma befizetéséből, hívek adományaiból [3 ft 25 dénár, Inczédi Gergely patrónusi jog okán a legkevesebbet fizetett, keresztelésnél – 1 tyúk, 1 szekér fa- marhás emberek, az özvegyek, hajadonok (marhátlanok) – egy napi munkával tartoztak] állt. A papi kanonika portiók a következők voltak: papi szőlők a Lábban, és 2 egyházi szőlő fél must termése, papi kocsmajog, ámde csak a kincstár után, amely 1 hordó bor eladásából állt. A magyarigeni lelkész jogai közé tartozott az is, hogy a hívek minden télen megtöltötték a parókia jégvermét, amely a kor jégszekrényének számított. A lelkésznek volt egy kaszáló rétje is a Bilagon, ahol a hívek segítettek „ha a prédikátor szépen kéri”. 

Tragédiákkal, utazással, szolgálatokkal és könyvekkel áthatott életét a magyarigeni középkori parókia, templom és a XVI. századi várfal között élte le. A hiedelmekkel ellentétben akkor még a boroskrakkóihoz hasonló, négyszögletű, kőlépcsős templomtornya volt a jelenlegi templom szentélyének helyén. Cseréppel fedett templomának éneklőszéke, karzata, és zöld selyemre helyezett öreg Graduálja volt.5 mázsás, 88 fontos harangját a bukarestiIoan Prodan öntette 286 forintért a következő felirattal: „A M. Igeni Reformata Ecclésiáé.öntetett 1751 esztendőben”.