Magyarigen

1850-ben az esperes így számolt be az események következményeiről: „az eklésiabeli férfiak […] az oláhok által öletettek meg mintegy 180-anon, ma az eklésia népessége 150 - kik jobb részint asszonyok és gyermekek. Az oskola tanító és kántor megöletett. A pap megholt cholerában. A templom épen van, orgonájában kevés kár. Eklésia épületei mint papi és mesteri lakok, ajtók ablakok és kemencék nélkül vagynak – a falaik sok helyt megtördelve. Az Úrvacsorához való edények közül megtaláltatott két nagy ónkanna, és egy ezüst pohár. Egyébaránt az eklésia ládája, és annak minden levelei és Contractusai elvesztek.” Mivel Magyarigen református temploma – épségben maradása ellenére – nagyon rossz állapotban volt, javítani kellett. 1857-ben az Egyház Beke János ácspallérral szerződte le a templom újrafedését és torony kijavítását „az épület csinosságához illő módón.” 

1850 után a férfiak szörnyű halála következtében, 150 özvegyasszonyt tartottak nyilván. 1849. július 3-án a lelkész erről így nyilatkozott: „Az erdélyi Hegyalján fekvő egyházainknak csak siralmas töredéke maradott. Magyarigen, Sárd, Bocsárd, Krakkó, Benedek alig tesznek együtt egy kicsiny s inkább nőkből álló egyházat.” Megható volt azonban a közösség újraszerveződése. Miután a görög katolikus lelkész kijelentette a református templom elvételi szándékát azzal az indokkal, hogy reformátusok már nincsenek, vagy akik vannak, azok 1848-ban felesküdtek a római katolikus vallásra – a lassan a romok közé, 1849-re visszaszivárgó református özvegyasszonyok: „karácsony másodnapján hitök szerint tartatott isteni tisztelet alkalmával, az úri szent vacsorát mindenikök letérdelve s könyzápor közt fogadta el a velük együtt könyező lelkésztől. E tény visszarettentette a templomot jogtalanul eltulajdonítni akarókat, kettős igyekezet fordítatott a papilak megépítésére, s már 1850-ben húsvét első napján a m. igeni ref. egyház saját papjától fogadta az úri szent vacsorát.” 1851-ben a forradalom alatt eltűnt iratcsomók közül megkerült a tartozásokra vonatkozó 24 „kötlevél”, szerződés, amelyek összesen 10 513 magyar forintról szóltak. 1848-ban az anyakönyv bejegyzései megszakadnak. Utólagos bejegyzéseket Elekes György magyarigeni lelkész vezetett be, majd azokat Nagy Károly (1882) utóda folytatta.

A Magyarigeni Református Egyháznak három különálló temetője van: Polgári, Papi és Nemesi néven. A temetőket és síremlékeket idős Szegedy László lelkész és egykori gondnoka, Tollas Aladár mérte fel 1973-ban.

A millennium alkalmával 1896. május 10-én a presbitérium elhatározta a máig működőképes, a budapesti Müller cég által gyártott toronyóra beszerzését. 1893-ban Balogh Dezső gondnok azért fontolgatta lemondását, mert 1891 után Magyarigen – Nagy Károly (1854-1891) lelkész halála után – nem tudott önálló lelkészt kapni magának. 1894. március 4-én megválasztották Bartók Dénest. A lelkész legnagyobb gondja az épületek kijavíttatása volt, amelyekért gyűjtőkörívvel magyarországi körutat tett meg.